Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Hagyomány és haladás – 100 éves a Salzburgi Ünnepi Játékok

Hagyomány és haladás – 100 éves a Salzburgi Ünnepi Játékok

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Salzburgi Ünnepi Játékok, Európa egyik legfontosabb zenei és színházi fesztiválja 2020-ban lesz száz éves, a rendezvénysorozat, ahol kiegyenlítetten képviselteti magát a két művészeti ág, és mindkét területen mindig világszínvonalú produkciókat láthatunk.

A fesztivál egyik megálmodója Max Reinhardt volt, aki az 1920-as években a színház nagy reformátoraként új, forradalminak is nevezhető terveket valósított meg. Vonzódott a nagy formákhoz, a gigantikus terekhez, átfogó történetekhez, mindezt népszínházként láttatva. Ehhez kellett hatalmas színpad, esetleg allegorikus történet, és sok-sok néző, mindenféle társadalmi rétegből, „akárki”. Mert Hugo von Hoffmanstahl Akárki című darabja volt az első előadás, amelyet 1920. augusztus 22-én mutattak be a székesegyház előtti téren Reinhardt rendezésében.

Ide kapcsolódik:
Szemben a valósággal - Salzburg és a Mozart-kultusz

A rendező már korábban is próbálkozott a középkori misztériumjátékokból kiinduló mű előadásával, de jelentős sikert sehol nem aratott vele. Kivéve Salzburgban. Olyannyira, hogy a Jedermann előadása hagyományt teremtett, és azóta is minden évben eljátsszák, Akárki szerepéért pedig a legjelentősebb színészek versengnek.

Salzburgi Ünnepi Játékok – forrás: Tourismus Salzburg

Hogy mennyire sikerült a népszínházi koncepciót megvalósítani, az már más kérdés. Mint oly sok sikeresen induló fesztivál esetében is, idő múltán „chic” lesz az eseményt látogatni, társadalmi, reprezentációs központtá is válik. Ez történt Salzburggal is, már a világháború előtt kialakult az a hangulat, ami vonzotta a német és az osztrák elitet. Már szó sem esett arról, hogy a nép egyszerű fia nézi végig saját elrohanó életét, majd a halál előtti pillanatban összegez, és az őszinte szembenézés minden súlyával és tanulságával megbékél sorsával. Azt pedig csak remélni lehet, hogy az önvizsgálódás kegyes adományával a nép vagyonosabb fiai-leányai is rendelkeznek.

A legnagyobb színészek, énekesek és karmesterek látogattak ide, rendszeres vendég volt Arturo Toscanini és Bruno Walter is.

Az Anschluss véget vetett az aranykornak, jeles művészeket zárva ki az előadásokból. (Ebben az időszakban lépett fel a von Trapp család kórusa Salzburgban, dicséretes módon indokot adva A muzsika hangja című gigászi giccs alaptörténetére…)

Ide kapcsolódik:
Magyarul jelent meg kötet a 100 éves Salzburgi Ünnepi Játékokról

A második világháború után azonban csakhamar visszatért a fesztivál igazi szellemisége, és ez kisebb-nagyobb kitérőket leszámítva a mai napig tart. Majd 30 évig határozta meg az irányvonalat Herbert von Karajan, aki művészeti igazgatóként, karmesterként és rendezőként uralta a korszakot. A legnagyobb énekesek és karmesterek vártak sorukra nála, a prózai színházi részleg a „Regietheater” próbálkozásaival  nemegyszer keltett botrányt is. Mindig bámulatos élmény, ahogy a rendezők belegyalogolnak a burzsoázia diszkrét bájába, hogy a komfortérzetükből kieső, jól nevelt elitből meglepő reakciókat váltsanak ki. A fesztivál vezetése ma is ezt várja el, a publikum pedig megkapja mindig,

Salzburg képes a megújulásra és a meglepetésre most is.

Ettől még a fesztivál „prémium-minősége” persze megmaradt, elitrendezvényként nagyon kevesek számára elérhető még mindig. Viszont, aki eljut Salzburgba az előadásokon is a legmagasabb minőséggel találkozik, a legváltozatosabb helyszíneken. A naqy fesztiválszínház mellett számos más tér létezik, ahol ki-ki megtalálja a magának valót,  monumentálisat, intimet, amilyent csak szeretne.

Karajan utódja a belga Gérard Mortier operarendező lett, a programstruktúra pedig újszerűbbé és provokatívabbá vált. Az ő célkitűzése már az volt, hogy megnyerjék a fiatalabb közönséget is, közelebb jutva Max Reinhardt eredeti célkitűzéséhez. Ekkor kezdtek a jegyárak is kissé csökkenni.

Salzburgi Ünnepi Játékok – forrás: Tourismus Salzburg

Az összkép persze ma is nagyon vegyes. Ha valaki azt mondja, Salzburgi Ünnepi Játékok, az egyenértékű a magaskultúrával. A nyilvánvaló reprezentációs jelleg mellett azonban mindig jut terep a kísérletezésnek, az új hangoknak, vagy épp a szokatlan megoldásoknak. Épp csak annyira, hogy az elegáns néző kicsit kizökkenjen a bársonyfoteles kényelmességből, és elkezdje nem egészen biztonságban érezni magát.

Ugyan operát nézünk, de a rendezés nem klasszikus. Lehet, hogy nagy sztárok vannak a színpadon, de éneklés közben már a vasúti jelzőkészülékeknél cizelláltabb koordinációkat hajtanak végre, horribile dictu lassan elvárás a kifogástalan színészi játék és az attraktív megjelenés is. Lehet, hogy maestro-idolok dirigálnak, de hozzá kell szokniuk, hogy nem mindig perfekt kottatudó rendezőkkel hozza össze a sors őket. A rendezőknek viszont  számolni kell azzal, hogy Herbert von Karajan szelleme itt-ott mindig felbukkan mindenhol, irgalmatlan tökéletességű zenei ismereteket követelve.

Ide kapcsolódik:
A város mint színpad - bécsi álomból salzburgi valóság

A fesztiválban pedig éppen ez a lényeg: hagyomány és haladás. Ha ennek a kifejezésnek van igazi értelme, akkor az a Salzburgi Ünnepi Játékokon valósul meg.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X