100 éve született Horváth Tivadar színművész

Horváth Tivadar színművész (Jelenet az MTV 1963. szilveszteri műsorában sugározott, Slágermúzeum című revüfilmből) - forrás: Fortepan, adományozó: Hangosfilm

1920. március 19-én született és 2003. április 30-án hunyt el Horváth Tivadar színművész, aki a Színiakadémia mellett a Zeneakadémia hegedű szakán és a Pázmány Péter Tudományegyetem filozófia-művészettörténet szakán is diplomát szerzett. Ideálja volt a humanista művész, úgy vélte, ez átsugárzik a megformált karakteren, a rivaldán, a képernyőn, a vásznon, a hangszórón is.

1941-ben végzett színészként, majd Szegeden, Pirandello IV. Henrikjében debütált. Ezt követően Pécsre került, ahol többek között Fábri Zoltán rendezésében, Az ember tragédiájában játszott, és Lucifert alakította. A háború után tag volt Both Béla Szabad Színházában (már itt fellépett a Koldusoperában), a Magyar Színházban (itt Goldoni-, Molière-szerepekkel, a Janikával, amiben Turay Ida és Sárdy János voltak a partnerei, és a Lili című operettel, ahol Bajor Gizi mellett kapott komoly elismerést), a Víg- és a Belvárosi Színházban. Dolgozott a Magyar Rádióban, az Úttörő Színházban, a Vidám Színpad rendezője volt, főrendezőnek hívták meg az Operettszínházba, és alapító tagja volt a néhány évadot megélt első magyar musicalszínháznak, Petőfi Színháznak. 1964-től haláláig a Vidám Színpad társulatát erősítette. Vendégként fellépett a Mikroszkóp Színpadon, színre lépett és rendezett a Radnóti Miklós Színpadon is.

Ha a nevére keresünk, színészként 266, rendezőként 63 előadást listáz a Színházi adattár. Dikciója és eleganciája, valamint a zenés műfajokat, musicalt, operettet és revüt érintő műfajismerete egészen kivételesnek számított. Megannyi kabaréban fellépett, ismertséget hozott neki a Szabó család Péteri ura és a tévés Slágermúzeum. Kiválóan énekelt sanzont, és ő rendezte 1957-ben az első tévés szilveszteri műsort.

Jászai Mari-díjjal, Érdemes Művész kitüntetéssel és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntették ki.

„Az igazi siker – fogalmazott pályájáról, a taps mindig a színészé persze, hogyne imádnám hát a színészetet én, aki operaénekesnő fia. operaénekes unokája vagyok, s már gyermekkoromban dalszínházat rendeztem be szobám sarkában. De sikerélményt ad a rendezés is, amely egyben pedagógia, hiszen olyankor nem csupán mások szerepével, de kicsit mások életével is foglalkozom.”