Papageno Radio
Címlap A szende szűz és a tüzes szólisták

A szende szűz és a tüzes szólisták

Noha a háború utáni éveket a szvingbigbandek hanyatlása jellemezte, a közízlés még jó ideig a szvinggel azonosította a jazzt, ezt a stílust tekintette a mainstreamnek, vagyis a jazz fősodrának. Mottóként talán azt a híres, de számunkra ismeretlen forrásból származó rosszindulatú mondást használhatnánk, mely szerint Charlie Parkerrel a jazz táncolhatatlanná, Coltrane-nel pedig hallgathatatlanná vált. 

A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:

 

Kobo

Nook

DiBook

Természetesen ezt a jazzrajongók nem így érzik, de a közönség létszámának szempontjából megfontolandó állítás. A 40-es évek derekán, amikor a bebop stílus még új volt, nemcsak a szélesebb közönségből, de eleinte az elkötelezett jazzrajongók közül is sokakból megütközést, rosszabb esetben megbotránkozást váltott ki. Ami a szélesebb lemezvásárló közönséget illeti, az idővel egymilliós eladott példányt elérő big band szvinglemezek száma erősen megcsappant a 30-as és a háborús évekhez képest.

Ide kapcsolódik:
A szving az nem (csak) egy tánc

A második világháború utolsó éve és vége az új hangzást szorgalmazó fehér big bandeknek kedvezett, noha az év mindhárom jazznek tekinthető aranylemeze lényegében énekszám volt. Les Brown jazzes hangzású tánczenekara egy szép, jó hangú, érzéssel teli énekesnővel, a később hollywoodi filmszínésznőként évtizedeken át ártatlan szőke szépségeket alakító Doris Dayjel delejezte a közönséget.

Ide kapcsolódik:
Kihallható-e a hidegháborús szorongás a jazzből?

Az egykoron szégyenlősnek egyáltalán nem nevezhető énekesnő, aki tizenvalahány viharvert férfi zenésszel turnézott Amerikán keresztül, szinte átmenet nélkül vált szende szűzzé a filmvásznon. Ez indította később az egyik veterán amerikai komikust arra a megjegyzésre, miszerint „…én már olyan öreg vagyok, hogy arra is emlékszem, amikor Doris Day még nem volt szűz”. Elég az hozzá, hogy a Les Brown-zenekar és Doris Day első sikere olyan átütő volt, hogy a háború utáni években Magyarországon is befutott, ahol Sentimental Johnnyként került a köztudatba a Sentimental Journey.

A klarinétos Woody Herman zenekara 1945-ben már csupa lelkes, tüzes fiatal szólistával megtűzdelve vad, modern szvinget produkált, de milliós példányszámot meghaladó egyetlen lemezük egyáltalán nem ebben a témában fogant. Woody Herman, aki leplezetlen vokalistaambíciókat is táplált, a Laura című hollywoodi filmsiker betétjét énekelte saját zenekarával, és ez a felvétel – számunkra mindmáig meglepő módon – aranylemezzé vált. Viszont a köztudatba akkor berobbanó Kenton-zenekar tagadhatatlanul jazzes hangzású lemezzel tarolt ugyanabban az évben. 1944-ben vált meg Kentontól Anita O’Day, és a fiatal, akkor még nevenincs, de hozzá hasonló stílusban éneklő June Christyt ajánlotta utódjától. Ez évtizedekre szóló zenei barátságot eredményezett Stan és June között, ami kereskedelmi szempontból is nagyon bevált. A mexikói témájú, de szving stílusban előadott Tampico nemcsak aranylemez, de valóságos világsiker lett.

Ami a Tampico világsikerét illeti, érdemes előásni a korabeli magyar változatot Lantos Olivér és Tabányi Mihály előadásában, amely a háború utáni években, amikor még szabad volt Magyarországon is ilyen dekadens zenéket játszani, szintén hatalmas népszerűségnek örvendett.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X