Ma egy olyan helyre megyünk, ami nincs benne az útikönyvekben, a házon sincs emléktábla, de teljesen bizonyos, hogy itt volt Mozart özvegyének a nyári otthona. Egyúttal tízpercnyi sétával, közben egy kis lépcsőzéssel páratlan látványban lesz részünk, sőt, kiszakadunk a turistaáradatból is.
A Nonnberggasse 12. számú ház elé megyünk.
A belvárosban keressük meg a Kaigassét, mely a nemrég megmutatott Mozartplaztról nyílik. A Kaigasse 32. számú ház mellett, nagyon eldugva, lépcső vezet a Nonnbergre. Ez Salzburg egyik „házi” hegye, inkább dombja. Még fölötte magasodik a hires Festung által megkoronázott Mönchberg.
A Nonnberg jelentése „apácák hegye”. Időszámításunk szerinti 700-ban (!) ugyanis apácakolostort alapítottak itt, amely ma is létezik. Ráadásul nem csak történelmi emlékhelyként fontos, hanem rendkívül érdekes zenei vonatkozása is van. Ezt majd akkor mesélem el, ha visszatérnek a normális idők és bemehetek a könyvtárba egy könyvért, ami fontos lenne hozzá, mert szeretnék idézni belőle.
Egyelőre csak kerüljük meg a kolostort: ugyanis amint felértünk a Nonnbergstiegének nevezett lépcső 140 fokán, az egy nagy kanyarral már utcánkban, a Nonnberggasséban folytatódik. Ez a kanyar éppen a kolostort kerüli meg. Tovább sétálva átmegyünk egy kis viadukt alatt. Jobbról a Festung magasodik fölénk, balról páratlan a kilátás, lábaink alatt egész Salzburg, háttérben pedig a hegycsúcsok. Így érünk el célunkhoz. Két többszintes villát látunk egymás mellett, először a keskenyebb homlokzatú 12/B-t, és közvetlenül mellette a 12. számút. Egykor ebben lakott Konstanze Mozart, másodszor is megözvegyülve. Nyári villaként használta, mert volt lakása lent a belvárosban is: először a Tomaselli kávéház épületében az Alter Markton, később pedig a Mozartplatzon, ahol már jártunk.
A hegyi villához egy rendkívül érdekes történet fűződik, abból ismerhetünk fontos részleteket a már hatvanas éveinek derekán járó Konstanze személyéről és életmódjáról. Történt ugyanis, hogy 1829 nyarán egy angol házaspár, Vincent és Mary Novello, akiket akár korabeli bloggereknek is nevezhetnénk, Salzburgban jártak. Amúgy, mint a névből is látszik, a muzsikusként Londonban imponáló karriert csinált Vincent olasz származású volt. Úgy hallotta (tévesen), hogy Mozart nővére, a már nagyon öreg Nannerl anyagi gondokkal küzd, és adományokat gyűjtött megsegítésére. Ennek átadása volt az ürügy, hogy feleségével Salzburgba utazzon, de fő célja az volt, hogy találkozzon Mozart még élő rokonaival, kortársaival, mert könyvet tervezett írni bálványáról. Mary osztozott férje érdeklődésében és vele tartott zarándokútján. Korabeli bloggereknek azért neveztem őket, mert a könyv ugyan nem készült el, de a házaspár egymástól függetlenül naplót vezetett az utazásról, amelyek utókor számára igazán fontos információkat, leírásokat őriztek meg Mozart özvegyéről.
Miután Novellóék Salzburgba érkeztek és elfoglalták szállásukat, levélben jelentkeztek Nannerl lakásán. Mozart nővére ekkor már nyolcvan felé közelgett, rendkívül gyenge volt: hónapok óta az ágyat nyomta és félig meg is vakult. Hogy mennyire megtiszteltetésnek vette az angol házaspár érdeklődését, mutatja, hogy ő, aki Konstanzéval egyáltalán nem volt beszélő viszonyban, most mégis hozzá fordult, sógornője figyelmébe ajánlotta őket. Így nagy meglepetésükre Novellóék Konstanzétól kaptak hibátlan francia nyelvű meghívást, hogy látogassanak fel hozzá a Nonnbergre.
Naplójában Mary részletesen leírta a helyszínt: a csodálatos kilátást, amiben ma is része van a turistának. Sőt, ő nyilván még jobb helyről látta, magasabbról, a ház első emeletéről.
Elbeszéli, hogy Konstanze lakása szellős berendezésű, nincs telezsúfolva bútorokkal. A szoba, amelyben a ház úrnője fogadta őket, olyan, mint egy Mozart-múzeum. Mary leírása alapján több, a falán látható festményt azonosítani is tudunk. A fő falon Mozart gyerekkori portréja abban az öltözékben megörökítve, amelyet Mária Teréziától kapott, amikor 1763-ban a császári udvarban mutatkozott be. A gondos Leopold papa ekkor lefesttette őt (és külön Nannerlt is) egy Pietro Antonio Lorenzoni nevű olasz művésszel. Ezt a képet őrizte Konstanze, ma a Mozarteum tulajdonában van és a szülőházban láthatjuk kiállítva. Másolatban volt meg Konstanzénak Johann Nepomuk Della Croce híres képe a házimuzsikáló Mozart-családról: a már huszonéves Wolfgang és Nannerl a zongoránál ülnek, Leopold papa kezében a hegedűje, édesanyjuk már csak kép formájában őrzi őket a falon. Ennek eredetije Nannerl birtokában volt. Konstanze szobája falán ott volt még két fiának gyerekkori közös portréja. Őket Hans Hansen örökítette meg 1798-ban, hét évvel Mozart halála után. Kitette második férje, az ekkor már három éve halott derék Georg Nikolaus Nissen portréját is, amelyet 1809-ben Ferdinand Jagemann festett.
Szívesen olvasna még Salzburgról?
Így élt Mozart özvegye, akinek a zeneszerző salzburgi szobrát is köszönhetjük
Szemben a valósággal – Salzburg és a Mozart-kultusz
Hagyomány és haladás – 100 éves a Salzburgi Ünnepi Játékok
A város mint színpad – bécsi álomból salzburgi valóság
A salzburgi Mozart-hangzás eredetéről
Hogyan lett az átlagos vidéki városból, Salzburgból „Mozart városa”?
Mary elbeszélte, hogy abból a szobából nyílt Konstanze kis hálószobája; ágyát zöld selyemtakaró borította, mely kiválóan illett a szoba virágaihoz. Saját feljegyzéseiben Vincent pedig azt rögzítette, hogy Konstanze további kincseket is mutatott: kottákat, kéziratokat, Mozart zsebóráit, hajfürtjeit, egyéb emléktárgyakat, köztük a sógora, Joseph Lange által festett befejezetlen Mozart-portrét, melyet egy fadobozban őrzött. A mai Mozart-zarándok ezt is a Getreidegassén álló Mozart-szülőházban tekintheti meg.
A két Novello rendkívüli mértékben el volt bűvölve Konstanze személyétől,
aki minden téren egy finoman viselkedő és művelt úri hölgy volt; ez a benyomásuk távol esik attól a képtől, ahogyan az utókor sokáig befeketítette Konstanzét. A korral persze bizonyosan érettebb és megfontoltabb lett, valószínűleg a dán diplomatával kötött házassága is előnyös nyomott hagyott egyéniségén, de egészen ifjú éveiben, Mozart feleségeként sem lehetett az a butácska és hebehurgya teremtés, ahogyan például az Amadeus film is ábrázolta. Mozart szerette és boldog volt vele… Külsejét tekintve az ekkor 47 éves Vincent férfiszemmel azt írja a 64 éves Konstanzéról, hogy kicsi és karcsú, és sokkal fiatalabbnak tűnik, mint amire számított. Modora elbűvölő, hangja mély és szelíd, nyugodt, mint az olyan ember, aki már megismerte a világot és tett is azért, hogy az jobb legyen. És Konstanze valóban szívvel-lélekkel ápolta férje és férje hagyatékának emlékét, még ha a mai zenefilológus nem is ért egyet minden módszerével. A józan Maryt olyan szinten elvarázsolta, hogy azt a nőt ismerheti meg, akit Mozart szeretett, hogy amint belépett a szobába, nem tudott uralkodni magán, sírva borult Konstanze nyakába…
Aztán nyilván nyugodtabban is beszélgettek: Konstanze elmondta, hogy legtöbbször már hajnalban felkel és megnézi a napkeltét, utána pedig templomba megy. Kiültek a kertbe is, sőt, Konstanze levitte őket a belvárosba, a Tomaselli kávéház épületében lévő lakásába, ahol a téli hónapokat szokta tölteni. Ott is láttak Mozart emlékeket, azt a tintatartót például, amit Mozart a Requiem írásakor használt. Megismerkedhettek Konstanze húgával, Sophie-val, és, mintegy bónuszként, az éppen akkor Salzburgba látogató Mozart fiúval, Carl Thomasszal. Sőt, Bécsben találkoztak – pontosabban csak Mary találkozott – Konstanze nővérével, a már szintén idős Aloysiával is, Mozart első nagy szerelmével, és Mary naplója szerint – mai szóhasználattal élve – igazi „csajos” beszélgetést folytattak.
Nemcsak Novellóékra, Konstanzéra is nagy hatással volt megismerkedésük, találkozásuk, hiszen közvetlenül tapasztalhatta, hogy két angol idegen mennyire szereti férje zenéjét és milyen nagy becsben tartja emlékét. Búcsúzáskor azt mondta a házaspárnak, hogy salzburgi látogatásuk volt számára hosszú idő óta az első „bók”. És ez biztosan nem üres udvariasság volt…
Források:
Baur, Eva Gesine: Mozarts Salzburg. Auf den Spuren des Genies. München, 2005
Reisenböck, Horst Erwin: Die Mozarts in Salzburg. Auf der Spur des Genius loci. Salzburg, 2016
Hildesheimer, Wolfgang: Mozart. Bp. 1985
