Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Mohai Tamás: „Izgalmas, hogy önálló döntéseket kell hoznom”

Mohai Tamás: „Izgalmas, hogy önálló döntéseket kell hoznom”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Los Angeles, Bujtor István-díj, FMH, Sándor Pál, szabadúszás, sorozat kontra mozi, idealizmus kontra realizmus. Spiritualitás, misszió, generációs átörökítés, klasszikus magyar irodalom és online világ. Mohai Tamás színművész életszagú gondolatmenete sorsról, szakmáról, színházról és filmről. Púder nélkül.

Az utóbbi időben közvetlenül egymás után két komoly szakmai elismeréssel gazdagodtál. Néhány héttel ezelőtt a Los Angeles-i Love International Film Festival-on a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kaptad a Most van most című filmben nyújtott alakításodért. Milyen érzéssel töltött el ez a nemzetközi elismerés?

- hirdetés -

– Óriási élmény volt megélni, hogy nemzetközi szinten is kiválasztott vagyok és értékelik a munkámat. Elmondhatatlanul jó visszajelzés és megerősítés volt. Remek lenne nemzetközi vizekre evezni és ez a díj minden bizonnyal kedvező lehet a nyitásra. A hajóm készen áll.

– Ezek szerint felmerült benned, hogy külföldön dolgozz bizonyos ideig?

– Abszolút. Nagy vágyam, hogy egyszer kipróbálhassam magam hosszabb ideig egy teljesen más kulturális közegben. Felvételiztem annak idején a Broadwayn. Három rostán át is mentem, a negyediken estem ki. Az utolsó fordulóban kiesni számomra egyértelműen azt jelentette, hogy sorsszerűen haza kell térnem. Később megbizonyosodtam arról, hogy itthon volt dolgom akkoriban, mert nem sokkal ezt követően kaptam meg több film főszerepét is.

Ide kapcsolódik:
A legjobb férfi főszereplő díját kapta Mohai Tamás Los Angelesben

Volt szerencsém egy angol produkcióban dolgozni nem olyan régen, és azzal szembesültem, hogy teljesen másfajta metódus van, mint nálunk. Hihetetlen pontosság, fegyelmezettség, tudatosság. Nem lehetett túlórázni, lekapcsolták a gépeket a munkaidő végével. Itthon serényen pakolgatjuk egymásra a túlórákat. Teljesen más attitűdű, más munkamorál.

– Milyen volt, amikor megtudtad, hogy Bujtor István-díjas lettél szintén a Most van most kapcsán, amelyben Petya karakterét játszod?

Nagy megtiszteltetés volt. Tavaly a bemutató után eléggé vegyes reakciókat váltott ki itthn Szajki Péter rendező filmje. Volt, aki nagyon pozitívan vélekedett róla, de előfordultak olyanok is, akik kritizálták. Pontosan ezek miatt remek visszacsatolásnak éreztem a két díjat, amik egyértelmű elismerései a munkámnak.

Ha jól tudom, kissé „Tűz van babám szerű” miliőben zajlott az átadás. Mesélsz róla?

Igen, kicsit mókás a történet, hiszen a hírt, hogy megkaptam a díjat, egy héttel azután tudtam meg, hogy díjaztak. Munka közben egy kollégám kérdezte tőlem, hogy ott volt a csomagom, miért nem vettem át. Hát, mondom azért, mert nem hívtak meg. Végül a Fehérvári úton az FMH-ban vettem át a portástól a díjjal járó csomagot, miközben a szerelmem mondott nekem egy rövid köszöntő beszédet, ha már a hivatalosról lemaradtam. Szóval kalandos és kicsit bizarr a történet. Mindennek ellenére tényleg nagy boldogság és megtiszteltetés a díj.

– Jellemző rád egyfajta vagabundus attitűd. Köze van ennek ahhoz, hogy a pályád elején rögtön komoly döntés elé kerültél: maradsz egy kőszínháznál, vagy elmész Sándor Pál filmjébe főszerepet játszani?

Második éve voltam a Thália Színház tagja, egyre komolyabb szerepeket kaptam, egyre nagyobb feladatok elé állítottak a rendezők. Erős stábbal dolgozhattam, nagy színészekkel. Sándor Páltól azonban kaptam egy visszautasíthatatlan felkérést. (A Senki szigete című filmben dolgoztam vele korábban, ő volt producer). Egyfajta mentorként tekintettem rá már Török Feri filmjénél is, hiszen egy-két mondattal úgy helyre tudott tenni – ha éppen válságban voltam egy feladattal kapcsolatban – hogy azonnal sínre kerültek a dolgok.

Felhívott, hogy van egy szerep, amit konkrétan rám írt. Csak annyit kérdezett, hogy akarom-e. Mondom, hogy a fenébe ne! Színészóriásokkal, a magyar filmtörténet egyik ikonikus rendezőjével együtt dolgozni, ez nem is kérdés! Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy rám gondolt, elképesztően boldog voltam.

Jeleztem a Tháliának, hogy szeretnék elmenni erre a filmre, ők pedig választás elé állítottak. Elmegyek filmezni, de nem térek vissza, vagy maradok, viszont akkor a filmtől esek el. A film mellett döntöttem, utólag is úgy gondolom, hogy helyesen. Sándor Pál és ez a munka sokkal többet nyújtott a személyes fejlődésemhez, mint az, ha megcsináltam volna még néhány bemutatót. Innentől számítható, hogy szabadúszó lettem.

– Hogyan érzed magad ebben a szerepben?

– Nem panaszkodom. Jelenleg van öt futó előadásom és filmszerepek is megtaláltak az utóbbi időben, szóval mindig volt valamilyen feladatom, nem unatkoztam. Izgalmas, hogy saját magam irányíthatom a sorsom és önálló döntéseket kell hoznom, nincs meg az a lehetőségem, hogy átruházzam a felelősséget egy kőszínházi vezetésre. Ezzel nem azt mondom, hogy tökéletes az élet, nyilván megvannak ennek is a nehézségei, de bízni kell magamban és abban, hogy a szorgalom és a lelkiismeretes munka meghozza a gyümölcsét.

– Főszereplője voltál az RTL Klub Drága örökösök című siker-sorozatának. Aki egy ilyen jellegű műsorban szerepel, az ki lehet téve annak, hogy túlzottan rászáll a média, a bulvár. Fontos volt, hogy megőrizd az alapvetően művészi beállítottságú profilodat?

– Soha nem engedtem be igazán a médiát, a bulvárt. Bőséggel lett volna lehetőségem az utóbbi másfél évben szerepelni ezeken a felületeken, de ez számomra kizárt. Többször kellett nemet mondanom megkeresésekre, mert nem adtam el magam úgy, ami számomra kínos, vagy nehezen vállalható. Ilyen esetekben az ízlésemet és az intuíciómat követtem és követem ma is. Ez tudatosság kérdése.

Ide kapcsolódik:
Kvittek vagyunk – Beszélgetéskötet készült Molnár Piroskával

– Számos mozi és sorozat után, szerinted mi a legfontosabb különbség a két műfaj között?

– Az idő. Egy mozifilmnél van arra lehetőség, hogy elmélyüljek egy figurában, szó szerint kikupáljam, érleljem. Valódi, mély kommunikációt tudok folytatni a rendezővel és az alkotótársakkal. A film egy közös szívügy, ami úgy működik, mint egy álom, vagy mint egy varázslat. Elrepít, hagy időt és teret a gondolkodásra, áthelyez egy másik dimenzióba.

A sorozat sokkal inkább egy pénzkeresési forma, egy olyan terep, ahol azt próbálhatod ki, hogy mennyire bírod a terhelést, a pörgést és az instant munkát. Minél gyorsabban, minél praktikusabban tudd megoldani az aznapi munkát, ez a sorozat. Ez minőségi változást is jelent a világítástól kezdve a színészi eszköztárig mindenhol. Ennek megfelelően a sorozat egészen más igényeket szolgál ki, mint a mozi. A sorozat nem másra törekszik, mint hogy megfeleljen annak, amit a nézők este nyolctól kilencig elvárnak egy nehéz nap után.

– Erős falat érzel a sorozat, a film és a színházi közeg között? Volt berzenkedés, amikor elvállaltad a Drága örökösöket?

Van még egy vékony fal, bár sokkal alacsonyabb és vékonyabb, mint a Szomszédok vagy Barátok közt idején. Egyre nívósabb gárda készíti a hazai sorozatokat, képzett forgatókönyvírók és rendezők, profi színészek. Ez egy optimizmusra sarkaló tendencia. Határozott törekvést látok arra, hogy mind jobb minőségűek legyenek a sorozatok, csak azért ez sokszor megköti az ember kezét.

Ide kapcsolódik:
Reisz Gábor: „Enyedi Ildikó felszabadította bennem a művészi gátlásosságot”

Személyes utamat tekintve, ahogy telik az idő, egyre inkább átértékelődnek bennem a prioritások. Ha anyagi gondjaim lennének, jobban meggondolnám, hogy ha fél évig nincs színházi felkérésem és elhívnak egy sorozatba, akkor igent mondok-e. Szerencsére még nem volt olyan, amit el kellett vállalnom, miközben éreztem, hogy kínos lenne. Remélem ez így is marad, de a színész szakma alapvetően egy kiszámíthatatlan, rizikós pálya.

Azt gondolom, hogy idővel egyre kevesebbet kell arról morfondírozni, hogy mások, vagy a szakma mit gondol, vagy éppen mond rólunk. Rettentő könnyű egy-két mondattal elintézni, elítélni valakit bizonyos cselekedetéért, miközben nem is tudják sokszor, hogy mi volt annak a háttere. Amíg idealista egyetemista vagy, persze hogy ágálsz, hogy te sosem fogsz sorozatban játszani vagy itt és ott szerepelni, aztán szembe jön az élet és arcul csap kőkeményen. Fel kell nőni, meg kell érkezni a való világba, ahol nem feketék és fehérek a dolgok, ha az ember meg szeretne élni.

– Milyen tervekkel, projektekkel készülsz a közeljövőben?

– Kaptam egy felkérést egy darabba, ahol énekelnem kell néhány dalt, így eljárok hangképzésre. A Sörgyári capriccióban fogok játszani a Veres1Színházban, februárban lesz a bemutató. Nagyon izgalmas, újszerű ez a munka, nem nagyon vettem még részt zenés színjátékban. A mű pedig magáért beszél! Továbbá van egy barátom, akivel most sorozatot kezdünk írni, de erről bővebben jelenleg mégnem nyilatkoznék. A napokban kaptam még egy felkérést egy színdarabba tegnap, a jövő héten ülünk le a rendezővel. Meglátjuk, hogy mi lesz belőle.

Mit csinálsz szívesen szabadidődben?

– Szeretek olvasni, zenélni, filmet nézni, vidékre utazni, kirándulni. A Beavatás című könyvet olvasom most, ami a lecsendesülésről, a meditálásról is szól. Érdekel a spiritualitás, több ilyen témájú könyv sorakozik a polcomon. Radnóti Miklóst és József Attilát is gyakran előveszem, csodálatos soraik vannak. Nagyon inspiratív és tartalmas befogadni egy-egy művet tőlük. Igen közel áll hozzám egyébként a magyar irodalom, érdekel az anyanyelvvel való művészi kifejezésmód. Éppen ezért küldetésemnek is érzem, hogy közelebb hozzam valahogy a gyerekekhez, diákokhoz az íróinkat, a költőinket.

Ide kapcsolódik:
Klem Viktor: „Megszokott volt, hogy utolsó emlékként a halottal fotózkodjon a család”

Lehetőségem nyílt nem is olyan régen tanítani és tervben van, hogy kortárs metódusban adaptáljam és közvetítsem a gyerekek felé a klasszikus irodalmat játékos formában. Egy régebbi vers, regény vagy novella a mai napig létjogosult tartalom, csak az a mód avult el, ahogyan az iskolában próbálják átadni. Pedig nagyon fontos lenne az, hogy ebben a technikával dúsított világban a lelki tartalmak ne tűnjenek végleg el.

– Benne vagyunk a sűrűjében!

– Mennyire vicces, hogy amikor régen elküldtek egy szerelmes levelet, akkor vártak, vágyakoztak, örlődtek, izgultak, készültek. Ez egy ihletett állapot. Háromszázszor lepörgették fejben, hogy mit írhat majd vissza a kedvesük, vagy milyen lesz a következő találkozás. Nincs ott a pipa, hogy látta, ma ez van, reakció, visszajelzés egy pillanat alatt. Túlságosan tömörít és töröl az online, instant világ. Egy művész esetében ez pontosan azt az idegállapotot homályosítja el, ami az ideális alkotói fázis lehetne. Lényegét veszti az intimitás. Kezd elveszni a lélek, a türelem, az empátia készsége. Ezért lenne rettenetesen fontos a helyes irodalomtanítás, a minőségi művészeti oktatás, mert érzékenységre, az intimitás képességére nevelné az érkező generációkat.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X