Az 1989-ben alapított Erkel Ferenc Társaság elmúlt három évtizedét eleveníti fel az Emberöltőnyi Erkel-emlékezet – Mozaikok az Erkel Ferenc Társaság három évtizedéből című könyv. A kötet, amely híven követi a mindannyiunk ifjúkori életében oly fontos emlékkönyv formáját, pontosan azt, és még egy kicsivel többet ad az olvasónak, amit ígér.
Idézzük csak fel: az emlékkönyvet tizenévesen kaptuk, kemény- vagy műbőr fedeles kis kötet volt, amelynek első lapjára magunk írtunk, aztán a számunkra legfontosabb emberek kezébe nyomtuk, akik kedvük szerint írhatták bele nekünk szánt emlékeiket, gondolataikat, útravalójukat. Van, aki féltőn őrzi, felnőttkorában is előveszi, és mosolyogva olvasgatja a családtagok, régi társak, barátok, egykori mesterek rövidebb-hosszabb üzeneteit.
Pontosan ezt az egyszerű, de oly fontos célt hordozza az Erkel-kötet is: megőrizni, továbbadni, és mindig emlékezni a sok szempontból újító zongoraművész-zeneszerző-karnagyra, aki elsőként játszotta Magyarországon Chopin e-moll zongoraversenyét, és – Leopold Jansa, hegedűművész partnereként – Beethoven Kreutzer-szonátáját. Aki megteremtette a magyar operajátszást, majd annak vezető személyiségévé vált. Aki először vezényelte itthon Mendelssohn magyar nyelven megszólaló Paulus oratóriumát. 1853-ban megalapította, és 1874-ig vezető karmesterként vezette a Filharmóniai Társaság Zenekarát. 1875-ben elvállalta a Liszt Ferenc elnökletével létrejött Zeneakadémia igazgatói posztját, és zongoratanári munkája mellett nyugdíjba vonulásáig irányította az intézményt. És aki 1844-ben megnyerte a Kölcsey Ferenc versére hirdetett himnuszpályázat első díját…
Az Erkel Ferenc Társaság 1989-ben alakult, és a jubileumi évad méltó lezárása lehetett volna a 2020 tavaszára tervezett rendezvénysorozat. Ám a járvány elsodorta a terveket. Így aztán Somogyváry Ákos, elnök, és Dézsi János, alelnök nyáron gondolta végig, kiket szeretne felkérni gondolataik megfogalmazására, és mindezt emlékkönyvbe foglalva megjelentetni.
„Jubileumi emlékkötetet kezdeményezni, szerkeszteni, majd kiadni, úgy hiszem, nem kis felelősség. Felelősség az elmúlt három évtized történéseit – ha mozaikszerűen is – feleleveníteni…” – írja köszöntőjében az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Somogyváry Ákos, karnagy.
Természetes, hogy meghívták mindazokat, akik már a társaság alapításánál is részt vállaltak, és még köztünk vannak, ilyen például Göblyös Péter, radiológus főorvos úr, akiről zenéhez való kapcsolata, és orgonatudása okán Albert Schweitzer juthat eszünkbe.
„Az pedig teljesen magától értetődő volt, hogy az első lépéseket Gyulán tesszük meg, és Görgényi Ernő, polgármester úrtól kérünk egy köszöntőt, de azt hiszem, már ez az írás is sokkal több lett, mint egy protokoll-anyag” – mondja Somogyváry Ákos.
Aztán pedig bővült a kör, mert a szándék mindvégig az volt, hogy a társaság történetét és az erkeli életművet a lehető legtöbb oldalról közelítsék meg. A terjedelmi határokon kívül semmilyen elvárás nem volt, mindenki arról írt, amiről akart, és a saját stílusában, saját hangján. A könyv 22 szerző 24 írását tartalmazza, amely visszaemlékezések, tanulmányok, köszöntők és nekrológok formájában állít emléket a Társaság első három évtizedének. Elkerülhetetlen volt, hogy a szakmaiság mellett a személyes kapcsolatok, barátságok is megjelenjenek az írásokban, de ez nem csorbít a kötet hitelességén, inkább megerősíti annak tényét és jelentőségét, hogy a múlt nagy muzsikusainak életművét gondozó társaságok egymás munkáját segítve, együttműködve teszik dolgukat. Így kerültek a könyvbe Dr. Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnökének gondolatai, ahogyan Kertész Attila, a Magyar Kodály Társaság elnökének emlékei is.
Természetesen vannak olyan írások, amelyek formája mély szomorúsággal tölt el mindenkit, például az, hogy a tiszteletbeli tagok közül Ittzés Mihály tanár úrról már csak nekrológ készülhetett…
Harminc év történetének egyik sarkalatos pontja az átadás-átvétel időszaka, amely talán soha nem lehet teljesen mentes némi feszültségtől, hiszen a leköszönő vezetőség talán még elég erőt érezne magában a folytatáshoz. Különösen akkor érzékeny ez a helyzet, ha az alapító elnök egy olyan legendás szakember, mint Dr. Bónis Ferenc, Széchenyi-díjas zenetörténész, az alapító alelnök pedig Erkel Tibor, zongoraművész-tanár, Erkel-díjas zenei rendező.
Erre így emlékszik Somogyváry Ákos: „2012 januárjában hívott fel a gyulai Várszínház igazgatója, hogy a 49. nyári évad nyitókoncertjén szólaljon meg Erkel – több, mint egy évszázad után, 2010-ben újra bemutatott – Magyar Cantate című darabja, illetve a Himnusz-pályázat előkerült pályaművei. Ám nekem ekkor még csak legfeljebb formális kapcsolatom volt az Erkel Társasággal. A felkérést követő tavaszon viszont többen kerestek, és úgy éreztem, valamilyen formában tesztelnek, majd összehívtak egy közgyűlést, amelyen megköszönték az előző vezetés munkáját, és felkértek az elnöki poszt betöltésére. Számomra pedig teljesen természetes első lépés volt, hogy nem csak megköszöntem Bónis Ferenc, elnök úr és Erkel Tibor, alelnök úr munkáját, hanem arra kértem a Közgyűlést, foglalja jegyzőkönyvbe, hogy mindketten örökös tiszteletbeli titulust kapjanak.”
Ez a kötet nyilvánvalóan csupán egy pillanatfelvétel lehet a jubileum okán. Ugyanakkor valóban megtörtént az őrségváltás, és talán egy pici szemléletváltás is a Társaság munkájában. A korábbi, fókuszáltan inkább szakmai tevékenységek után a jelenlegi vezetés és partnereik megpróbáltak – és ez a jövőbeni cél is, – az elméleti mellett az aktív muzsikálás világára koncentrálni, és a koncertekkel, rendezvényekkel határozottabban nyitni a közönség felé. Mindezt egyértelműen jelzi Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökének, és az együttes zenészeinek reakciója, akik nem csak az alapító Erkel Ferenc iránt érzett tisztelet okán mondtak igent azonnal a társaság együttműködési javaslatára.
Muszáj közbevetni, hogy ezen a ponton megjelenik egy másik emlékkönyv is, a zenekar úgynevezett „aranykönyve”, amelyet egy muzsikus nyitott meg 1928-ban azzal a céllal, hogy a Filharmóniai Társasághoz érkező karmesterek, szólisták, zeneszerzők gondolataik bejegyzésével hagyjanak örök emléket a kötetben. Richard Strauss, Igor Sztravinszkij, Bartók Béla vagy Dohnányi Ernő sorai is olvashatók az aranykönyvben, Kodály Zoltán pedig egy rövid kottarészlet erejéig idézi fel a Galántai táncokat, amelyet a zenekar 80. évfordulójára ajánlott.
„Az elmúlt időszakban számos közös koncert, rendezvénysorozat sikere mutatja, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság néhány éve indult közös munkája példaértékű lehet minden civil szervezet számára” – írja Tóth László, elnök.
Annak pedig, hogy minderre a közönség is kíváncsi, ékes példája a „Hymnus 175”-koncert 2019. június 15-én, amelyen a Magyar Cantate mellett Erkel eredeti himnusza, és a fennmaradt pályaművek szólaltak meg teltházas előadáson a Magyar Nemzeti Múzeumban. Gyula városának múlhatatlan érdeklődéséről és tiszteletéről pedig a 2020. január 22-i hangversenyen kaptunk bizonyítékot, amikor Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester vezényletével ünnepelte a magyar kultúra napját a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának fellépésével a szervező, Erkel Ferenc Társaság. A gyulai közönség pedig – e sorok írójának legnagyobb örömére – összekötő szövegekre és zenére is lelkes párbeszéd formájában reagált…
Tekintettel arra, hogy nem tudjuk még, mikor találkozhat újra biztonságosan muzsikus és közönség, az Erkel Ferenc Társaság legbiztosabb célja a stabil megőrzés, és az erkeli életmű átadása generációról generációra.
Amint Somogyváry Ákos írja: „…az emlékezés élő és előre, a jövőbe mutató legyen, mert akkor az azt jelenti: nemzeti zeneszerzőnk, Erkel Ferenc életművének vannak és lesznek ápolói, gondozói a következő évtizedekben is.”