Füldugót a zenekari zenészeknek!

Az Eindhoveni Műszaki Egyetem kutatásai szerint az utóbbi években bevezetett változtatások – az egyes szekciók közötti távolság növelése, esetleg közéjük plexilapok elhelyezése – a zenekari zenészek halláskárosodására egyáltalán nem segítettek. Van azonban megoldás: füldugó. 

A hangerő mértékegysége a decibel (dB). Az A-szűrő használata esetén a fül érzékenysége a normál szinteken lesz a legnagyobb. Az emberi fül a hallható hangok tartományában nem minden frekvencián érzékeli azonosnak az ugyanolyan intenzitású zajokat, illetve hangokat, a fül érzékenysége – a normál zenei A hang és magasabb harmonikusai (nagyjából 2 és 4 kilohertz között) – a legnagyobb. Azt az eljárást, amely biztosítja, hogy a hang egyes tartományai erősebbek legyenek a többieknél, frekvenciakiemelésnek nevezik. Ezért munkavédelmi (munka-egészségtani) célokra frekvencia szerinti súlyozású hangosságméréseket végeznek. Az A, B, C szűrőzések közötti különbség magyarázata az, hogy a dolgozót mennyire hosszú ideig szabad az adott zajhatásnak kitenni.

A legszélesebb körben használt kiemelés az úgynevezett A-kiemelés, ez nagyjából megfelel az 1 kHz-en mért 40 dB-es azonos hangosságú görbe inverzének. Ezt a szűrőt használva egy hangerőszintmérő-berendezés kevéssé lesz érzékeny a nagyon magas és nagyon alacsony frekvenciákon. Az A-szűrő használata esetén a fül érzékenysége a normál szinteken lesz a legnagyobb. (forrás: Wikipedia)

Az ok: nem csupán a többi, de a saját hangszer is hangot bocsát ki, ami ugyanolyan káros lehet a fülre, akár magányos otthoni gyakorláskor is. A legveszélyeztettebbek a trombitások és a fuvolisták, akiknek akár 95 to 100 dB(A) erősségű hang is kijöhet a hangszeréből. A hegedűsök és a brácsások 90 dB(A) fölötti hangerőt produkálnak. Ezek az adatok vetekednek egy rockkoncerten mért hangerővel is, de túllépik azt az európai szabályozást is, amely szerint 85 dB(A) fölött egészségvédelmi okokból füldugót kell viselni a munkaterületen. A zenészek közül a legjobb helyzetben a csellisták és a nagybőgősök vannak. Amellett, hogy a két hangszer viszonylag mély hangot bocsát ki, és a hozzájuk legközelebbi hangszercsoportok sem “bombázzák” őket elviselhetetlenül magas hangtartományból.

A következő videón az látható, milyen hanghatással van Mahler I. szimfóniájának IV. tétele:

Bár a kísérlet nem valós, csupán kalkulációkon alapszik, mivel a zenészek – a műfaj élő mivoltából következően – nem minden esetben tudják reprodukálni a hangerőt, a kutatás eredménye nem nélkülözi a valóságalapot. A hullámok terjedését, a távolságot, a hangerőt figyelembe véve arra jutottak a kutatók, hogy a magasabb dobogó vagy a plexilap nem segít, hiszen a saját hangszer még mindig ott van veszélyforrásként. Tehát vagy halkabban kell játszani, vagy füldugót kell hordani.

(Via EurekAlert)