Beethoven: bélyeg, Bécs, Barenboim

Ludwig van Beethoven

„Tartsátok rajta a szemeteket, mert egyszer még olyat alkot, amiről az egész világ beszélni fog!” – jelentette ki Mozart Beethovenről.

Tudjon meg mindent a Beethoven Budán eseményeiről, a zeneszerzőversenyről, a fesztivál fellépőiről és a programokról, valamint magáról a névadó Ludwig van Beethovenről, aki 1800. május 7-én fellépett a Várszínházban.

Beethoven és a zeneszerzők

Így találkozott Mozart és Beethoven

Beethoven 1800. április 2-án tartotta első nagyszabású estjét, amit saját maga finanszírozott. Mint zongoraművész előtte is szerepelt már közönség előtt, de komponistaként ez volt az első igazán fontos fellépése. Ekkor hangzott el az I. szimfónia is. A mű keletkezéséről keveset tudunk, hiszen míg a későbbi szimfóniákhoz rendelkezésre állnak vázlatfüzetek, az I. szimfóniánál csak a végleges változatot ismerjük. A fiatal Beethoventől barátai és pártfogói elsősorban zongoraműveket és kamaradarabokat vártak, a szimfónia műfajához magának a szerzőnek kellett volna megteremtenie a közönségét, egyelőre természetesen Haydn és Mozart árnyékában.

Beethoven és Schubert – három évtizeden át egymás szomszédságában éltek, mégis egy világ választotta el őket egymástól. Az ünnepelt és sikeres Schumann titkon rajongott Beethovenért, aki pedig az ismeretlenségbe burkolózva, a világtól süketségében elzárva éppen a szeretetre és a megértésre vágyakozott. A kettős élethelyzet ellenére a művészeket sokszor ugyanazok a költemények ihlették meg, még akkor is, ha például Beethovent Goethe igen nagyra becsülte, Schubert viszont – hiába kapta meg a verseire írt dalokat és dedikációkat – láthatóan érdektelen volt a költő számára. Az utókor azonban helyreigazítani látszik a kizökkent időt, hiszen ma ezek a dalok kéz a kézben képviselik ugyanannak a gondolatnak kétféle lenyomatát.

De vajon hogyan élte meg Liszt Ferenc a Beethovennel való találkozást?

Beethoven ki nem állhatta a csodagyerekeket

Beethoven és Bécs

Beethoven 1787-ben járt először Bécsben, és 1792-ben költözött végleg az osztrák fővárosba, ahol 35 év alatt 68 helyen lakott. A külső városrészek közül a 19. kerületbe, Heiligenstadtba (Döblingbe) érdemes utaznunk: itt áll az Eroica-ház, ahol a III. szimfóniát írta, beugorhatunk ebédre egykori lakhelyére, a Mayer am Pfarrplatz vendéglőbe, 2017. november végén pedig ismét kinyitott az a ház, ahol a heiligenstadti testamentumot írta.

Beethoven nyomában Bécsben

1803 és 1804 között Beethoven szoros kapcsolatban állt a Theater an der Wien épületével. Személyes részvételével több más művét is játszották itt; többnek az ősbemutatója, illetve az első nyilvános bemutatója is itt volt (ez a különbség azt jelenti, hogy voltak művei, amelyeket először főúri magánpaloták zenetermeiben adtak elő).

Papageno színháza

A Kilencedik

Klimt a Beethoven halálának 75. évfordulója előtt tisztelgő 1902-es kiállításra festette a frízt. Az alkotást eredetileg csak díszítésnek és ideiglenesnek szánták, a tervek szerint a kiállítás után meg akarták semmisíteni.

Legnagyszerűbb alkotását Beethoven ihlette

Tolsztoj nem csak szépirodalmi, de teoretikus műveiben is találunk utalásokat Beethoven zenéjére. Az író Beethovenről alkotott képe a nem hivatalos feljegyzések, naplók, levelek alapján meglehetősen pozitív. Az író ugyanakkor Mi a művészet? című írásában kellemetlen véleménnyel, támadólag lép fel Beethovennel szemben, különös tekintettel  kései alkotásaira

Tolsztoj és a Kilencedik

Beethoven öntörvényű muzsikus volt, aki sokkal inkább hallgatott a megérzéseire, mint a szabályokra és a tradíciókra. Kortársaiból viselkedésével és zeneszerzői attitűdjével inkább csak ellenszenvet váltott ki, az utódok azonban előszeretettel hivatkoztak rá és használták is fel műveit. Nem volt ez másképp a IX. szimfónia esetében sem.

190 éve hunyt el Beethoven

Németország és az évforduló

Németország 2020-ban ünnepel. A Bundestag 2016-bant 27 millió eurós hozzájárulást szavazott meg az ünnepi programokra, amelyből 15 milliót a projektet koordináló, 2016-ban létrehozott, országos, tartományi, regionális és bonni részvételű korlátolt felelősségű társaság kap meg.

Tízmillió euró a Beethoven-évfordulóra

A Polgárok Beethovenért mindent megtesz, hogy az évfordulóra méltón emlékezzenek meg. Kampányolnak emlékbélyegért:

Bélyeget Beethovennek!

és mozdonyért:

A német vasút ellenzi a Beethoven-mozdonyt

Beethoven és a variációk

Az 1819 és 1823 között keletkezett, 42 lapból, 81 oldalból álló Diabelli-variációk kottáit 2009 óta a bonni Beethoven-Haus őrzi, a címoldallal pedig teljessé vált a kézirat. Nem volt egyszerű megvásárolni.

Barenboim is beleadott a Beethoven-címlapba

Szintén kézirat, de sok érdekességet rejtő: a D-dúr versenymű kéziratának egy másolatából kiderült, Beethoven két hegedűszóló-változatot is írt, és csak az első nyomtatás előtt röviddel döntötte el, hogy melyik alternatívát választja. Hallgassa meg az alternatív verziót!

Ezeket a hangokat törölte Beethoven a Hegedűversenyéből