Papageno Radio
- hirdetés -
Folk „A minden szabálynál erősebb követelmény: a belső rend” – Lajtha Lászlóra emlékeztek

„A minden szabálynál erősebb követelmény: a belső rend” – Lajtha Lászlóra emlékeztek

Lajtha László a 20. század egyik legfontosabb magyar muzsikusa volt. A zeneszerző, népzenekutató és pedagógus példaértékű életét „belső rendje”, belső követelményrendszere, lelkiismerete vezérelte. Az alábbiakban Solymosi-Tari Emőke zenetörténész 2018. június 30-án, a Lajtha-emléktábla megkoszorúzásán elmondott ünnepi beszédét idézzük. 

- hirdetés -

A beszéd teljes szövege megtalálható ide kattintva a Hagyományok Háza által gondozott Lajtha-honlapon.

- hirdetés -

»A művészetben az akadémikussá merevedett szabályoknak sem értéke, sem jelentősége nincsen. Annál fontosabb azonban a minden szabálynál erősebb követelmény: a belső rend!«  Amikor most szemem elé került ez a Lajtha Lászlóra oly jellemző gondolat, az jutott eszembe, hogy nemcsak egyéni hangú zeneműveit, hanem egész szakmai tevékenységét, sőt egész életét is ez az eszme határozta meg: nem külső szabályoknak, hanem egyfajta belső rendnek, belső követelményrendszernek kell megfelelni, amit alapvetően nem befolyásolhatnak sem a történelem viharai, sem a politika, de még a művészeti élet divathullámai sem.

Solymosi-Tari Emőke beszédet mond a Lajtha-emléktáblánál, 2018. június 30-án

Az 1892-ben Budapesten született Lajtha László egyszerre volt magyar hazájához szorosan kötődő és európai léptékben gondolkodó művész és polgár. Már diákkorában megmutatkozott ez a kettősség. Alig töltötte be 18. életévét, Bartók nyomán máris népzenegyűjtő útra indult. Első felfedezőútjai Erdélybe vezették, ahonnan édesanyja is származott. A népzene, és általában a népi hagyományok iránti szenvedélyes szeretete, valamint az az elhivatottság, hogy ezt a kincset az utókornak megőrizze, egészen haláláig megmaradt. De már fiatal korában jelentkezett a nyugati, különösképpen a latin kultúra iránti érdeklődése is. Zeneakadémiai éveinek felét rendre Párizsban töltötte, hogy ott a Schola Cantorumban tanuljon, és megmerítkezzék a pezsgő francia szellemi életben. Ezek az élmények ugyanúgy elkísérték élete során, mint az egyszerű parasztemberekkel való találkozásai. Tökéletes belső rend volt ebben, hiszen Lajtha éppen attól vált európai mércével is jelentős zeneszerzővé, hogy művészetének gyökerei a magyar paraszti kultúrába ereszkedtek. Ezt az utat nagyon is tudatosan választotta.

Zeneszerzőként már fiatalon sikereket aratott, de szépen induló pályáját megakasztotta az I. világháború. Hazaszeretete és kötelességtudata indította arra, hogy bevonuljon, és négy éven át szolgáljon a fronton. Kevés olyan művész volt, aki ekkora áldozatot hozott a hazájáért. Lám, itt is érvényesült a belső rend, a lelkiismeret követelménye.

Lajtha-emléktábla - fotó: Solymosi-Tari Emőke
Lajtha-emléktábla – fotó: Solymosi-Tari Emőke

1919-ben kezdte meg 30 éven át tartó, rendkívül nagy hatású pedagógiai munkáját a Nemzeti Zenedében. Olyan jeles művészek, mint Ferencsik János és Tátrai Vilmos, büszkén vallották őt mesterüknek. Lajtha volt a Nemzeti Zenede utolsó főigazgatója is, az intézmény 1949-ben bekövetkezett átszervezéséig. Megint egy adalék ahhoz, hogy

aki kötelességének érzi tudása továbbadását, akinek ez belső igénye, az képes ilyen intenzitású pedagógiai munkára alkotó művészként és tudósként is.

Ezekben az évtizedekben az intenzív tanítás, a fiatal muzsikusok nevelése mellett szépen ívelt fel zeneszerzői karrierje. Már a 30-as években bemutatták műveit a párizsi székhelyű Triton társaságban is. Alapvető jelentőségű volt munkássága a Néprajzi Múzeumban, amelynek 1946-tól egy ideig igazgatója is volt. Nemzetközi tudományszervezői tevékenysége – mert ez is belső igénye volt, ez is hozzátartozott élete rendjéhez – a harmincas évek elejétől vált fokozatosan egyre intenzívebbé. Ennek egyik csúcspontját jelentette, amikor 1947-ben részt vett a londoni székhelyű International Folk Music Council (Nemzetközi Népzenei Tanács) megalapításában, amelynek aztán haláláig vezetőségi tagja maradt.

Lipták Dániel, Árendás Péter és Csőgör Róbert – fotó: Solymosi-Tari Emőke

Ahogyan fiatal korában megtörte életútját az I. világháború, úgy vetette vissza érett férfiként az a fordulat, amely 1948-ban történt Magyarországon. 1947/48-as londoni szerződése lejártával Lajtha László több nyugati munkalehetőség közül választhatott volna, ám gyökerei hazahúzták. Megint a belső rend… Annak a rendje, hogy lehetőleg ott kell szolgálnunk az emberiséget, ahová Isten kegyelméből születtünk.

Lajtha nem titkolta, hogy nem ért egyet a kommunista ideológiával. Az akkor hatalomra kerülő nómenklatúra rövid idő alatt ellehetetlenítette. Hamarosan elveszítette minden kenyérkereseti lehetőségét, és ami különösen fájó, műveit is alig játszották itthon. 1951-ben helyzete kezdett reménytelenné válni. Ekkor kapott Kossuth-díjat népzenegyűjtő munkásságáért. Mivel a díjat visszautasítani nem lehetett, a vele járó összeget a kommunizmus áldozatai között osztotta szét. Nem hagyta, hogy megtörjék a gerincét, nem engedte, hogy megzavarják azt a bizonyos belső rendjét. Amikor a Népművelési Minisztérium lehetővé tette számára egy népzenegyűjtő csoport megalakítását, munkatársai körébe csupa olyan embert választott, akiket az akkori rendszer kitagadott (több apácát, papot, a pártba belépni nem akaró és ezért kirúgott külügyért stb.). A nyugati országokban, és különösen második hazájában, Franciaországban, az 50-es években is neves művészek tűzték műsorra kompozícióit: növekvő számú szimfóniáit, gyönyörű kamaraműveit, kórusműveit. Elismerő kritikák sora jelent meg zenéjéről. 1955-ben aztán – részben zeneszerzői, részben népzenekutatói érdemeiért, részben a kommunista diktatúra ellen tanúsított bátor kiállásáért – a Francia Szépművészeti Akadémia tagjává választották. Székfoglalóját – mivel 14 éven át megtagadták tőle az útlevelet – csak 7 évvel később, 1962-ben tarthatta meg.

Lajtha László szobra a Károlyi kertben – fotó: Solymosi-Tari Emőke

Lajtha László zeneszerzőként kialakította a maga sajátos, egyedi nyelvezetét, megalkotta 69 opuszból és további, opusszám nélküli művekből álló életművét. Népzenekutatóként főként a hangszeres népzene és a vallásos népének gyűjtésével emelkedett ki, és egyre gyakrabban hangoztatott tény, hogy az 1972-ben megindult hazai táncházmozgalom alapvető forrásanyaga is éppen Lajtha László széki gyűjtése volt. Már említett tanári és nemzetközi tudományszervezői tevékenysége mellett presbiterként a református egyháznak is aktív tagja volt, templomi énekkart vezetett, sőt zenekart is alapított.

Lajtha László mindeme szerteágazó szakmai tevékenysége mellett kivételes ember volt,

tökéletes, megingathatatlan belső renddel. Olyan tiszta jellemű, meg nem alkuvó, elveiért akár komoly hátrányokat és mellőztetést is vállaló ember, aki mindig küzdött a diktatúrák és mindennemű igazságtalanság ellen:

1944-ben saját biztonságát veszélyeztetve mentette az üldözöttöket, de például az is az emberi nagyságát bizonyítja, hogy amikor 1945-ben a Rádió zeneigazgatójává nevezték ki, nem akarta a saját javára kihasználni pozícióját, így művei játszását megtiltotta. Családi élete is gyönyörű belső rendet mutatott. Hollós Rózával való szerelme és házassága története regénybe illő, és egészen kivételes példája annak, ahogyan két ember a legsúlyosabb nehézségek ellenére is kitart egymás mellett a legnagyobb szeretetben és szilárd elkötelezettségben.

Évtizedek teltek el úgy, hogy Lajtháról mindig mint „méltatlanul mellőzött alkotóról” kellett beszélni. Mellőzöttségének elsősorban politikai okai voltak, bár kétségtelen, hogy egyéni hangú zeneszerzői életművéhez még mindig nem könnyű megtalálnia a közönségnek a kulcsot. Ha azonban végig tekintünk a listán, hogy a tavalyi év során, azaz születésének 125. évfordulója tiszteletére hány hangverseny, színpadi bemutató, hanglemezfelvétel, konferenciaelőadás, megemlékezés volt, örülhet a szívünk, mert a lista azt mutatja, hogy

Lajtha zeneszerzői életműve – és ezzel együtt a sokak elé példaképül állítható igaz embersége – végre kezdi elfoglalni az őt megillető helyet a magyar és a külföldi zenekultúrában.

Minden bizonnyal sokat kell még tennünk azért, hogy ez a tendencia tovább folytatódjon, és – hogy beszédem vezérgondolatára még egyszer utaljak – ezzel helyreálljon a zenei élet »belső rendje« is.”

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.