Átadták a Tolnay Klári-díjakat

Cserhalmi György - forrás: Színház.org

Nagy Anna, Szegedi Erika és Cserhalmi György színművész, valamint Rátkai Erzsébet jelmeztervező kapta meg a Tolnay Klári-díjat. Az elismeréseket szeptember 13-án adták át a Nógrád megyei Mohorán lévő Tolnay Klári Emlékházban.

Pásztor Erzsi színművész és Mohai Gábor előadóművész, a rendezvény házigazdái felidézték, hogy az emlékház, ahol végigkísérhető a legendás színésznő pályája, 19 éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, az egyesület pedig Tolna Klári születése 100. évfordulóján, 2014-ben döntött a művészeti díj adományozásáról.

A gerlét, Tolnay Klári legkedvesebb madarát ábrázoló díjat a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület ítéli oda.

Nagy Anna először a debreceni Csokonai Színházban játszott, 1966 és 1994 között a Madách Színház tagja volt, 1975-től nyolc évig nem szerepelt színpadon, 2013-tól pedig a Nemzeti Színházban vendégszerepel.

Rátkai Erzsébet Jászai Mari-díjas iparművész, színházi látvány-, díszlet- és jelmeztervező, érdemes művész. Dolgozott Kecskeméten, Veszprémben, Budapesten a Madách Színházban, de tervezett Németországban, Finnországban, Ausztriában vagy Norvégiában is. Számos zenés darab és tévéfilm jelmezét tervezte, mint a Tévedések vígjátéka vagy az Egy szoknya, egy nadrág.

Ide kapcsolódik:
„A színházat nem lehet megtanulni, az életet igen” – 105 éve született Tolnay Klári

Szegedi Erika Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész a Katona József, majd a Vígszínház tagja volt. Számos magyar filmben szerepelt, így a Míg új a szerelem című tévéfilmben, a Szinbádban, vagy a Holnap lesz fácán című vígjátékban.

Cserhalmi György, a nemzet színésze dolgozott Debrecenben és Veszprémben, tagja volt a Nemzeti Színháznak. A Budapesti Katona József Színház alapítója, több darab rendezőjeként is bemutatkozott. Több mint kétszáz filmben játszott, mint Az ötödik pecsét, az Egy Erkölcsös éjszaka, vagy a Mephisto.

A Tolnay Klári-díjat 2015-ben Vándor Éva és Reviczky Gábor, a következő évben Kubik Anna és Venczel Vera, 2017-ben Béres Ilona, Bencze Ilona és Dunai Tamás kapta, a múlt évben Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor vehette át.