Papageno Radio
Intermezzo Kurtág Márta munkásságát méltatja a New York Times

Kurtág Márta munkásságát méltatja a New York Times

A napokban 92 esztendős korában elhunyt Kurtág Mártát méltatta a The New York Times október 28-i melléklete.

Ide kapcsolódik:
Elhunyt Kurtág Márta zongoraművész

A Kurtág-házaspárról készült fényképekkel és Kurtág Márta egyik fiatalkori fotójával kiegészített féloldalnyi cikk nemcsak méltatta, hanem elemezte is Kurtág Márta munkásságát.

Kurtág Márta – forrás: Budapest Music Center

A szerző legendásnak nevezte az elhunyt művészt, és kiemelte a magyar zenei életben játszott, zeneoktatóként is kiemelkedő – az amerikai lap szerint döntő – szerepét. Megjegyezte, hogy bár zongoraművészként jelentős szólókarriert is magáénak tudhatott, minden elért eredményét maga is a Kurtág Györggyel 1947-ben kötött házasságának tulajdonította.

Már a kezdet kezdetén György és én a repertoárt is felosztottuk magunk között. Ha én Schumann fisz-moll zongoraszonátáját játszottam, akkor ő a g-moll zongoraszonátát adta elő – idézte a lap az elhunyt művészt.

Az emlékező cikk felidézte Kurtág György a The New York Timesnak korábban adott egyik interjúját is, amelyben a zeneszerző-zongoraművész a Végjátékok című, Samuel Beckett drámája milánói bemutatója alkalmából 2018-ban nyilatkozott a hitveséről is. „Nemcsak a hangszereléshez adott tanácsokat, hanem lényegében részt vett a komponálásban is” – fogalmazott akkor Kurtág György.

Ide kapcsolódik:
Tiszta, átlátható és magabiztos – a New York Times kritikusát lenyűgözte a Kurtág-opera

„Csodálói szerint Kurtág muzsikája valamiképpen mindig tükrözte (Kurtág Márta) hatását” – fogalmazott a cikkíró. Felidézte Ucsida Micuko japán zongoraművész szavait is, aki 2017-ben, amikor a Kurtág-házaspárt a Franco Buitoni-díjra jelölte, úgy fogalmazott:

Kurtág zenéjében „kiteljesedik az egymás iránt érzett mély szeretetük. (…) A zenét együtt élik.

„Úgy érezted magad, mintha egy bensőséges családi ügybe nyertél volna bepillantást. A Kurtág-házaspár egymásra mosolygott és hagyta, hogy a zene magával ragadja őket, láthatóan megfeledkezve arról, hogy a koncertteremben zeneimádók követték őket” – idézte az amerikai napilap a The New Yorker 2006-ban, Kurtágék egyik amerikai fellépése után megjelent méltatást is.

Ide kapcsolódik:
Házassági évfordulójukon díjazták Kurtág Györgyöt és Mártát

A The New York Times részletesen bemutatta az esztergomi születésű Kurtág Márta életútját, tanulmányait, karrierjének egyes epizódjait is.

(Via MTI)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X