„Fel kell készülnünk egymásból”

– Kakuk Zoltán és Szilágyi Csaba kettősversenye

Miskolci Szimfonikus Zenekar - fotó: Berecz Mihály

A Miskolci Szimfonikusok büszkék arra, hogy muzsikusaik külön-külön is nagyszerű zenészek, így évadonként legalább egy hangversenyen szólista szerepben láthatjuk a társulat egy-egy tagját. Hangforrás bérletük második koncertjén, december 14-én Kakuk Zoltánt és Szilágyi Csabát, a zenekar harsona szólamának két oszlopos tagját láthatjuk és hallhatjuk majd főszerepben. Álmokról, küldetéstudatról és szakmaiságról beszélgettünk velük.

Jelenleg mindketten a Miskolci Szimfonikus Zenekar harsona szólamában tevékenykedtek. Mi vezetett titeket a zenei pályára, majd aztán a zenekarhoz?

Kakuk Zoltán

Kakuk Zoltán: 1995-ben kerültem a zenekarhoz. A konzis és a főiskolás éveim alatt szinte az összes koncerten ott voltam (még a színházban), és ámulattal figyeltem, hogyan működik egy ilyen hatalmas együttes. Mint egy focicsapat, mindenkinek megvan posztja, csapatmunka, koncentráció szükséges, és jön a nagy „varázsló”, aki egyben tartja az egészet. Akkoriban határoztam el, hogy én is részese szeretnék lenni ennek a csapatnak. Kitartottam Miskolc mellett, pedig felvettek szombathelyi zenekarhoz is 1995-ben, majd 2000-ben a Nemzeti Filharmonikus Zenekarba egy félállásba, de a varázslat nekem itt működött. A zenei pályám egyébként egészen véletlenül indult. A szomszéd fiú zongorázni kezdett a hevesi zeneiskolában, és mivel barátok voltunk, engem is elcsalt. Ott aztán elég hamar kiderült, hogy van tehetségem a zenéhez.

Szilágyi Csaba: Zeneiskolába nagypapám kérésére iratkoztam be, mivel imádta a fúvószenét, pontosabban a fúvószenekari, katonazenekari muzsikát. A választásom rézfúvós hangszerre esett: előbb tenorkürtön, később harsonán játszottam. A zeneiskolai élmények hatására választottam később aztán a muzsikus pályát, hiszen a mindennapok részévé vált a zene az életemben, nem is volt más út. Középiskolás éveim alatt minden szimfonikus zenekari koncerten ott voltam, s ábrándoztam, milyen jó lenne bekerülni a Miskolci Szimfonikus Zenekarba. Ez az álmom teljesült is 2003 januárjában.

Budapesti bérlettel jelentkeznek a Miskolci Szimfonikusok

– A zenekari munka mellett mindkettőtöknek szívügye a tanítás. Miért tartjátok ezt fontosnak?

KZ: A tanítás nagyon fontos az életemben. Már az akadémista éveim alatt zeneiskolában tanítottam, az évfolyamtársaim értetlenül álltak a jelenség előtt. Nyilván nem mindenki alkalmas pedagógusnak… Jelenleg a konziban és a főiskolán is tanítok, s bátran elmondhatom, hogy tanárként nagyon sokat profitáltam a zeneiskolai évekből, a kicsik fogékonyak, őszinték, motiváltak, öröm velük együtt dolgozni.

SzCs: Szerintem mindenkinek van valami küldetése az életben. Az enyém az, hogy megszerettessem a muzsikát a növendékeimmel  és minél több emberrel , erősítsem kitartásukat, szorgalmukat. Zenei élményekhez jussanak, egészséges lelkületű, zenekedvelő felnőttekké váljanak később.

– Hogyan látjátok a mai zeneoktatás helyzetét? Van elég utánpótlás? Sok tehetség fordul meg a kezetek alatt?

Szilágyi Csaba

KZ: Napjaink zeneoktatásával azért vannak gondok. A „gyerekanyag” erősen hullámzó, voltak nagy mélypontok. Nehéz ezt elfogadni, hiszen tíz éve még versenyeket nyertünk, sok növendékem a Zeneakadémiára került. Van olyan is, aki az Operaházban harsonázik, egy másik tanítványom egy kiváló német szimfonikus zenekarban, Kulcsár Ildi pedig mellettem ül a miskolci zenekarban. Ez utóbbi különösen nagy öröm, mikor az ember a volt tanítványával együtt muzsikálhat! Visszatérve a problémához, erősen felhígult a zeneoktatás, kezdve a kétes minőséget képviselő magán zeneiskolákkal. Illetve az is probléma, hogy a főiskolán futószalagon gyártjuk a diplomásokat, elhelyezkedni pedig sokszor nem tudnak ezek a fiatalok. Összegezve: a tanítás nélkül fél embernek érzeném magam, így teljes az életem.

SzCs: Az alapfokú zeneoktatásban tanítok  a zeneiskola nem kötelező, csak lehetőség. A gyerekeket számtalan más is érdekli, vagy sajnos terheli. A pedagógus személyiségén múlhat, hogy szívesen, örömmel járnak-e zeneiskolába. Néha nehéz, de azért zenét szerető és igénylő gyerekek mindig lesznek. Tehetségek vannak persze, csakhogy általában ezek a gyerekek másban is azok. Nem biztos, hogy a muzsikusi pályát választják, de nem is ez az elsődleges cél. Ha zeneszerető felnőttként a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncerthallgatói lesznek az már nagyszerű dolog.

– Az említett szerepkörökön kívül mindketten játszotok kamaraformációban is.

KZ: Kamarazene. Mint egy falat kenyér! Jó haknik, lazaság, pohár sör ismerd meg Észak-Magyarország gyönyörű kistelepüléseit! Nekem ez a kikapcsolódás.

SzCs: Zeneiskolás korom óta kamaracsapatban is játszom. Amellett, hogy csapatépítő hatása van, népszerűsíthetem a rézfúvós muzsikát. Igényes műhelymunkát igényel, és javítja a zenekari hangzást is, ha sokat muzsikálok más rézfúvós hangszercsoporttal.

– Jó néhány év zenekari tapasztalat van már mögöttetek, számtalan alkalommal álltatok már színpadon. Megosztanátok velünk egy-egy emlékezetes eseményt?

KZ: Kiemelkedő színpadi élmény volt számomra Kocsis Zoltánnal a Bartók Concerto előadása, nagyon mélyen megérintett. Vicces emlékem is van: amikor az egyik kollégám a belépés pillanatában hanyatt esett a székkel, persze koncerten.

SzCs: Számtalan emlékezetes hangverseny van mögöttem, nagyszerű karmesterekkel, szólistákkal, ezek a koncertek mindig új töltést adtak a pályámnak. Vicces élmények is eszembe jutnak: játszottam már sombreroban vidám muzsikát a közönségnek, de olyan is volt, hogy a Játsszunk zenét sorozatunkban gumicsővel, műanyag tölcsérrel kellett a gyerekeknek zenélnem.

Magyarok a nagyvilágban

– A Hangforrás bérlet második koncertjén Hidas Versenymű két harsonára és zenekarra című művét hallhatja tolmácsolásotokban a közönség. Hogyan viszonyultok ehhez a darabhoz?

KZ: Hidas Frigyes elképesztően jó érzékkel írt fúvós hangszerekre! Nagy feladat, de rendkívül szerethető a darab. Csabival nagyon egy hullámhosszon kell lennünk, de ez nem probléma, hiszen többször fújtunk már kettősversenyt, ismerjük egymást, jó barátok is vagyunk, ami nem mellékes.

SzCs: Játszottam már korábban is Hidas-darabokat, ezek népszerűek a harsonajátékosok körében, szívesen játsszuk őket. A Mester nagyon jól ismerte a harsona összes csínját-bínját. Ez a versenyműve is nagyon szórakoztató lesz, tele jazz-elemekkel. Emellett, mivel kettősverseny, nagyon jól „fel kell készülnünk egymásból”, figyelve, segítve a másikat.

– Miben más egy kettősre felkészülni, mint mondjuk a szólista vagy akár a nagyzenekari szerepre?

KZ: A nagyzenekar csapatmunka, a kettősverseny két ember extrém sportja, a szólista szabadon “garázdálkodhat” bizonyos kereteken belül.

SzCs: Minden koncertre kell készülni, nem csak magam miatt. A kettősverseny külön műhelymunka lesz majd Zolival, rengeteget kell majd együtt gyakorolni, hogy ismerjük egymás rezdülését a darabban. Igazán szép és izgalmas feladat lesz.

HANGFORRÁS BÉRLET 2.
2017. DECEMBER 14. CSÜTÖRTÖK 19:00
Művészetek Háza, Hangversenyterem

Muszorgszkij: Egy éj a kopár hegyen (A night on the bare mountain)

Hidas: Versenymű két harsonára és zenekarra

Muszorgszkij–Ravel: Egy kiállítás képei (Tableaux d’une exposition)

Miskolci Szimfonikus Zenekar
Harsona: Kakuk Zoltán, Szilágyi Csaba
Vezényel: David Curtis

További információ és jegyvásárlás ide kattintva.