A Hegedűs a háztetőn a musicalirodalom egyik legnépszerűbb és legfontosabb alkotása. A darab magyarországi premierje az Operettszínházban volt, ahova június 25-től új rendezésben és fordításban tér vissza. Az előadásban Szulák Andreát Golde szerepében láthatja a közönség.
- hirdetés -

– Nem ez az első találkozásod Goldéval, 2003-ban a Győri Nemzeti Színházban már játszottad ezt a szerepet. Milyen volt az a Golde, és milyen ez a mostani? Az azóta eltelt évek és a magánéleti változások hogyan jelennek meg a karakterben?
– Még alig voltan 40 éves, amikor először játszottam Goldét, és egy csodálatos partnerem volt Bede-Fazekas Csaba személyében, aki már akkor egy nagyívű karriert tudhatott maga mögött. Számomra megtiszteltetést jelentett, hogy vele játszhattam, és Csaba rengeteget segített, sokszor öntudatlanul is. De akkor még nem volt gyermekem. Úgy játszani Goldét, hogy van egy lányom, egészen mást jelent. Sokat hozzáad az anyaság tudata, még akkor is, ha az előadás a szülő-gyerek kapcsolatnál erősebben koncentrál a Tevje és Golde közötti kötelékre.
– Az előadás rendezője, Bozsik Yvette beszélt arról, hogy a történet előrehaladtával Tevje spirituálisan fejlődik. Mi történik Goldéval?
– Ő is fejlődik, mert minden összeköti őket. Szegény, de becsületes és szorgalmas emberekről beszélünk, Golde keze és egy picit talán a lelke is megkérgesedett a munkában. Ez egy egyszerű, ötgyerekes család. Aki szerényen él, öt gyereke van, egész nap dolgozik, annak nem biztos, hogy marad ideje azon lamentálni, vajon van-e még közte és a férje között szerelem. Golde praktikus asszony, egyáltalán nem sajnálja magát. A jellemfejlődése ott billen át, amikor Tevje megkérdezi tőle: Szeretsz engem? Először nem is érti a kérdést, hiszen 25 éve együtt élnek – mi ez, ha nem szerelem? A jellemfejlődést az jelenti, hogy ezen elgondolkodik, és kifogalmazza magából
– Valóban elhiszi Cejtel nagymama álombeli megjelenését?
– Szerintem elhiszi. Golde babonás, egyszerű ember. A világ értelmezéséhez ez az egyik menedéke, kapaszkodója. Az a játékosság benne, amit mi magunk is megtapasztalunk a hétköznapokban, hiszen amikor furcsát álmodunk, szeretnénk tudni a jelentését. Nem véletlenül született annyi álmoskönyv.
– Ehhez az előadáshoz új fordítás készült. Nehéz erre átkapcsolni a régi verzióról?
– Nem volt könnyű, bevallom, mert a régi szövegváltozat szinte már bebújt a bőröm alá. Az elején egy picit szokatlan volt, de színészként az a dolgunk, hogy az ilyen feladatot is megoldjuk.
– Milyen az előadás világa?
– Végtelenül izgalmas. A jelmezek egyszerre stilárisak és elemeltek, a díszletet pedig szürke gerendák és a tükrök alkotják. A látvány is utal arra, ami az előadás célja, az, hogy a hagyomány és a progresszió közé hidat építsünk.
– A Nagymező utcában lesz a bemutató, majd júliusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra költözik az előadás. Te előadóként nagyon jól ismered mindkét helyszínt. Másféle játékmódot igényelnek az egészen különböző méretű, adottságú terek?
– Yvette rendkívül precízen gondolta végig, hogyan tud az operettszínházi előadás kitágulni a Margitszigeten. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a díszletek hogyan fognak működni, de úgy érzem, hogy a Margitszigeti Szabadtári Színpad impozáns terében is vissza tudjuk adni azokat a finomságokat, amiket Nagymező utcára kitaláltunk.
– Először dolgoztál Yvette-tel. Milyen volt ez a találkozás?
– Rokon léleknek érzem vele magam. Amikor először beszélt a metódusáról, az energiákkal kapcsolatos impresszióiról, tapasztalásairól, ha úgy tetszik, törvényeiről, nekem egyáltalán nem volt idegen terep. A gondolatait és az elképzeléseit hamar át tudtam venni, mert én magam is egy picit így működöm. A beszélgetéseink alatt többször volt aha-élményem.

Berzsenyi Kriszta jelmezterve Golda szerepéhez
– Másképp közelít az alapanyaghoz, másképp dolgozik a próbán egy női rendező?
– A lényeget tekintve egyáltalán nincs különbség. Apró, nüansznyi eltérések persze vannak, épp annyi, mint a színpadon kívül férfiak és nők között. Yvette-től kell ellopnom egy gondolatot: más energiákra, másféle rezgésekre fókuszál.
– Sokféle színházban játszol, sokféle közönséget ismersz. Hogy érzed, az Operettszínház nézőinek másféle elvárásai vannak egy zenés előadással kapcsolatban, mint egy olyan színházban, ahol nem ez a fő profil?
– A közönségben van egyfajta elvárás, prekoncepció arról, hogy mit szeretne kapni, és ha pontosan ezt kapja meg, mindig nagyon hálás. De vannak nézők, akik ezt a biztonságot egy picit unalmasnak tartják, ezért is jó, ha a megszokott, ismert műveket időnként újrahangoljuk. Igaz, hogy lesz, aki majd meglepődik, de a többség azzal távozik, hogy új élménnyel gazdagodott. Egy szabványos, szokásos adaptációnál elégedetten lehet hátra dőlni azzal, hogy „ez is megvolt”, én viszont azt szeretem, ha a színpadon és a nézőtéren is többet kapunk annál, mint amire számítunk. Az a tapasztalatom, hogy mindenkinek jót tesz, ha kimozdulunk a komfortzónánkból.