Szerző: Papageno

Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor A Lutherek című különleges ragtime-operájának ősbemutatójára készül a Csokonai Színház társulata június 18-án a Bartók Plusz Operafesztivál keretében. A Gemza Péter rendezésében készülő darab minden olyan zenei elemet felvonultat, ami a jazzműfajba beleillik: swing, blues, dixieland, gospel, spirituálé, és természetesen ragtime. A korszellemnek megfelelő műfaji keveredés zenei szempontból mégis egységes. Az opera vezérfonalát Martin Luther King életének főbb mozzanatai adják, majd kezdetben csak utalások révén, de a történetben a fél évezreddel korábban élt Luther Márton is megjelenik. Hamar kiderül, hogy azok a kérdések, amik Luther Mártont ötszáz éve vagy Martin Luther Kinget alig félévszázaddal ezelőtt…

Tovább

Rufus Wainwright Prima Donna című operájának magyarországi bemutatójával indul június 28-án a tízéves Armel Opera Festival a budapesti Thália Színházban. A művet New Yorkban, Londonban, Manchesterben és Torontóban mutatták be eddig, a magyar közönség pedig Alföldi Róbert rendezésében ismerheti meg Budapesten. A rendező a múlt évben választotta ki az Armel Opera Versenyre jelentkezők közül Je Ni Kim énekesnőt, aki a szolgálólány szerepében lép színpadra a bemutatón. Az előadásban a Pannon Filharmonikusok működnek közre Vajda Gergely vezényletével. A zenekar produkciós partnere is a fesztiválnak, hiszen ők a Prima Donna színpadra állítói Magyarországon. A bemutatón jelen lesz a szerző is. A fesztiválon…

Tovább

Mihail Glinka, az orosz nemzeti opera megteremtője 1804. június 1-jén született Novoszpasszkojében, és 1857. február 15-én hunyt el Berlinben. Glinka az oroszországi Szmolenszk mellett született. Gyermekkorában semmilyen családi elvárásnak nem kellett megfelelnie, minden szempontból járhatta a saját útját. Első élményeit a jobbágyoktól hallott népdalok, és a nagymama énekelte műdalok voltak. 1814-ben hallotta Bernhard Crusell Op. 2-es klarinétkvartettjét, és ez volt az az élmény, amelynek hatására végleg elhatározta, hogy zeneszerző lesz. Bár tanult Szentpéterváron zongorázni, és egy olaszországi útján Francesco Basilitól vett órákat, iskolai rendszerű zenei képzésben nem részesült, mégis komoly zenei műveltségre tett szert, szerzeményei nyomán hamarosan az orosz klasszikus zene atyjaként kezdték emlegetni.…

Tovább

Az emberi hang sokszínűségét és kifejezőerejét mutatja be a Budapest A Cappella Fesztivál június 10-11. között a Várkert Bazárban. Az idén harmadszorra rendezett esemény előadóit mutatjuk be, ízelítőt adva a fesztivál programjából. Stílusosan a Vocal Band Kreativo adja meg a fesztivál felütését – hiszen a szlovén együttes marad leginkább a műfaj (laza és közönségbarát) keretei közt. A feltörekvő banda profizmusát a szakma is értékeli: az európai a cappella egyik legrangosabb versenyén, a grazi VokalTotalon tavaly a fődíjat ítélték nekik pop kategóriában. Koreográfia, beatboxés látványos életöröm kíséri a Vocal Band Kreativo által énekelt hamisítatlan a cappellát. A mediterrán dallamok világába kalauzol…

Tovább

Ravel, Beethoven és Zosha Di Castri vonónégyeseiből ad válogatást június 11-én a mindössze négy évvel ezelőtt alapított formáció. A Rolston String Quartetnek sikerült elérni a „legzengőbb összhangot a tökéletes vonósnégyes-játék eszményével”, állapította meg elismerően egy kritikus, és a Banff International String Quartet Competition nagy tekintélynek örvendő nemzetközi zsűrije is lelkes volt a csak 2013-ban alapított, de már többszörös díjnyertes kanadai együttes játékától. Így tehát a kanadai Banffban megrendezett nemzetközi vonósnégyes-verseny idei nyertese győztesként jön Kismartonba, hogy első ízben mutatkozzon be Európában, és Beethoven, Ravel valamint Zosha Di Castri muzsikájával bizonyítsák sokoldalú tehetségüket.

Tovább

Budapest a kultúra és sport fővárosa. Olyan hely, ahol valódi élmény csal mosolyt az arcokra. Ezt az egyedi hangulatot szeretné a Zenélő Budapest szabadtéri ingyenes koncertsorozat még varázslatosabbá tenni május 26. és augusztus 18. között. A szabadtéri helyszíneken 20-20 perces ingyenes mini élőzenei koncerteket élvezhet a publikum. 2017-ben először, a Várkert Bazár Öntőház udvarán felállított színpadon kiemelkedő hazai előadóművészek részvételével – vasárnaponként, de alkalmanként szombaton is, délelőtt 11 órától – ültetett nézőtérrel várják a szervezők egy-egy hosszabb koncertre a zeneszerető közönséget. A pontos program ide kattintva érhető el.

Tovább

Tavaly év végén nem volt kimutatható árbevétele a magyar csodazongorát gyártó Zengafons Kft.-nek – számolt be róla a 444. A céget 2012-ben alapították, ami az Új Széchenyi Terv keretében 126 millió forint uniós pénzt nyert a Bogányi-zongora fejlesztésére. A szükséges 60 millió forintos önrészt pedig a Magyar Nemzeti Bank egészítette ki. A Magyar Állam 2015-ben 10 darabot rendelt a zongorából, amelyre az EMMI 764 millió 54 ezer forintot fordított, tavaly pedig az Operettszínházon keresztül érkezett állami megrendelés újabb 10 darabra, összesen 602 millió összegben. Az index.hu vonatkozó cikke alapján a zongorát gyártó cég árbevétele 2014 óta a következőképpen alakult: 2014: 40…

Tovább

Dokumentarista színház és film, kis-, hiper- és szürrealizmus, sőt egyfajta mágikus realizmus is belengi a Proton Színház előadását, amely a társadalom perifériájára szorult emberek világában, az elmúlt évad egyik legizgalmasabb, legtöbb meglepetéssel teli díszletében játszódik. A színház ajánlója Budapesti lakásba végrehajtó érkezik, hogy kilakoltasson egy egyedülálló asszonyt. Egy váratlan fordulat azonban megakadályozza, hogy véghezvigye, amit eltervezett. Miközben a részvétlen férfi kénytelen lesz elszámolni saját lelkiismeretével, az is nyilvánvalóvá válik, hogy a lerobbant lakás sötét titkokat rejt, amellyel az újonnan beköltözők is kénytelenek szembesülni… Magunk választjuk a sorsunkat vagy eleve elrendelt életutakat járunk be? A szereplők látszatéleteket élnek, amelyek beidegződései messze…

Tovább

Tótfalusi István Operakalauzán és más ismeretterjesztő könyvein generációk nőttek fel. A költő, író, műfordító ezúttal – összefoglalva a Wagner-operafüzér mitológiai hátterét és történeti megalapozását – a Nibelung-sztorit meséli el. Tótfalusi István író, költő, műfordító, nyelvész, szerkesztő. Számos kulturális, irodalmi, nyelvészeti és zenei ismeretterjesztő mű népszerű szerzője, a legismertebb ezek közül az Operamesék két kötete, de sokan ismerik és szeretik az Irodalmi alakok lexikonát, a Ki kicsoda a Bibliában?, illetve a Ki kicsoda az antik mítoszokban? című köteteit. Új kötetének célközönségét azok a fiatalok jelentik, akik mozivásznon látták A Gyűrűk Ura  feldolgozását, izgalommal várják a Trónok harca következő évadát, akik otthonosabban mozognak a J.…

Tovább

1987. május 31-én, harminc évvel ezelőtt hunyt el Markos József, művésznevén Alfonzó. Az artista és színész a paródia mestere volt, aki számait a legapróbb részletekig önmaga dolgozta ki. Rá emlékezünk most egyik legemlékezetesebb alakításával, amelyben Csehov egyik főhősét „Ványadt bácsit” figurázta ki.

Tovább