Szerző: Szatmári Róbert

Amikor Bősze Ádám műsorának címét (Bő szekund) elolvastam, meg voltam győződve arról, hogy valószínűleg a zenei szakma mindenféle vetületével kapcsolatos ironizálás lesz a műsor tárgya. A cím utal az előadó nevére, de a nevezetes Vörösmarty-féle búvár is felbukkan benne a mélyből. A nézőtér megtelt, telt ház van, a pótszékeken is ülnek, érezhető volt, hogy szeretettel várták vissza Bőszét Miskolcra. A közönség ismerősként tekint vagy épp kacsint rá, pontosan tudják, hogy mire számítsanak a következő bő(sz) egy órában. Bősze magabiztosan kezd, de ez nem a hideg profi hozzáállása. Egyik izgalmas gondolat jön a másik után, még el sem ült az egyik…

A szervezők jó ritmusérzékről tettek tanúbizonyságot, ugyanis az első három nap főprogramja után június 17-én, hétfőn este másféle kitekintést kaptunk a zenei világra. Ezúttal azonban a legnemesebb értelemben vett crossover érkezett az Operafesztiválra, Sárik Péter triója (Sárik Péter-zongora, Fonay Tibor-bőgő, Gálfi Attila-dob). Az operák, legfőképp a súlyos Eötvös-mű után jól is esett egy kicsit sodortatni magunkat a zenével. Nincs történet, koncepciók és értelmezés, hanem hangulat és figyelem. Olyan ez, mint egy remek koktél az eddigi whiskyk és konyakok után. Ez nem minőségi eltérés, hanem egyszerűen másfajta élmény. Sárikék jó érzékkel Bartók-feldolgozásokat hoztak a fesztiválra. Nem ez az első alkalom, hogy…

Június 14-én kezdetét vette az idei Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, melyet a Papagenón is figyelemmel kísérhetnek Szatmári Róbert Fesztiválnaplójának segítségével. Lássuk, hogy zajlott Aranysárkány című Eötvös-kamaraopera bemutatója a fesztivál harmadik napján.  Eötvös Péter Az Aranysárkány című kamaraoperája, amelynek június 16-án Miskolcon volt a magyarországi ősbemutatója, aktuális és kemény témákat feszeget, és a mű üzenetét a zene nyelvéről a szóéra áthelyezni sosem könnyű feladat. A benyomások prózai megfogalmazása ebben az esetben majdnem lehetetlen. Eötvös Péter Európa egyik legérzékenyebb problémáját ragadta meg, ami a különböző emberek, embercsoportok, népek egymás mellett élése. A migráció pedig nem mint szociológiai fogalom van a tudatunkban, hanem napi valóságként.  A szerző…

Június 14-én kezdetét vette az idei Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, melyet a Papagenón is figyelemmel kísérhetnek Szatmári Róbert Fesztiválnaplójának segítségével. Lássuk, hogy zajlott a fesztivál második napja. Az első teljes fesztiválos napot ugyan kettévágta az országos melegrekord, de nem lett volna érdemes elkerülni Miskolc sétálóutcáját, mert  „Az utcát járó zongorista legendája” kihagyhatatlan. Ezt egy gördülő zongorán játszó bohém férfialak hivatott előidézni, aki le-föl flangál,  akarom mondani, gurul, és kedélyesen köszönti a járókelőket. A következő gondolatom az volt, hogy milyen jó is lenne a zongora elé felszerelni egy bárpultot sörcsappal, és már mehetne is a dalrendelés, esetleg az, hogy „Lökd ide a…

Június 14-én kezdetét vette az idei Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, melyet a Papagenón is figyelemmel kísérhetnek Szatmári Róbert Fesztiválnaplójának segítségével. Lássuk, hogy zajlott a nyitókoncert!  Amikor az ember ún. fesztiválozni indul, az legtöbbször valamelyik pop/rock fesztivált jelenti. Igencsak megszaporodtak a nagy (vagy legalábbis nagynak mondott) hazai fesztiválok mostanság, úgy tűnik, hogy osztódással szaporodnak, az ország majd minden településén illik fesztivált tartani. Én viszont igazából fesztiválozni mentem, egy nagy hagyományú és elismert  eseménysorozatra, amelynek állandó és nemzetközi elismertsége, hírneve lett  már. Mert Miskolc nagyszabású kezdeményezését, a Bartók Plusz Operafesztivált 2001-ben rendezték meg először. Az eredeti elképzelés pedig az volt, hogy Bartók színpadi muzsikája mellé minden évben kapcsolódjon egy másik…

A szólózongora-estek külön fejezetet jelentenek az életemben. Ezért sokszor gondolom azt, hogy befogadásukra egy hatalmas hangversenyterem kevés intimitást nyújt. Mert én arra vágyom, hogy ellazulhassak közben. De nem úgy, hogy jobbról-balról ülnek mellettem, és az ülőalkalmatosság meg a szomszéd legkisebb zajait is hallani lehet. A terem szépsége és ünnepélyessége még kárpótolhat, de jobb egy bőrfotelben megpihenve hallgatni a zongoramuzsikát (leginkább romantikus darabokat, főleg Chopint), miközben jófajta bort kortyolgat az ember. Ha már szólókoncerten járok, szeretnék valami személyes kapcsolatot is a művésszel, érezni, ahogyan ideális esetben egybeolvad a darabbal, gesztusai, testbeszéde is gazdagítja az élményt, hitelesebbé, személyesebbé teszik az előadást. Persze,…

Mostanában több írást, tanulmányt, cikket lehetett olvasni arról, hogy ki hogyan ítéli meg az úgynevezett „könnyedebb klasszikus” muzsikát, André Rieu, Havasi Balázs munkásságát, vagy épp a sokak által csak korunk „komolyzenéjének” tartott filmzenét. Sok olyan rádió is van világszerte, ami a klasszikus zene könnyebben bejárható tájaira is elmerészkedik. A brit Classic FM vagy a német Klassikradio neve fémjelzi ezeket, de a magyar Klasszik Rádió 92.1 is jó példa erre. Az alapkoncepció szerint a legnagyobb zeneszerzők munkásságát közelebb hozzák a szélesebb közönségrétegekhez is úgy, hogy a vonzást a lazább művek segítsék elő. Egy ilyen vállalkozás indulása persze nemcsak támogatókat szerez, hanem…

Dvořák zenéjéhez felemás a viszonyom, őt hallgatva mindig olyan „még” és „már” közötti érzésem van. Még ott munkál benne Schubert, de kihallani belőle a kezdeti modernséget is, ami már nem romantikus. Mindemellett a wagneri monumentalitásból is van benne valami, persze lényegesen könnyedebben. Semmiképpen nem fekszi meg a gyomrunkat, de nem is nyaljuk meg a tíz ujjunkat utána. Dvořák nagyon népszerű, manapság gyakran találkozni műveivel a hangversenytermekben, hiszen csodálatos dallamai vannak, áttekinthető szerkezet jellemzi nagyobb szabású szimfonikus műveit, a sodró lendületről nem is beszélve. Április 27-én a Pannon Filharmonikusok is megvalósította saját Dvořák-programját, legújabb koncertjük címe: „A cselló lelke” volt. A…

Sallai Noémit eddig egyedülálló módon egyetlen magyarként választották be a Carnegie Hall Ensemble Connect programjába. Ez a két éves ösztöndíj lehetőséget biztosít arra, hogy a világ legtehetségesebb fiatal zenészei kiteljesedhessenek és fejlődhessenek, művészként és tanárként egyaránt. A jelenleg is New Yorkban élő klarinétművésszel egy budapesti kávézóban beszélgettünk a Tavaszi Fesztivál keretein belül adott kamarakoncertje előtt. – Először is, mesélnél magáról az Ensemble Connect programról, pontosan mi is ez és hogyan lehet ide bekerülni? – Online láttam ezt a meghirdetett lehetőséget, épp amikor végeztem a Juilliard Schoolban. Ez egy kiváló alkalom nekünk, fiatal zenészeknek, hogy művészként kiteljesedhessünk és lehetőséget ad arra…

Minden generáció eljut egyszer oda, hogy le akarja bombázni az operaházakat, akár zeneszerzői, akár nézői minőségben. Én ugyan soha nem folyamodnék ilyen radikális módszerekhez, legalábbis olyanokhoz nem, ami a műfaj végleges eltörlését jelentené. Hiszen a lerombolás után nem maradna meg még az újrakezdés lehetősége sem, azt meg nem szeretném. Ugyanakkor nézői-hallgatói élményeim gyakran ejtenek gondolkodóba, hogy mi a gond voltaképpen  az operával? És nem csak az, ami már evidens féligazság, miszerint divatjamúlt, avítt és pókhálós. Érdekes, de éppen a régi operák esetében érzem, hogy időtlenek a szerelmek, a tragédiák, a történelmi események, az allegorikus példázatok. Mert rendre megtalálták a zene általi örökérvényű létezési…