Szerző: (x)

November 20-án startol a Virtuózok tehetségkutató legújabb szériája. A hatodik évadban összefogtak a Visegrádi Négyek országai, vagyis Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia, valamint vendégként meghívták Szerbiát: ennek az öt országnak a fiatal tehetségei mutatkoznak be a Virtuózok V4+ – Közös nyelven zenélünk című műsorban. A Virtuózok V4+ szabályai szerint minden ország négy-négy versenyzőt delegál, ők mérik majd össze tudásukat november 27-től. Hogy kik képviselhetik majd hazánkat az Virtuózok november 20-i adásából derül ki, amit 20:30-tól követhetünk a Duna TV-n. Miklósa Erika, Várdai István, Dr. Batta András, Balázs János és Kesselyák Gergely korábbi zsűritagokhoz ezúttal Bogányi Gergely, Molnár Levente, Rácz Zoltán…

Tovább

A Déryné Program azzal a céllal jött létre, hogy támogatást nyújtson a színházi szakma eddig perifériára szorult területeinek. A kezdeményezés első pillére az Országjárás nevű alprogram, melynek keretén belül anyagi források biztosításával és koordinációs szerepével színházi produkciókat utaztat a Déryné Program szerte az országban. Az Országjárás alprogramba az alkotói oldal, illetve a játszóhelyek jelentkezését is várják a szervezők. (Bővebb tájékoztatást a program honlapján, illetve a programban részt vevő szakemberektől kaphatnak az érdeklődők.) A beérkezett jelentkezésekből a Déryné Program szakmai bizottsága egy előadáslistát hoz létre, amelyek közül a regisztrált befogadó intézmények választhatnak, és a vendégjáték megvalósulásának költségeit elbírálás alapján jelentős részben…

Tovább

November 21-től Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház, online láthatják a nézők a teátrum népszerű előadásait.  A színház a jelenlegi repertoárját teszi elérhetővé az online térben, figyelembe véve, hogy minden korosztály számára élményt nyújtsanak az otthonaikban. „Ismét abba a helyzetbe kényszerültünk, hogy a nézőink jelenlétét nélkülöznünk kell a színház épületéből. Mivel a Budapest Bábszínház számára fontos, hogy a gyerekek és a családok ne maradjanak bábszínházi élmény nélkül, ezért döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a Bábfilmszínház szolgáltatásunkat. Eleinte hétvégenként tesszük elérhetővé az online előadásainkat, a nézőközönségünk által a Facebook-oldalunkon megszavazott időpontokban” – mondta Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója. Az első előadás a…

Tovább

A Libri tavaly karácsonykor indította el könyvsorozatát, melyben olyan magyar szerzők írásait rendezi díszkötetbe, akik nélkül egyetlen könyvespolc sem lehet teljes. Idén egy nem mindennapi barátságot idéz fel a könyvkereskedelmi cég, ezzel hívva fel az olvasók figyelmét az emberi kapcsolatok fontosságára. Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes nemcsak kortársak, és nemcsak munkatársak voltak a Nyugat szerkesztőségében, hanem nagyon jó barátok is. A katolikus, nemesi felmenőkkel rendelkező, kisvárosi származású Kosztolányi és az asszimilálódott zsidó családban, nagyvárosi környezetben nevelkedett Karinthy nagyszerűen egészítették ki egymást. Idén karácsonyra a 20. századi magyar irodalom két kiemelkedő alkotójának ünnepi témájú írásait állította össze a Libri. A Karácsonyi…

Tovább

Bár ma más időket élünk, mint az 1980-as és a 2000-es évek elején, de nem tanulság nélküli a Hevesi Sándor és az Örkény István Színház alapítását felidézni. Ez derült ki a Magyar Színházi Társaság „színházvezetési szabadegyetemének”, az NKA támogatásával megvalósuló Csináljunk színházat!-nak a novemberi beszélgetésén, amelyen Mácsai Pál és Tucsni András volt Csizmadia Tibor vendége.  Mácsai Pál 2000-ben kapta meg a feladatot, hogy művészeti vezetőként készítse elő a Madách Kamara önállósodását. Az Örkény Színház 2004. szeptember 21-én nyílt meg önálló társulattal rendelkező repertoárszínházként, azóta az intézmény igazgatója. Tucsni András dramaturg a Kecskeméti Katona József Színházban kezdte pályáját, majd Ruszt József…

Tovább

A Szépművészeti Múzeum a járványügyi helyzet miatt a Textúra 2020 kilenc előadásából mindösszesen kettőt tarthatott meg. A múzeum előremutató gondolkodásának és a digitális technológiának köszönhetően azonban senki nem marad le a páratlan összművészeti produkcióról. A Textúrák történetében először az idei előadásokat online is közvetítjük, így azok is részesülhetnek a komplex élményben, akiknek eddig nem volt rá lehetőségük. A 140 perces produkció kiváló hang- és képminőségben, hely- és időkorlát nélkül, online is elérhető november 20-tól az eszinhaz.hu oldalon. Idén ősszel hatodik alkalommal rendezték meg a nagy sikerű Textúra összművészeti előadássorozatot, amely során képzőművészet, irodalom, színház és zene találkozik egy térben és…

Tovább

2018-ban az Isten és a zene tematikával bővült az idén ötödik éve Fiatal Művészek Sorozata a Párbeszéd Házában. A komolyzenei koncertsorozat fő célja, hogy a zene által a teljesebb élet felé hívogassa a hallgatókat. A mindig kedd estére időzített alkalmakon a zeneirodalom lehető legszélesebb spektrumából igyekszik válogatni a sorozat szakmai vezetője, Miranda Liu hegedűművész, így a barokktól a kortárs kompozíciókig, a népszerű dallamoktól a ritkán hallható művekig számtalan különlegességet meghallgathatott már a zenekedvelő közönség a sorozat öt éve alatt. A pódiumon fiatal zongoristák, vonósok, fúvósok váltják egymást szóló- vagy kisebb kamaraprodukciókban, köztük az ország vezető együtteseiben játszó professzionális  muzsikusok, felkészült…

Tovább

A november 11-től kezdődő újabb rendezvényzárlattal a Kodály Filharmónia Debrecen is újratervezte programját. November-december hónapban több bérletes hangversenyük is lett volna, melyek helyett a következő hetekre ismételten – és gyorsan – átállnak az online koncertezésre. November 17-i Stream for Strings hangversenyük szólistáinak Kokas Katalin Liszt-díjas és Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművészeket hívták meg. A muzsikus-házaspár közreműködésével a Kodály Filharmonikusok vonósai Kovács László karmester vezényletével a debreceni Kölcsey Központ Nagytermében adnak koncertet, mely 19.30-tól élőben követhető ide kattintva. Műsoron egy izgalmas válogatás a vonós zeneirodalom remekeiből: Benedetto Marcello: Introduzione (Aria e Presto) Bach: c-moll kettősverseny Mendelssohn: d-moll hegedűverseny Mendelssohn: h-moll…

Tovább

November 21-én este 20 órai kezdettel online közvetíti koncertjét a Pannon Filharmonikusok a Kodály Központból. Az est karmestere Varga Gilbert, a szólista pedig Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, aki a magyar mérnökökkel kifejlesztett Bogányi-zongorán játssza majd Mozart c-moll zongoraversenyét. „A közönségünk és zeneművész közösségünk egysége különleges érték még a távolságtartásra kényszerülő és így az online térre áttérő világunkban is. A zenekar menedzsmentje, művészeti vezetése felkészült és intézkedéseivel azonnal reagált az újabb változásokra, a zenekar tehát tovább folytatja a próbákat. A járvány előző szakaszaiban is sikerült fegyelmezettséggel, hatékonyan és gyorsan reagáló intézkedésekkel elérni, hogy nem állt le a munka, amíg…

Tovább

A 2020 márciusában elindult Déryné Program olyan hiánypótló kezdeményezés, amely összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeire. Négy alprogramjának köszönhetően széles körben szólítja meg a magyar színházi élet résztvevőit, és karolja fel a kulturális fejlettség növelésében érdekelt térségeket, valamint a kistelepüléseket. A program célja, hogy az egyes térségekben minőségemelést biztosítson, illetve egy öngerjesztő folyamatot is elindítson, melynek alapja a minőségi színházi előadások iránti igény megteremtése, növelése. Ezek eléréséhez négy alprogramra tagolódik a kezdeményezés, melyek a kőszínházakat, az alkotótársulásokat, peremfeltételek nélkül a befogadó intézményeket, a kultúrafogyasztókat és a különböző kulturális hozzáférést korlátozó akadályokkal küzdő tömeget szólítják…

Tovább