Papageno Radio
- hirdetés -
Színház Zsigmond Emőke: „Alulról kezdeném az építkezést”

Zsigmond Emőke: „Alulról kezdeném az építkezést”

A fiatal nemzedék egyik legtehetségesebb színésznője mesél pandémiás pozitív hozadékokról, a tartalmas emberi kapcsolatok fontosságáról, Édes Annáról és kortárs reflexiókról, valamint az Örkény Színház családias, inspiratív és pulzáló légköréről.

- hirdetés -

– Hogy viseled ezt az egyre elhúzódó vírushelyzet?

- hirdetés -

Tulajdonképpen jól vagyok, az első karantén időszakát sokkal nehezebben éltem meg. Tavasszal, a hajtás kellős közepén szinte sokkolt, hogy vajon mit is lehet kezdeni ennyi szabadidővel. Később rájöttem, hogy akkor is hasznos lehetek, ha magamért teszek. Ezt elég nehéz volt felismerni, mert eddig elsődlegesen a hivatásom motiválta és osztotta be a napjaimat. Rádöbbentem, hogy milyen fontos is a kapcsolataink ápolása, hogy odafigyeljünk egymásra. Most már inkább azon izgulok, hogyan tudom fenntartani azokat az új dolgokat, amik a vírushelyzet hatására alakultak ki az életemben.

– Mik voltak segítségedre az átvészelésben?

A barátaimmal, a családommal folyamatosan tartjuk egymásban a lelket. Pszichológussal is volt szerencsém találkozni. Valahol megnyugtató, ha az ember hallja és érzi, hogy a legtöbbször a másikban is ugyanazok a kérdések merülnek fel, és bizony nagyon hasonló hullámvölgyekkel küszködünk. Ebben a krízisben az összetartás ereje rendkívül inspiratív és erőt adó.

Kókai Tünde és Zsigmond Emőke a Zűrzavar 2045 olvasópróbáján – fotó: Horváth Judit

– Vannak pozitív hozadékai ennek a periódusnak?

Lett végre egy rendszer az életemben! (Nevet.) Nem is tudom, hogyan leszek képes ezt fenntartani, ha egyszer újra elindul majd az élet. Rendszeresen locsolom a növényeimet (bár kettő kirohadt, mert ‘túlszerettem’ őket), tudok a barátaimról, a magánéletem kiegyensúlyozott lett. Még ha online is, de néhány ember közelebb került hozzám. Elkezdtem makramézni, ami egy igazán kreatív és izgalmas kézimunka, karácsonyra pedig még sosem készültem ennyit és ilyen elmélyülten. Az ünnep után elkezdtem forgatni az első magyar karácsonyi filmet, szóval most egy kicsit olyan, mintha még mindig lenne érintetlen gyertya a koszorún. Ráadásul a filmet Adventkor láthatom majd egészben, szóval várok még arra a Nagykarácsonyra.

– Sokak számára egyfajta számvetés is volt az előző év, amikor kicsit lelassulva, elcsendesedve át lehetett gondolni a hajtásban félretett dolgainkat. 2016 óta vagy az Örkény Színház tagja. Mivel gazdagított ez az elmúlt öt esztendő?

Szerencsésnek érzem magam, rendkívül inspiratív és pozitív környezetben dolgozhatok, nagyszerű kollégákkal, akik roppant motiválóak. Számomra az Örkény folyamatos impulzusokat és kihívásokat jelent. Izgalmas egy társulat pulzáló mindennapjaiban részt venni. A sors fintora, hogy nagyon féltem a társulati léttől! Most meg egyenesen ünnepnap, amikor látjuk egymást a háttérmunkát végző kollégáimtól kezdve a művészekig.

Zsigmond Emőke és Novkov Máté a Zűrzavar 2045 című előadásban – fotó: Horváth Judit

Az egyetem után kezdetben kicsit riasztott a gondolat, hogy vajon milyen lesz majd egyetlen egy csapathoz tartozni, és mindig ugyanazok között az emberek között alkotni. Idővel persze rájöttem, hogy ez nyilván a fiatalságom miatt merült fel, mert pontosan abban rejlik az igazi próbatétel, hogy meg tudok-e újulni, felismerem-e a potenciált konzekvensen a munkák során, ugyanabban a közegben. Ezt tulajdonképpen a párkapcsolathoz tudnám hasonlítani: van valaki, akit szeretsz, akit egyre jobban ismersz, ő is téged, mélyül a kapcsolat, pláne vitákon keresztül, és egyre jobban érzed és érted a kapcsolat dinamikáját.

– Hogyan érezted magad, amikor a független, szabadúszó lét után beérkeztél a „nagyvadak” közé?

Izgultam és volt bennem jócskán megfelelési kényszer. Szerencsére ezeket el tudtam engedni, mert rájöttem, hogy a kényszer szükségtelen érzelmi motiváció, hiszen csak blokkol. Meg kellett tanulnom dolgozni a görcsösségemen, az agyalásomon, hogy lazábban, szabadabban ki tudjak bontakozni. Ebben egyébként nagy segítségemre voltak a kollégák, akik nyitottan és őszinte érdeklődéssel fogadtak.

Valódi párbeszéd és közös gondolkozásra törekszünk a társulatban. Ez sosem a könnyebbik út, de megéri. Most, a pandémia alatt nehezebb persze nyomon követni mindenkit, de van egy közös online csoportunk, ahol folyamatosan kapcsolatban vagyunk, a stream előadások során pedig még láthatjuk is egymást.

Ezek mellett, Pali (Mácsai Pál – a szerk.) időről időre felhív minket, vagy e-mailt ír, hiszen fontosnak tartja, hogy az aktív kapcsolat fennmaradjon, tartja bennünk a lelket. Akkor is jelentkezik, ha nincs hír. (Nevet.) Ha nem tudja megmondani, hogy mikor nyitunk, mikor lesz bármikor is újra színház. Ez nagyon megnyugtató, és erőt ad mindenkinek.

– Jelenleg Édes Annát (is) játszod. Mi lehet Kosztolányi fiktív alakjának mai értelmezése szerinted? Milyen aktuális társadalmi reflexió rejlik Anna karakterében?

Mindig is nagyon szerettem ezt a regényt, hihetetlen éles és kortalan társadalmi feszültségekről beszél. Az alá-fölé rendeltség, a kiszolgáltatottság, a hatalommal való visszaélés kérdése mindig is aktuális téma lesz minden művészeti ágban. Napjainkra reflektálva, ha például a munkáltatói viszonyokat nézzük, akkor a mai labilis helyzet miatt sokan döbbennek rá, mennyire nincsenek biztonságban a szerződésük alapján – már ha van szerződésük.

Zsigmond Emőke az Édes Anna című előadásban – fotó: Horváth Judit

Édes Anna a legjobb munkerőnek számít, de a véleményét szinte sosem artikulálja. Nem mintha bárkit is igazán érdekelne, és ha néha kérdeznek is valamit a munkaadói, az pusztán formalitás, ő meg annyira meglepődik ezekben a ritka pillanatokban, hogy vagy megnémul, vagy azt mondja, amit hallani szeretnének. Mindenki belevetít valamit, ami neki tetsző, ő pedig próbál ennek a sok érkező információnak eleget tenni, megfelelni.

– Ezt kifejtenéd még bővebben is kicsit?

– Nincsenek kiugrási lehetőségei. Haza nem mehet, és hogy egy másik háznál nem egy tárgyként kezelnék, arra nincs garancia. Miért ne élne vissza a munkaszeretettel a főnök, ha a szerződés engedi? Egyszer adódik egy lehetősége, férjhez mehetne a kéményseprőhöz, akibe nem szerelmes (óriási lehetőség!), de Vizyné, a ház asszonya elég könnyedén lebeszéli ravasz retorikájával. Az ilyen léptékű kiszolgáltatottság önmagában is sok stresszt okoz. Kosztolányi egy annyira szélsőséges esetet ír meg – Anna még a szerelemben is ezzel szembesül – aminek gyilkosság a vége.

– Markáns társadalmi feszültségeket is vázol a mű, amik akár jelenlegi mindennapjainkra is reflektálhatnak.

Igen. Ha a trolin utazom és meglátom, hogy valaki beleköt egy másik emberbe, felmerül bennem, hogy de jó, hátha így már nem viszi haza ezt az agressziót a családjához, a gyermekeihez. Sokszor figyelem az embereket tömegközlekedés vagy sétálás közben. Persze telefonnal a kézben könnyű elbújni, de a média pörgetése sem okoz túl sok megnyugvást, sőt. Annyi dezinformációt sóznak a nyakamba, hogy már lassan azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány. Kosztolányi nagyon érzékletesen ír erről. Például a regény végén elmondat egy szaftos sztorit a házmesterrel, miszerint azt hallotta, hogy Anna egyszer belevágta a sarlót a saját nevelőapjába. Az olvasó ezt elhiheti vagy sem, mindenesetre az író nem segít a döntésben tényekkel.

Zsigmond Emőke és Jéger Zsombor A legyek című előadásban – fotó: Horváth Judit

– Egy művész – főként egy színházi ember – tudattalanul is olyasmi összefüggésekkel találkozik, amikről a hírek szólnak. Te hogy vagy ezzel?

Ez nagyon érdekes felvetés. Majdnem mindem dráma, amit olvastam, valamilyen társadalmi krízist, társadalmi összeférhetetlenséget reprezentál. Minél nagyobb az ember hatalma, annál nagyobb a kísértés, hogy visszaéljen ezzel, és itt most nem is kell feltétlen politikai kontextusra gondolni. A sarki boltban, vagy bármelyikünk magánéletében is feltűnhet ez a történet. Ilyenkor jöhet jól a kijózanító pofon egy jóbaráttól. Kérdés, hogy van-e olyan valódi barátja, aki ezt megteszi, ha kell.

Ha már társadalmi nyavalyák, hogyan vélekedsz az SZFE-ügyről?

Egy Mátyás királyos mesét juttat eszembe, amikor a bolond a ház építését a tetővel kezdte. Nagyon sokat nevettem rajta kiskoromban, élénken emlékszem a remegő lábú munkásokra. Tartották a tetőt, hogy a falat lassan aláépítsék. Meg kéne néznem újra, mert már elfelejtettem, de úgy emlékszem, hogy összedőlt. Biztos a gravitáció miatt. Nem vagyok építész, de én alulról kezdeném.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.