Címke: csáth géza

Csáth Géza zenéhez való viszonyát mutatja be egy új dokumentumfilm

A Petőfi Irodalmi Múzeum 2019-ben nyitotta meg tárlatát, melynek keretében a 100 éve elhunyt Csáth Gézának állít emléket. A kiállítás kísérőeseménye egy Budapesti Filharmóniai Társaság művészeivel megvalósuló koncert lett volna, de a járványhelyzet okán a szervezők egy dokumentumfilm elkészítése mellett döntöttek. Csáth Gézára a századelő egyik leghitelesebb zenekritikusaként, zenei írójaként és a művészeti élet egyik […]

Álomittasan kóvályogni Szentendrén

Álmodni jó. Újraalkotni a világ valamely szeletét, túlzásokkal, szabálytalanul, néha valószerűtlenül. Kirándulni, a szó szoros értelmében, egy másik világba. A művészet élvezete is hasonló élmény: a műalkotás bevezet, behúz egy másik világba, amelyről bár tudom, hogy nem „valóságos”, mégis képes vagyok létezni benne. Előfordulhat, hogy túl erős a hatás, túl „sok” az álomból, ilyenkor az […]

Fiatal magyar művészek sikerei és egy 107 év után előkerült festmény – heti hírösszefoglaló

2019 tizennyolcadik hetében a Bohdan Warchal Nemzetközi Zenei Versenyen jelentős magyar sikerek születtek, Hosszú betegség után elhunyt Koren Tamás, felavatták a Makk Károly előtt tisztelgő emlékművet. Arról is hírt adtunk, hogy 108.000 dollárt fizettek ki egy 1964-es úgynevezett Kennedy-féldollárosért, és 200 modern művészeti könyvet tett ingyen elérhetővé a Guggenheim Múzeum. A hét blogja Az art […]

100 éve hunyt el Csáth Géza – Emlékkiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Az 1919-ben, Kelebiában elhunyt Csáth Géza egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon. Írásművészetétől azonban aligha választható el az összművészeti látásmód, és az az összetett, szinesztéziaszerű világérzékelés, amelyen keresztül illatokban, színekben gondolkodott és zenével érzett. A Petőfi Irodalmi Múzeum április 30-án nyílt, A varázsló halála című Csáth-tárlata ezt a […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo