„Őrizzük és gazdagítjuk azt a szép örökséget, amit annak idején Patachich Ádám püspök megálmodott és megvalósított” – mondja Böcskei László püspök a nyagyváradi Kaganovskiy Estékről.
Erdély blog
Idén huszadik alkalommal rendezik meg a Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivált 2022. november 10. és 17. között, amelyről Bihari Lórántot kérdeztük.
Folytatja zenei oktatássorozatát a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, amelynek meghívottja a Kaganovskiy Duó lesz.
Művészek a kamera fókuszában címmel nyitott tárlatot a Műcsarnok, a Magyar Művészeti Akadémia és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.
2022. szeptember 25-én tartotta a 2022/2023-as évad első koncertjét a Székelyföldi Filharmónia, enneka kapcsán a zenekar vezetőjét, Bodurian Aramot kérdeztük.
Székelyföldre és Barcaságra költözött a Muzsikál az erdő. Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Tamás Sándorral beszélgettünk.
A Fejes Művészeti Akadémia egynapos fesztiválra hívja a klasszikus, a népzene, a jazz és a romantikus helyszínek szerelmeseit július 10-én.
A Zene Évét ünnepli Székelyudvarhely. A zenei palettán a komolyzene mellett a rajzfilm- és filmzene, a régizene, népzene és a jazz is szerepel.
Erdély minden szegletét érinti a Sárik Péter Trió júniusban induló 12 állomásos koncertkörútja. Sárik Péterrel a sepsiszentgyörgyi Szimplában beszélgettünk.
A Harag György-emlékév keretében május 24-én nyitotta meg kapuit a színházi rendezőnek szentelt emlékkiállítás Sepsiszentgyörgyön.