Peter Paul Rubens 1620 körül készült portréja négyszáz évvel a megfestése után kerül újra a nyilvános műkereskedelembe. A képen látható férfiról semmit nem tudunk, az általa viselt díszes sisakról azonban annál többet.
Blogok
Sào Soulez Larivière számára zenei zsenialitása és sokoldalúsága már számos díjat hozott. Idén pedig ő kapta az ICMA Fiatal Művész díját.
Tassilo Probst német hegedűművész és Maxim Lando amerikai zongorista „Into Madness” című CD-jükkel nyerték el az ICMA kamarazenei díját.
Az International Classical Music Awards éves díjátadó ünnepségére és gálakoncertjére április 12-én kerül sor a valenciai Palau de la Música épületében. Az esten Alexander Liebreich vezényel.
A régi mozik hangulatát idézi meg a Némafilmhez filmzenét! pályázat, ahol a filmvetítést élő zene kíséri.
Balogh Ádám zongoraművész egyike annak a 29 jelentkezőnek, akiket beválogattak a kijevi-genfi Horowitz Verseny mezőnyébe.
2023. március 31-én immáron harmadik alkalommal veszi kezdetét a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek a Müpa szervezésében.
2023. március 5-én 10 és 18 óra között két helyszínen csaknem 30 programmal várja látogatóit a Néprajzi Múzeum.
A 42. alkalommal megrendezett a madridi ARCO Nemzetközi Kortárs Művészeti Vásáron 36 ország 211 galériája mutatkozott be, köztük kettő magyar.
Idén július 14-23. között rendezik a Fesztivál Akadémia Budapest eseményeit.