Összeszokott stáb, más produkcióban is (például a Történelmi magánügyekben, vagy a Tanulmány a nőkrőlben) együtt…
Ruttkai és kora
Rácz Ráchel missziójának tartja a klasszikus idők értékeinek, hagyományainak továbbvitelét
és élővé tételét a fiatal nemzedékek számára, éppen ezért Y generációs értelmezésben
indította útjára azt a projektet, amely Ruttkai Éva életművét és az általa meghatározott
korszakot kívánja feldolgozni. Érdekességek, korabeli sajtóanyagok, kortárs értelmezések,
idézetek és interjúk között böngészhetünk majd a Ruttkai Éva és kora emlékezetének szentelt
blogon.
Film noir klasszikusok novemberi köd és kijárási tilalom idejére. Előzmények, utórezgések. Vizuális hatások, neonfényes urbánus…
Greta Garbo és John Gilbert nemcsak párként, de sztárként sem számítottak átlagosnak Hollywoodban – kapcsolatuk azonban nem happy endre volt ítélve.
A Ruttkai és kora blogban ezúttal olyan filmeket és – a forgatáshoz kapcsolódó – érdekességeket…
A Ruttkai és kora blog következő három bejegyzésében olyan filmeket és – a forgatáshoz kapcsolódó…
„Igen, állíthatom: akkoriban igenis létezett Színházi Élet. „Színházi Élet” című folyóirat nem létezett ugyan –…
Ruttkai Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész 1927. december 31-én…
A Ruttkai és kora blog szeptemberi portrésorozatában – a Fortepan és az Arcanum Digitális Tudománytár…
A klasszikus filmtörténet egyik legnagyobb alakja ma lenne 105 éves. A sors fintora, hogy halálának…
Az ötvenes évek közepére nagyjából felnő az a nemzedék, amely már nem kíván többé az…