Tarantino-filmből előpattanó betétdalnak tűnő Danny Coughlan darabja, akkordjai mögé teljességgel belelátható a mozivásznon öldöklő rivális banda vérfürdőjének, de akár egy drogilluminálós jelenetének illusztrálása is.
Szomorú vasárnap
Van egy mániám: ha valami nagyon megtetszik, akkor abból sok kell. Így esett meg velem, hogy észrevétlenül rengeteg feldolgozásban gyűlt össze a gépemen a Szomorú vasárnap című Seress Rezső-dal. Nagyjából három-három és fél órányi melankólia – gondoltam én; a végén majd még valami baj lesz. Nem lett. Sőt!
Úgy meghallgatnám Tóth Gabitól úgy is a Szomorút, amilyen erővel és sajáttudással a Nem leszek játékszeredet előadta.
Tán pont elég Gloomy hangzott el itt az elmúlt hét évben, így eljött az ideje annak, hogy most te dúdold / zümmögd / danold el a vasárnapot!
Senki nem ejti ki olyan szépen, hogy “Ein trauriger Sonntag”, mint Volker Lechtenbrink a mai juss 1 perc 25 másodpercénél.
Végtelenül kellemes modern unalom hangzódik mai előadó által, a legmaibb jazz hangszerelés sem ment meg bennünket a hamari tovakattintástól…
Ha már azt gondoltad, hogy bárminemű Szomorú nem tud újat mutatni, akkor most se fogsz nagyot csalódni…
Pont mindegy, hogy a hangok hogyan is vannak ugye egymás után, ha belső kényszerigény van magamutogatni hangja által az előadónak midőn eltérő a művészete sablonátlagtól. Meg bármi egyébklassztól is.
Az Alvin and the Chipmunks eredetileg David Seville és a mókusok vagy egyszerűen a mókusok, egy amerikai animációs virtuális együttes, amelyet Ross Bagdasarian hozott létre 1958-ban.
Akkora mázli, hogy Azahriah is megmagalta a Szomorút, mert így klaviatúrámra emelhetem a rendkívül szubjektív szvsz az általa jelenség kapcsán.
Belesemmisül fülbe Nava Beats szomorúja, hiába akar valamisülni is, teljességgel tökéletlen akármitlenségbe fulladt semmi hallik általa.
