A koncertek mellett előadásokkal, valamint tárlatokkal is várja a közönséget immár két helyszínen, a MOM…
Címlap
Featured posts
A környezetemben nagyon sokan beszélnek franciául, csak én nem. Megtanulni ezt a nyelvet számomra olyan…
Abban az időben, amikor a legjobb magyar költők alig vagy egyáltalán nem tudták publikálni saját…
„A MÁV Zenekar a világ legjobb zenekara”, mondta Horváth Iván barátom: „velük hallottam élőben először…
„A Magyar Állami Operaház a világ »legdolgosabb« dalszínháza” – adta hírül január elején a Bachtrack.com.…
Korunk egyik legünnepeltebb zongoravirtuóza, Borisz Berezovszkij két koncertet is ad a hétvégén a Keller András…
A 87 éves karmestert Hollandia legrégebbi és legnagyobb presztízsű kitüntetésével, az oroszlán-rend nagymesteri fokozatával jutalmazták.…
Puccini Pillangókisasszony című operáját 115 éve, 1904. február 17-én mutatták be a milánói La Scala operaházban. A bemutató nem…
Az Állami Bábszínház 1972-ben mutatta be Kodály művét. Az átdolgozó Szilágyi Dezső volt, a bábokat…
A nyugat-európai közönség előtt méltatlanul ismeretlen, egyébként legnagyobb finn komponisták műveiből kínál ízelítőt a Lappföldi…