Több mint 1500 program várja a 28. Művészetek Völgye vendégeit július 20-29. között Kapolcson, Taliándörögdön…
Művészetek Völgye
Július 22. és 31. között több mint 2000 programmal csalogat a Balaton-felvidékre a Művészetek Völgye. Nagyszínpados koncertek, mesés panoráma, színház, újcirkusz, kortárs irodalom, izgalmas produkciók, beszélgetések, workshopok, kiállítások várnak idén is mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Ezekből szállítunk ízelítőt ebben a blogban.
Harcsa Veronika és iamyank zenei világa különböző, de gondolkodásuk nagyon is hasonló. Beszélgettek, ötleteltek, álmodtak…
Hatvan százalékkal több jegyet adtak el a Művészetek Völgyére, mint tavaly, és összesen mintegy 200 ezren voltak a fesztiválon, amelynek vigántpetendi komolyzenei helyszínén a Papageno jóvoltából hallhattak zenetörténeti előadásokat és koncerteket az érdeklődők.
A címbeli szám csupán a fellépő énekesekre vonatkozik, a vigántpetendi római katolikus templom padsoraiba természetesen…
Az Anima Musicae Kamarazenekar nyáresti koncertjén a Papageno Klasszik vigántpetendi színpadán négy zeneszerző művei csendülnek…
Július 21-én nyitotta meg kapuit a Művészetek Völgye, ami 1200 programmal várja az érdeklődőket Kapolcson,…
Győri Noémi és Koltai Katalin 2002 óta éve zenél együtt, közös kezdeményezésük a The classical…
Bán Máté, Kriesch Barbara és Varga Oszkár kamarakoncertjén fuvolára, hárfára és brácsára írt művek szólalnak…
Devich Gergely és Kovalszki Mária vasárnap délutáni koncertjén Kodály, Bach, Beethoven és Chopin művei hangzanak…
A nemrégiben jelentős nemzetközi sikereket elért szoprán, Zemlényi Eszter és Major Attila bariton nyitják a…