A Salzach folyó partján, ahonnan a Staatsbrücke éppen az óváros szívébe vezet, reprezentatív, barokk jellegű épület áll: a Karajan család városi palotája. Emléktáblája szerint itt született minden idők legnagyobb karmestere, Herbert von Karajan 1908. április 5-én.
A szöveg kis pontosításra szorul: a kis Heribert – mert ez volt a hivatalos keresztneve – nem itt, hanem a Franz Josef-Strassén, egy ma már nem létező magánklinikán jött a világra, ám onnét valóban ide hozták haza: itt gyerekeskedett, itt nőtt fel, s így kissé szabadon mondhatjuk az épületet szülőházának is.
S ha már a pontosításnál tartunk: az épület címeként találhatunk Elisabethkai 8. vagy Schwarzstrasse 9. megjelölést, mivel utcák kereszteződésében áll. Praktikus szempontból Salzburgban sétálva legkönnyebben úgy találjuk meg, ha az óvárosból a Staatsbrückén kelünk át a túloldalra. A híd lábától már megláthatjuk a ház előtt álló egészalakos Karajan-szobrot, Anna Chromy 2001-ben felavatott alkotását (a blogger bevallja, neki nem igazán tetszik…). A főbejárat az ellenkező oldalon, a Schwarzstrasséról nyílik.
Itt lakott, az első emeleten Ernst von Karajan főorvos, udvari tanácsos, felesége Martha Kosmac, valamint két fiuk, Wolfgang és két évvel fiatalabb öccse, Herbert. Két orvos élt még itt: a földszinten dr. Karajan kollégája Max Strohschneider, a második emeleten pedig egy fogorvos. Mindhármuknak itt volt a magánrendelője is.
Mint Robert C. Bachmann magyarul 1990-ben megjelent életrajzi kötetében olvashatjuk, a Karajan család Macedóniából származott. Ősük, az 1747-ben született Joannes Karajoannes („Fekete Jan”) az Olympos mellől vándorolt Bécsbe, majd Chemnitzbe (Szászország), ahol török cérnát feldolgozó szövőgyárat létesített. Theodor Johann nevű fivérével gyakorlatilag ők alapították meg a szász textilipart. Érdemeikért III. Frigyes Ágost 1792-ben a Német-római Birodalom nemességének soraiba emelte a testvéreket. Joannes – ekkor már Georg Johann von Karajan – a gyárat fivérére hagyta és visszatelepült Bécsbe, ahol textil-nagykereskedést alapított. A család következő nemzedékeiben, már a nagy karmester előtt is figyelemreméltó személyiségek éltek: volt köztük tudós filológus professzor, a császári udvar könyvtárosa és híres orvos.
Mint Bachmann írja:
„A Karajanok szívósan kapaszkodtak fel és sikeresen emelkedtek a magasba. Amint kiszabadultak a török szolgaságból, rövid idő alatt hasznos tagjaivá váltak a császárságnak, és ezzel megtisztelő címeket és megbecsülést szereztek maguknak.
A XVIII. században az újonnan bevándorlók mint vállalkozók és kereskedők gyors karriert csinálnak. A XIX. században tudósként vagy jogászként jeleskednek, és a XX. században a zenében, az orvostudományban, a technikában találják meg önmaguk megvalósításának útját. Sokféle tehetség rejlik bennük, s értenek ahhoz, hogyan bontakoztassák ki és váltsák át tehetségüket sikerré.
Életrajzaik szívósságról, kitartásról és töretlen akaratról tanúskodnak.”
Bachmann szerint Herbertnek jócskán jutott az ősapák véréből. Szerinte nem kizárt, hogy nem csak egyszerűen macedón, hanem részben török …
Az érdeklődő itt részletesebben tanulmányozhatja a családfát, sőt, képeket is találhat Karajan felmenőiről.
A zenei tehetséget Karajan minden bizonnyal apjától örökölte, aki ifjan színész szeretett volna lenni, de a család az orvosi pályára terelte. Szerencsére jó orvos lett, szakmai kiválósága mellett olyan, aki igazán törődik a betegeivel; ám az előadóművészetek iránti vonzódása megmaradt. Otthonról hozta magával a házimuzsikálás szokását, amit saját családjában is megtartott, sőt kiteljesített. Mint közismert orvos egyúttal muzikális ember hírében is állt.
Híres fia mesélte:
„Apám még érettebb korában is jól zongorázott, és igazi szenvedélye a klarinét volt. Amikor ideje engedte, elment a városi színházba, amely akkor inkább operettszínház jellegű volt, és elküldte a klarinétost (az boldog volt, ha akadt egy szabad estéje), és ott saját gyönyörűségére játszott.”
Az említett Városi Színház (Landestheater) ma is létezik, alig pár lépésre áll a Karajan család otthonától. Ott látott a négyéves Herbert először operát, persze nem végig: a zenekari előjátékot és az első jelenet elejét, de az élmény erősen megmaradt benne. Ez az opera A nürnbergi mesterdalnokok volt…
Itt már ő vezényli az Előjátékot Japánban…
Zenetanulásának kezdete két évvel idősebb bátyjával való versengéséhez fűződött. Ő maga így mesélte el:
„Mindent szerettem volna, ami neki volt. Amikor zongorázni tanult, én is zongoraórákra vágytam, de akkor azt mondták: „Nem, te még kicsi vagy, neked még nem lehet.” Akkor elbújtam, és meghallgattam, hogy mit játszik. Mindig a függöny mögé bújtam, majd megpróbáltam utánajátszani. Így aztán, amikor végül én is vettem zongoraórákat, öt hét alatt behoztam.”
Négy és fél évesen már egy Mozart-rondót játszott nyilvánosan, később aztán az otthoni házimuzsikálásokban is egyre intenzívebben vett részt. Adjuk át a szót ismét neki:
„Gyermekkoromban alig volt vasárnap, amikor ebéd után ne jöttek volna a rokonok és az ismerősök. Két zongorán nyolckezes szimfónialetéteket játszottunk. Ezáltal már
viszonylag korán, hat-hét éves koromban megismertem a szimfonikus repertoár elég nagy részét.
Hol is hallottam volna másutt?”
Közben kitör és zajlik az első világháború, amelynek végén, a Monarchia összeomlása után az alkotmányozó nemzetgyűlés a nemesség megszüntetéséről dönt. Ekkor keresztnevét is megváltoztatják a nemesi stílusú Heribertről a polgári Herbertre. Így 11 éves kora óta hivatalos neve egyszerűen Herbert Karajan – a világ által ismert Herbert von Karajan alak voltaképpen művésznévnek tekinthető.
Az otthoni házimuzsikálás vendégei között ott volt Bernhard Paumgartner zenetudós (1917-től a Mozarteum igazgatója), aki a közös produkciókban mint brácsa- vagy kürtjátékos vett részt. Hamarosan Herbert tanára lesz a Mozarteumban és azon túl személyes mentora. Sőt, idővel mindkét Karajan fiú jóbarátja lesz, hiszen csak két évtizeddel idősebb náluk, akik számára egyfajta példakép és munkája miatt nagyon elfoglalt apjuk mellett egy kissé apa-pótlék is. A két kamaszfiú Paumgartnerrel tesz itáliai utazást, együtt síelnek, teniszeznek, kirándulnak a hegyekbe. Herbert még motorozni is Paumgartnertől tanult, s technika iránti érdeklődése egész életében erős maradt (bátyja pedig azt választotta hivatásul: elektromérnök lett, mellette profi szinten orgonált). De Paumgartner vitte magával Herbertet először zenekari próbákra, amelyeket ő sokáig csak figyelt, aztán meg is próbálkozhatott a vezényléssel – bár eredetileg zongoraművésznek készült. Ez a váltás is mentorának köszönhető, amiért Karajan egy életre hálás volt. 1957-ben például, amikor már a bécsi Staatsoper művészeti igazgatója volt, ezt írta neki:
„Te voltál az, akitől zenei vonatkozásban a döntő hatásokat kaptam, és ami ennél is több: a Te kezdeményezésedre hagytam ott a koncertpianista pályára való készülést és fordultam a vezénylés felé. Nagyon jól emlékszem arra a döntő beszélgetésünkre, amelynek során megmagyaráztad nekem, hogy az én specifikus zenehallásom olyan, hogy csak a vezénylésben fogom tudni megtalálni az igazi kielégülést.”
A 19 éves Karajan 1927-ben kitüntetéssel fejezte be tanulmányait a Mozarteumban és leérettségizett. Tanulóévei szülővárosában véget értek, hogy majd három évtized múlva mint a Salzburgi Ünnepi Játékok dirigense térjen vissza. 1967-ben ő alapította meg a húsvéti, 1973-ban pedig a Pünkösdi Ünnepi Játékokat.
Ma Salzburgban az a tér viseli nevét, ahol a híres hercegérseki lóitató (Pferdeschwemme) áll. 2005-ben özvegye, Eliette megalapította a Karajan Intézetet (Eliette and Herbert von Karajan Institut) férje művészi örökségének megőrzésére és kutatására. Az intézmény az Imberggasséban található, rövid sétányi távolságra mai emlékhelyünktől.
Szívesen olvasna még Salzburgról?
- Így élt Mozart özvegye, akinek a zeneszerző salzburgi szobrát is köszönhetjük
- Szemben a valósággal – Salzburg és a Mozart-kultusz
- Hagyomány és haladás – 100 éves a Salzburgi Ünnepi Játékok
- A város mint színpad – bécsi álomból salzburgi valóság
- A salzburgi Mozart-hangzás eredetéről
- Hogyan lett az átlagos vidéki városból, Salzburgból „Mozart városa”?
- Vendégségben Konstanze Mozart nyári villájában
- Ki volt Mozart „kedves Gaulimauli”-ja?
