Oktatás az Operában

maxresdefault (4)

Pedagógusok számára akkreditált továbbképzést, frissen végzett zenészeknek
pedig kétéves zenekari kurzust szervezett az Opera. Az OperAkadémia és a
Zenekari Akadémia nevű kezdeményezésekről dr. Kiszely Noémit, az Erkel
Programiroda vezetőjét és Kocsár Balázs főzeneigazgatót kérdeztük.

Azt gondolhatnánk, hogy az intézmény köznevelési programjai iránt csak ének szakos tanárok érdeklődnek, de az elmúlt évek során szerzett, az OperaKalandhoz fűződő tapasztalatok azt mutatják, ez nem így van. Éppen ezért az opera és a balett világát szinte testközelbe hozó OperAkadémiát tudatosan hirdettük meg akkreditált továbbképzésként a rendszer minden szintjén dolgozó pedagógus számára, szakiránytól függetlenül

– mondta el dr. Kiszely Noémi, aki az előbb említett két projekt mellett az Opera Nagykövetei programot is irányítja.

A cikk eredetileg az Opera
Magazinban jelent meg.

Az OperAkadémiát a 2016/17-es évadban már második alkalommal szervezték meg, és az ötven résztvevő közel fele volt csak énektanár. A Programiroda gazdag munkatervet állított össze a kurzus időszakára, amely két pénteken és szombaton zajlott, és két esti előadás – ezúttal A cigánybáró és a Bánk bán – megtekintését is magában foglalta.

Ókovács Szilveszter: „A minőségi fejlődés a legnagyobb feladat”

„A négy nap során az Opera több vezetője is előadást tartott: Ókovács Szilveszter főigazgató bevezetőjével kezdődött a tréning, a balettről Solymosi Tamás balettigazgató, a rendezésről Anger Ferenc művészeti igazgató beszélt, a zenekari árokban Kocsár Balázs főzeneigazgató várta az érdeklődőket. Természetesen bejártuk az Operaház teljes épületét is – tette hozzá a programvezető, aki azt is elárulta, hogy ezúttal merészebben terveztek, ugyanis két szituációs játékot is beiktattak a napirendbe. – A meghívott énekesek Don Giovanni és Zerlina kettősét adták elő, Aczél András rendező pedig instruálta őket.

Ellentétes érzelmekkel kellett előadni egy jelenetet, vagy éppen arra kérte őket, hogy fekve énekeljenek.

A pedagógusokat is bevonták ebbe a játékba, ők is részt vehettek a szituációs gyakorlatokban, amik nagyon jó hangulatban teltek, rengeteget nevettünk” – mesélte dr. Kiszely Noémi. A négy nap végén értékelést kértek a jelen lévőktől, akik jeles osztályzattal minősítették a programot, valamint egy dolgozatot is benyújtottak arról, hogy az itt tanultakat miként építik be a munkájukba.

Forrás: Opera Magazin

Egy másik kurzus, a júniusban második évadát zárt Zenekari Akadémia csak nevében és edukációs céljában hasonlít az előbb említettekhez: ide olyan muzsikusokat várnak, akik az Opera zenekarában szeretnének dolgozni.

A magyar zenei felsőoktatás mesterképzésein végzett hallgatók közel egyharmada tud tanári pályán elhelyezkedni, csak alig néhányan lépnek a szólisták ingoványos, rögös útjára,

a többség pedig hazai vagy külföldi zenekarban szeretne elhelyezkedni. A tanár, illetve művész mesterképzésben teljesítendő feladatok jellemzően szólódarabok, versenyművek, illetve kamarazenei kompozíciók. A követelmények listáján alig szerepel zenekari mű, tisztelet a kivételnek. Egy olyan helyen, mint az Opera, más a lépték, hiszen egy kezdő számára az első egy évben akár negyven-ötven opera, balett és koncert zenei anyagát kell megismerni, és szinte csak a bemutatók, hangversenyek előtt van lehetőség arra, hogy egy muzsikus megfelelő számú próbát kapjon a felkészüléshez” – ismertette a helyzetet Kocsár Balázs, az Opera főzeneigazgatója.

Az operaházi átépítések krónikája

A Zenekari Akadémia arra vállalkozik, hogy biztosítsa a rákészülési időt az alapvető repertoár megismeréséhez. Minden egyes akadémistával egy rutinos, megfelelő pedagógiai affinitással rendelkező zenekari tag foglalkozik, felkészíti és kontrollálja a hallgató éves munkáját, és az előadások folyamatában is figyelemmel kíséri a teljesítményét. „Egy próbajáték alapján nehéz meghozni azt a felelősségteljes döntést, hogy kivel tudunk együttműködni az együttesben.

Ez az egy-két évnyi közös munka segít abban, hogy jobban megismerhessük és ráhangoljuk a konkrét feladatokra ezeket az egyébként kiváló technikai felkészültséggel rendelkező fiatalokat.

Óvatosan, fokozatosan vezetjük be őket a repertoárba, hogy ne a mélyvízbe dobva ijesszük el az ifjú muzsikusokat a zenéléstől” – tette hozzá. A Zenekari Akadémiát egyébként külföldi minták alapján hozták létre, amelynek ösztöndíjára diplomás zenészek jelentkezhetnek. A képzés folyamatos, az évadok végén az éves munka alapján a zenekar vezetősége dönt az esetleges meghosszabbításról.