Noha az idei év senkit sem kényeztet el és számos megpróbáltatást kell állni, legalább a kerek évfordulók bőséges árja segít kikapcsolni minket néhány könnyebb percre a mókuskerékből és a folyamatos tompa szorításból. Az idén 125 éves Vígszínház egyik meghatározó színművészének, Bárdy György születésének 100. évfordulója alkalmából legendás színházi alakításait elevenítjük fel – a teljesség igénye nélkül.
Bárdy György egészen korán, már a háború előtti színházi életben feltűnt, gyermek- és ifjúsági szerepei mérvadóak későbbi pályáját illetően. A ’30-as évek elején a Kispesti Református Ifjúsági Egyesületben lépett először színpadra, ahol maga Várkonyi Zoltán már „kinézte” őt, egy előadás után odament hozzá, hogy ha lesz színháza, le fogja szerződtetni. 1939-ben, mindössze tizennyolc évesen már a Vígszínházban játszott W.S. Maugham Az asszony és az ördög című előadásban, amely során partnerei a korszak sztárszínészei, többek között Karády Katalin, Somló István, Szabó Sándor vagy Szakáts Miklós voltak.
Már egészen korán rabul ejtette Tímár József színművészete, akire élete végéig egyfajta példaképként vagy mentorként tekintett. (Fiatalkori pályáján alkalma nyílt együtt is dolgozni vele a Madách Színházban az ’50-es évek elején, például Németh László Széchenyijében.)
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy egész életem során a nagy hullámvölgyekből általában talpraestem.”
A második világháború idején Voronyezsbe került. Súlyos dolgokat élt át a harcok során – egy légnyomás következtében hónapokig siket, néma, vak és mozdulatlan állapotban feküdt hadikórházban. Szatmárnémetibe került szintén kórházba, ahol Katona Tibor doktor egy rendkívül különleges, már-már spirituálisnak ható módon gyógyította. Sokszor nyomogatta a szemidegek környékét, majd a Szatmárnémetiben tartózkodó színésztársulatot és az őket kísérő cigányzenekart behívta hozzá. A „szemnyomogatós” művelet és a társulat hatására egyszercsak Bárdy énekelni kezdett. Lassan, hónapok alatt, optimista szemléletének köszönhetően felépült. Egy szintén hosszan tartó budapesti utókezelés után tudta, hogy a színház az egyetlen és legerősebb dolog az életében.
Az európai értékeken alapuló, korszakos teátrumban, a Művész Színházban szerepelt a háborús traumák után először. Arról, hogyan került ide és Várkonyi hogyan „castingolta”, egy bájos anekdota szól.
„Törtem a fejem, hogyan kerítsem be Várkonyit. Elkezdtem a Paulay Ede utcában, a Művész Színház előtt sündörögni, hátha kiugrik egy hosszúlépésre az Upor kávéházba. Így történt. „Ki vagy te? Valahol már láttalak.” „Kispest Földindulás” – nyögtem ki.
„Hány éves vagy most?” Huszonnégy voltam. Akkor mondott valamit, amit sose felejtek el. „Neked van valami a szemedben.” Nem értettem, zsebkendő után kezdtem kotorászni – akkor marházott le először. Aztán még nagyon sokszor. Gyakran lemarházta azokat, akiket szeretett.” (Forrás: Várkonyi Zoltán. Szerk. Elbert János, Szántó Judit. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1980.)
A Művész Színházban az Apáthi Imre rendezésében készült Makrancos hölgyben debütált, többek között Turay Ida (Katalin), Jávor Pál (Petrucchio) mellett, Grumioként (Petrucchio szolgája). Színházi fellépésével párhuzamosan kapta meg első fontosabb filmes szerepét is Radványi Géza Valahol Európában című rendezésében.
A Művész Színház után a Vígszínházba szerződött, ahol a Liliomban és a Három nővérben tűnt fel, majd a Madách Színház alkalmazta, ahol egy beugrásnak köszönhetően Rómeó szerepét is eljátszotta Tolnay Klári partnereként.
Néhány Madáchban töltött év után átszerződött a Nemzeti Színházhoz, ahol legnagyobb sikerét a Várkonyi Zoltán rendezésű darabban aratta. Ray Lowler A tizenhetedik baba nyara című színmű egyik főszerepét játszotta Básti Lajos, Törőcsik Mari, Lukács Margit, Mészáros Ági, Gobbi Hilda és Buss Gyula mellett.
A Nemzeti után egy rövid ideig a kecskeméti Katona József Színházban szerepelt, ahol legnagyobb alakítása Madách Imre tragédiájának férfi főszerepéhez kapcsolódik.
1963-ban érkezett vissza Budapestre a Vígszínházba, amely mintegy otthonává vált és ahol legendás előadások fűződtek nevéhez. Számos kitűnő drámai szerep nagyszerű tehetségét tükrözte, ugyanakkor mi most a komédiákból és tragikomédiákból merítettünk.
Furcsa pár
„Csak négyszázszor játszottuk ezt a darabot, miközben egyáltalán nem is beszéltünk.”
Furcsaságai a sorsnak, hogy a legünnepeltebb és legsikeresebb munkák olykor nehéz, sőt szinte összeférhetetlen kollegiális viszonyokat eredményeznek. Így volt ez Hacsek és Sajó eseténél a kultikus Kibédi Ervin – Hlatky László párosnál vagy a kultikus vígszínházi Macskajáték eseténél, Bulla Elma és Sulyok Mária duójánál.
Bárdy György és Tomanek Nándor kapcsolata sem volt arannyal kikövezve a kulisszák mögött, noha számos alkalommal játszottak együtt lebilincselően. Vajon ki gondolná, hogy a Vígszínház két nagyágyúja jóformán ki sem állhatta egymást? Nem is beszéltek! A meglehetősen kellemetlen viszony a Pesti Színház történetének egyik legfontosabb és az egyik legtöbbször játszott komédiájához, a Furcsa párhoz fűződik. Előtte sem tűnt felhőtlennek a viszonyuk, ez a munka pedig végleg megpecsételte kellemetlen kapcsolatukat.
Tomanek és Bárdy. Tűz és víz. Az egyik túlérzékeny, kissé szikár, kissé szigorú, kesernyés.
A másik örök optimista, állandóan viccelődő, már-már szarkasztikus is néha. Az egyik túlságosan is fegyelmezett, szabálykövető, a másik túlságosan laza, tekintélyt egyáltalán nem ismerő. Ebből aztán konfliktus konfliktus hátán! Végül mosolyszünet.
Várkonyi Zoltán nem is adhatta volna másnak Neil Simon két nagyon hasonló ellentétekkel küzdő cimborájának megformálását, mint nekik. A darab évekig a teátrum repertoárján volt, ráadásul töretlen sikerrel, miközben a két főszereplő szóváltásba sem elegyedett egymással a színpadon kívül.
Eredeti helyszín
Csurka István tragikomédiája egy filmforgatás – színpadon. Horvai István rendezésében a Pesti Színház előadásának szereplői Bárdy György, Tordy Géza, Sulyok Mária, Bánki Zsuzsa, Somogyvári Rudolf, Farkas Antal.
„Építkező, gondos munkát végez Bárdy György, nem engedi, hogy sémává váljon figurája, neki köszönhető, hogy nem válik a darab üres bohózattá, hanem szatírává képes növekedni.” Film Színház Muzsika, 1976/ 5. 9.
Egy hölgy a Maximból
A ’67-es tavasz cseresznyevirágai egy fergeteges komédiával hullanak le a Vígszínházban. Csupa derű, kacaj, zsivány cinkosság, vidám melódia-csokor uralja a színpadot, amely nagy közönségsikernek örvend, sőt a kritika is pozitív tükröt tart ennek a mesteri színpadi változatnak.
A fajsúlyos tragikák után a remek színészgárda – Ruttkai Éva, Bárdy György, Darvas Iván, Tábori Nóra, Venczel Vera, Kovács István – kiengedheti a gőzt a szezon vége felé, és megmutathatja, hogy humorban nem ismernek tréfát!
„A Vígszínház színpadán, előkelő könnyedséggel francia négyest táncol az úri társaság. Lassú, csendes vezényszavakat suttog a táncmester. S a meghívottak, Darvas Ivánnal és Venczel Verával az élen úri méltósággal táncolják a quadrille-t. Yuppííí! – kiált most fel a színpad bal sarkában meghúzódó Ruttkai Éva, aki mint Darvas Iván „cousine-ja” vett részt az estélyen. A színpad előterébe perdül, énekelni kezd, majd olyan kánkánt vág ki, megreszkettetve a hölgyek jólneveltségét és a férfi szíveket, hogy csakhamar világossá válik: nem csupán nem cousine-ja ez a hölgy semmiféle előkelőségnek, nem is úrinő, csupán – mint Feydeau vígjátékának címe mondja: „Egy hölgy a Maximból”. Becsületes kokott nevén: Osztrigás Mici.” Film Színház Muzsika, 1967/ 20. 22.
„Valami mély komikum tartja életben a múlt század óta ezt a bohózatot. (…) A Vígszínház előadása helyenként némafilm burleszkek naiv báját, szélsebes vadságát idézi fel. Elmés és elragadó előadás.” Népszabadság, 1967/ 123. 9.
Szerelem, ó!
Tragikomika, kacaj. Elidegenedett kapcsolatok, magány, társkeresés, kitörési lehetőségek, bezárkózás. A modern, urbánus társadalom tipikus figurája ebben a hálózatban próbálja sorsát szövögetni, csetlő-botló esetlegességgel. A mindennapok tragikomikus világában a szürke gúnyát gyakran csak a lehetetlennek tűnő próbálkozások tarkítják és oldják – legalábbis Murray Schisgal, amerikai szerző nihilista-gyanús darabjában. A brooklyni híd menti három kis hős igyekszik menekülni önmaga és sorsa elől, hol sikerrel, de inkább sikertelenül. Egymás nélkül, egymásra utalva, egymással. Közelebb, távolabb. Vagy mindez nélkül?
„A Vígszínház idei első premierje: biztos közönségsiker. Murray Schisgal amerikai író „Szerelem, ó!” című vígjátékának mindössze három szereplője van: Ruttkai Éva, Darvas Iván és Bárdy György. Ők hárman – ahogy mondani szokás – a telefonkönyvet is szórakoztatóan olvasnák fel, mennyire elemükben vannak hát e vidám darabban, a feje tetejére állított helyzetekben! A siker részese Várkonyi Zoltán ötletgazdag rendezése.” Csili, 1966/ 11. 7.
A Várkonyi Zoltán által rendezett rendkívül humanista darab nem csupán a Vígszínház történetének, de magának a rendezőnek is az egyik csúcsdarabja, amelyben a korszak három, abszolút „szupersztárja” – Ruttkai Éva, Bárdy György, Darvas Iván – brillírozik.
„A Szerelem, ó! – egy kutyakomédia színei.(…) Gyors, villámló színek. Három perc boldogság: piros, három perc bánat: barna, három perc csalódás: szürkés-fekete. Itt a színek: a gyors ritmus, mintha egy filmet pergetnének villámsebességgel.” Ruttkai Éva
