2017 45. hetében a nők sikerei dominálták a híreket: versenygyőzelmek és rangos szakmai elismerések miatt egyaránt címlapunkra kerültek.
Balog Alexandra megnyerte a grazi Bartók Nemzetközi Zongoraversenyt, amelyet idén ötödik alkalommal rendeztek meg. A fiatal művész az első díj mellett kiérdemelte a legjobb Bartók-mű előadásáért járó elismerést is.
Öt művész, köztük egy magyar versenyző jutott a 2. Budapesti Nemzetközi Gitárverseny döntőjébe. Szalai Lotti elnyerte a legjobb magyar versenyzőnek és a legjobb női versenyzőnek járó díjat, illetve a közönség díját is.
Az International Classical Music Awards (ICMA) a világ vezető független hanglemezszakmai díja, amelynek odaítélésében üzleti-kereskedelmi szempontok nem játszanak szerepet. Vokális kamarazene kategóriában Baráth Emőke és Virág Emese Debussy-lemeze, Szóló hangszeres kategóriában Lajkó István világpremier Liszt-felvétele nyerte el a zsűri tetszését, míg Kamarazene kategóriában Simon Izabella és Várjon Dénes lemeze, A nagy fúga, valamint Antológia kategóriában Kocsis Zoltán emlékalbuma került az ICMA hivatalos jelöltjei közé. Mindegyik lemez a Hungaroton kiadványa.
Négy magyar felvétel a legrangosabb hanglemezszakmai díj jelöltjei között
Jordán Adélt, a Katona József Színház művészét legutóbbi premierje kapcsán kérdeztük.
És járt nálunk Rokia Traoré is.
Bónuszként – bár nem siker, és nem is nőt érint -, de ne feledkezzünk meg a hét legviccesebb videójáról.