René Bertrand 1928. február 25-én szabadalmaztatta a billentyűzet nélküli, elektroncsöves Dynaphone-t, amelyen egy érintkezőkkel ellátott skálabeosztás mentén, mutatószerű forgókarral játszhatott.
A kart a kívánt hangmagasság eléréséig fordíthatta, majd a hangot egy gomb lenyomásával szólaltatta meg. A félköríves, kalibrált játszólapra kartonból készült sablont is illeszthetett, amely az egymás után következő hangok helyét mutatta.
Mandel Róbert a Kossuth Kiadónál megjelent kötetéről ide kattitva olvashat bővebben.
Edgard Varčse, a kezdetben inkább mérnöknek készülő zeneszerző, minden új hangszerért lelkesedett, de a Commande d’appareils de musique ondes électriques néven bejegyzett zeneeszköz ötletét különösen érdekesnek tartotta. Amerikai látogatása alkalmával megpróbált szponzorokat szerezni az instrumentum továbbfejlesztéséhez. Elsőként a New York-i Guggenheim Alapítványt kereste meg, hogy támogatásukkal a sztereofónia atyja, Harvey Fletcher a legendás Bell Laboratoriesban készíthesse el a Dynaphone tökéletesített változatát.
Az összes hangot magában foglaló hangóceánt akarta megszólaltatni
René Bertrand terve túl sok részletében hasonlított Jörg Mager, Charles D. Lindridge és Henry C. Péchardre megvalósult találmányaihoz, ezért a bizottság a támogatási kérelmet elutasította, így a zeneszerszám feledésbe merült.
