A Budapesti Tavaszi Fesztivál fontos küldetése, hogy lehetőséghez juttassa a feltörekvő generációkat, és felhívja a figyelmet a méltatlanul háttérbe szorított zeneszerzők életművére. A Kamara-Kör április 4-i koncertjén mindkét törekvés megvalósul – nyolc fiatal zenész vezeti be a közönséget Leoš Janáček zeneszerzői munkásságának világába. A programról a koncertsorozat szervezőjével, Radnóti Róza zongoristával beszélgettünk.
Mikor: április 4. 19:30
Hol: Régi Zeneakadémia
Mennyiért: 1000 Ft
– Hogy jött létre a Kamara-Kör projekt?
– A Kamara-Kör koncertsorozat több éves hagyományra épül, először 2016-ban született egy ehhez hasonló kezdeményezés Bach+Modern címmel, majd 2017-ben következett az Új utak Beethovenhez sorozat. Az alapötletet a zeneiskolai tanulmányaim során kötött barátságok adták: hat évet tanultam a második kerületi Járdányi Pál Zeneiskolában Becht Erika növendékeként, így az akkor velem együtt tanuló zongoristák, köztük Medgyesi Zsolt, Ránki Fülöp, Szilasi Dávid és Vida Mónika is fellépői lettek a két sorozatnak.
A Kamara-Kör kiforrottabb ötlete már a Zeneakadémián létrejött ismeretségeknek, közös zenéléseknek köszönhető. Örömömre szolgál, hogy a fellépőkkel olyan jó az együttműködés, hogy hosszabb távra tervezzük a közös munkát.
– Miért pont Leoš Janáček áll az áprilisi koncert középpontjában?
– Ez főleg az én ötletem volt, számomra Janáček nagyon sokat jelent. Ő egy fantasztikus zeneszerző, de Magyarországon még nem kapta meg a megérdemelt figyelmet. 2018 a halálának kilencvenedik évfordulója, ezért is fontos, hogy megemlékezzünk róla. Így nem csak a dátumhoz alkalmazkodunk, hanem az előző sorozatokhoz is, amik szintén egy-egy zeneszerző köré szerveződtek.
– Hogyan választottátok ki a koncerten elhangzó hat művet?
– A Janáček-koncerten közreműködő zenészek a két meghívott cseh muzsikus kivételével mind a Kamara-Kör fellépői, emiatt fontos volt, hogy a sorozatot alkotó kamaraformációk figyelembevételével állítsuk össze a műsort. Így Janáček két csodálatos szólózongora műve, a Benőtt ösvényen és a Zongoraszonáta 1905.X.1. mellett a Morva népdalokból fognak részletek elhangzani, valamint egy cselló-zongora mű, a Pohádka csendül fel a Hegedű-zongora szonáta és az 1. vonósnégyes („Kreutzer-szonáta”) mellett. Ezek tematikusan is jól illeszkednek egymáshoz;
koncertünk első fele Janáček programzene-típusú szerzeményeire összpontosít, a második rész pedig a szonátáit tartalmazza.
– Kik lesznek az aktuális fellépők?
– Az április 4-i koncert egyfajta gálahangverseny a Kamara-Kör számára. Fellép velünk két cseh vendégművész: Eduard Šístek, a Cseh Filharmonikus Zenekar csellistája, és Vojtek Jan zongorista, aki idén szerzi meg BA diplomáját a budapesti Zeneakadémián. Balogh Eszter mezzoszoprán énekli majd a Morva népdalokat. Ő már végzett a tanulmányaival, múlt héten például a Müpában Telemann Brockes-passiójának előadásán lépett fel. A nemrégiben alakult Tourte Vonósnégyes játékát is hallhatja a közönség, hárman közülük – Kapor Andrej, Kurgyis András és Matuska Flóra – idén szerzik meg MA diplomájukat a Zeneakadémián, ahol Varga Oszkár tanít, én pedig második éve folytatom tanulmányaimat.
Befolyásolja-e a mesteri fokú kamarazenélést a korkülönbség?
– Kik azok az alkotók, akik köré még érdemes lenne koncerteket szervezni?
– A Kamara-Kör koncertsorozatot a jövő évadban is folytatni szeretnénk – ezúttal a 2019-es évhez kapcsolható zeneszerzők játszanának főszerepet. Egy viszonylag ritkán játszott szerző, Leopold Mozart születésének 300. évfordulójáról emlékeznénk meg, Joseph Haydn halálának és Felix Mendelssohn születésének pedig a 210. évfordulója lesz. Tehát ezek a rövidtávú terveink, de hogy a felsoroltakon kívül kik azok a zeneszerzők, akikre szívesen építenék egy-egy sorozatot, arra nehéz válaszolni, mert