Miklós fia Antal, aki 1428 és 1433 között volt váradi éneklőkanonok és dékán, „1428 tavaszán új püspöke, Jakch Dénes nevében Rómában járt a kereszténység üdvözletére, mely alkalommal püspökké kineveztetéséért a szabott szolgálati díjat, kétezer forintot is lefizette” a nagyváradi éneklőkanonokokról szóló szöveg 5., lezáró része következik.
Pál éneklőkanonok neve három éven át (1435–1438) szerepel a cantorok sorában. Egyéb adatot nem is ismerünk róla. Gál éneklőkanonok neve is több éven át olvasható a fennmaradt dokumentumokban (1439-től 1443-ig), Imréé pedig csak 1472-ben.
Tizenhat éven keresztül (1443 és 1459 között) a váradi káptalani iskola zenei munkáját Gyulay Miklós mester, kanonok vezette. A feltételezések szerint ő azonos azzal a személlyel, aki 1436-ban a krakkói egyetem anyakönyvében Péter fiaként említenek. „Először 1438-ban tűnik fel, midőn Zsákai Bálint deák király emberével a Bihar megyei Félegyháza azon részébe, melyet Zsigmond király Hoszszaszai Bothos Istvánnak és ennek adományozott, ezeket beiktaitá. 1443-ban az elhalt vagy eltávozott Gál éneklőkanonoknak lett utódja s három év múlva […] egyszersmind az erdélyi, püspöknek tasnádi vikáriusa fordul elő. Az éneklőkanonokságot még másfél évtizeden túl, 1459-ben is viselte, de a tasnádi helyettességétől, melynek birtokosai a püspökök bizalma s hajlandósága szerint gyakran változtak, korán megvált: 1448–49 során már Csanádi Péter ózdi főesperes a tasnádi vikárius, de 1454 és 1457 közötti években ismét Gyulay, 1456–1462-ig pedig a kolosi főesperességet is viselte. 1454-ből ismeretes egy ítéletlevele, mely Tasnádon, december 11-én kelt s mellyel három előkelő s egymással perben álló özvegy nő, úgymint Domahidi Andrásné, továbbá Károlyi Bertalanné és Károlyi Lánczné ügyében e két utóbbi részére esküt ítélt.“
Nagyvárad történetének egyik legmozgalmasabb, legtragikusabb korára, az 1474-i török pusztítás idejére esik Márton énekeskanonok tevékenysége 1472 és 1476 között.
András énekeskanonok 1478-ban tevékenykedett a váradi káptalani iskolában, Farkas Bálint éneklőkanonok pedig 1481-től 1483-ig. Ez utóbbi pályája is felfelé ívelt: prépost, majd nagyváradi püspök lett. Nehéz megállapítani, hogy Hestgfi Miklós éneklőkanonok neve helyesen került-e be a forrásokba, vagy nem. Egy 1488-i oklevélben mindenesetre így írták, „de tollhiba is lehet benne“. A fontos az, hogy tevékenysége 1487 és 1489 között szorosan összefonódott a nádi iskola zenei osztályának teljesítményeivel.
A XVI. század első évtizedében (1503–1510) Mihály éneklőkanonok vezette a váradi iskola zenei életét. Feltételezhető, hogy azonos azzal személlyel, aki „midőn Vay Imre kanonok társától hetvenöt forintot vesz fel kölcsön, elismervényében magát soloniki püspöknek s az éneklőkanonokság commendatorának nevezi.
Szászvárosi Miklós neve csak 1522 és 1524 között szerepel az éneklőkanonokok sorában, elképzelhető azonban, hogy ennél sokkal több „egy évtizedig is bírhatta e javadalmakat”.
Mátyás egyházi jogtudor 1529-ben teljesített cantori szolgálatot, Zágrábi Mátyás pedig 1531-ben. Bár csak egy oklevél említi ezen a néven, s a jogtudori cím sem áll mellette, tevékenysége alapján arra lehet következtetni, hogy azonos személy a fentebbi Mátyással, sőt Zágrábi Olasz Mátyással is.
Igen hosszú ideig, 1525-től 1549-ig teljesített zenei szolgálatot a váradi káptalanban Albertus mester is; sajnos, nevén kívül nem maradt fenn más feljegyzés róla. Hasonló a helyzet Szegedy Bertalan (1553) és Albertus de Válaszuth (1554) váradi éneklőkanonokokkal is.