• Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Papageno Klasszik
  • English
Kategóriák
  • #ZENE
  • #SZÍNHÁZ
  • #TÁNC
  • #FOLK
  • #KIÁLLÍTÁS
  • #KÖNYV
  • #FILM
  • #GYEREK
  • Papageno Rádió
Blogok
  • Altalena
  • A magyar fuvolázás története
  • Animo
  • Arcus Temporum
  • ARTE blog
  • art:képző
  • art quarter budapest
  • A zeneművészet Junior Primái
  • Bach Mindenkinek Fesztivál
  • Backstage
  • Barokk sarok
  • Bartók Tavasz
  • Bartók Világverseny
  • Berlini kalandozások
  • Beszélő képek
  • Brüsszeli Csipke
  • Budaörsi Latinovits Színház
  • Caruso
  • Cziffra Fesztivál
  • Debrecen
  • Debreceni Ünnepi Játékok
  • Egy hályogkovács emlékei
  • Erdély blog
  • Érdi Tamás története
  • Esterházy
  • eSzínház
  • Etno magazin
  • Eyes and Ears on Budapest
  • Fészek Művészklub
  • Fesztivál Akadémia
  • Fischer Ádám története
  • FOCUS on You
  • Giargiana
  • Goethe ráér
  • Gramofon
  • Hagyományok Háza
  • Hallomások
  • Hangszercsodák
  • Haydneum
  • Himnusz-történetek
  • ICMA blog
  • Így írunk mi
  • Jazztörténetek
  • JM blog
  • kamara.hu
  • Kaposfest
  • Kataliszt
  • Képzőművészeti Aktuál
  • Kisvárdai Fesztivál
  • Klassz a pARTon!
  • Kodály Verseny
  • Kórusblog
  • Könyv-papír-olló
  • Könyvsarok
  • Kreatív Európa történetek
  • Kultúr-linzer
  • Kultúrpanda
  • KultúRecept
  • Liszt Ünnep
  • Madridi mozaikok
  • Magyar Zene Háza
  • Marton Éva Énekverseny
  • Mesélő lakosztályok
  • Minden, ami opera, minden, ami Szeged
  • Minden nap színház
  • Mindent Kocsisról
  • MNM Tudástár
  • Mozart Planet
  • Múlt századi csillagok
  • Múzeum+
  • MuzsikAlkohol
  • Müpa magazin
  • Művészetek Völgye
  • m. v.
  • Nagyváradi történetek
  • Operaház
  • Orgonablog
  • Orientale Lumen
  • Oroszlánkörmök
  • Orosz Zenei Fesztivál
  • Pagony
  • Papageno Klasszik
  • Parlando
  • PerfActionist
  • PeterPress
  • PH-érték
  • Purcell – Orfeo
  • Régi Zenei Napok
  • Rost Andrea
  • Ruttkai és kora
  • Senki többet?
  • Sisi gödöllői kastélya
  • StageHive
  • Steinway
  • Szentendre
  • Színikritikusok Díja
  • Színház mindenkinek
  • Színtézis
  • Szokolay
  • Szomorú vasárnap
  • Táncmesék
  • Te csak hallgass!
  • Trafó
  • Utolsó Óra
  • Várfok Galéria
  • Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Wagner úr
  • Zenélő bábok
  • Zeneoktatás
  • Zeneszó
  • ZÖLD+KULT
  • Zsámbéki Nyári Színház
  • Ў – A szabadság blogja
Facebook Instagram Vimeo YouTube
  • Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Papageno Klasszik
  • English
Facebook Instagram Vimeo YouTube
Papageno
Papageno
Hallomások Zene Címlap

Mitől válik egy mű slágerré?

Szerző: Szatmári Róbert2019. szeptember 9.
Facebook Twitter E-mail
- forrás: Mavencare

Mostanában egyre többet tűnődöm azon, mi számít igazából népszerűnek, „slágerszámnak” a klasszikus zenében, illetve, hogy mennyire és kik birtokolják ezt a minősítést. És főleg, mennyire jogosan. Valóban ezek a zenetörténet legjobban sikerült alkotásai, vagy csak épp így álltak össze a fellegek éppen, de a siker megmaradt máig?

Először is tisztázzunk valamit: nagyon sok rossz vagy középszerű darab létezik. Attól, hogy valami 300 éve íródott, még nem remekmű, és önmagában nem is értékes. Az ember gyakran abba a hibába esik, hogy az épp felcsendülő zene iránt érzett tisztelet elhomályosítja józan ítélőképességét. Már azelőtt hajlongani kezd, hogy félretéve az illendőséget, meg azt is, amit olvasott a műről, a saját fejével és fülével vizsgálná meg a hallottakat.

Ide kapcsolódik:
Létezik-e könnyed klasszikus zene, és hol vannak a határok?

A tucatszámra, különböző megrendelésre írott művek nemegyszer unalomig ismert fordulatokkal operálnak, szinte ordít róluk a rutin. Az, hogy alkotója kisujjból rázta ki ugyan, de nagyra még ő maga sem tartotta. Mozart művei közt is van ilyen, észrevehető, hogy kötelező feladatról volt szó.

De mégis, illik-e a közönséges halandónak unalmasnak, semmitmondónak titulálni egy zseni örökbecsű alkotását? Egyáltalán, mit jelent az, hogy unalmas, amikor klasszikus zenéről beszélgetünk?

Általában nem veszik jó néven, ha valakinek ilyen ügyekben negatív véleménye van. Egy „kívülálló” esetében pedig egyenesen főbenjáró bűnnek számít. Elvégre is Beethoven nem holmi Prodigy. De még csak nem is Roger Waters. Wagner esetében két szélsőséges oldalról is lehet tudni, mi az unalmas. Egyesek szerint az egész életműve, és ezen csemegézve kéjmámorban vesézik ki a Ring-tetralógia cselekményszövésének anomáliáit.

A Grál őrzői szerint viszont a német idol teljesítménye az abszolút viszonyítási pont: van Wagner meg a többi.

Sokan a barokk zenét tartják terjengősnek, a zenei panelek és operastrófák folyamatos ismételgetésétől pedig jelentős agykárosodást bírnak szenvedni. Az idősebb korosztály más módon is szocializálódott, amikor volt a „nagy korszak”, Klempererek, Soltik és Karajanok uralták a mezőnyt. Ebben a körben nyilvánvalóan főleg a klasszika és a romantika éthosza számított alapvetésnek. Persze, jelen voltak a barokk korszak megkerülhetetlen bölényei is, de az ő műveik előadását is mindig áthatotta az értelmezés nagyívű romantikája és a karmestermítosz.

Ide kapcsolódik:
Valóban igaz, hogy az egyszerűbb, dallamosabb zeneműveket fogadjuk be hamarabb?

De jött a Bach-Händel-Telemann-Rameau-Vivaldi és az összes többi revival, vele együtt a korhű hangszerek korszaka, ami a szépségeszményt is megváltoztatta. Ismét lehetett lelkiismeret-furdalás nélkül elalélni egy dallam hallatán. Nem kellett már, hogy „értékes információt” hordozzon, egész egyszerűen tetszett, mert szép volt, szépen játszották, egyszerűen, tisztán. Ennyi.

A barokk áriák felépítése ráadásul  ismerős lehet a pop- vagy a rockzenékből. Ezek ugyanúgy dalok is, mint a közkeletű popnóták, amelyek a legtöbbször egy érzelmi állapotot jelenítenek meg. (Na jó, a szerelem érzésének Orfeo- vagy Isolde-szintű, határokat feszegető, máskor meg az őrületig fajuló ábrázolását Ed Sheerannél azért nem találjuk meg.)

A pop-rock hasonlóságra egyébként több klasszikuszene-interpretátor is rájátszik, amikor megpróbálják élőbbé, dinamikusabbá varázsolni a produkciót. Az Il Giardino Armonico is a hihetetlen intenzitással és a merész látványvilággal sokkolt mindenkit, akik szerint elképzelhetetlen Vivaldi ilyen, némiképp punkféle ábrázolása. Ez is az olasz mesterre irányította a figyelmet, ami számtalan mű újrafelfedezésével, lemezkiadásokkal és ünnepelt hangversenyekkel járt együtt.

Cecilia Bartoli nevét már nem csak a konasszőrök, hanem a műveltebb sarki fűszeresek is ismerték, a sznobok ájulásrohamairól nem is szólva. Az Agitata Da Due Venti kezdetű ária előadását például maga Johnny Rotten is megirigyelhette volna a Sex Pistolsból.

Ennek hatására történt is egy kis vérfrissítés a koncerttermek közönségében, lazultak a viselkedési szabályok, már fel lehetett kiabálni a színpadra, mint nagyon régen is, oldódott a merev szabályrend hallgató és előadó között. A „popos  mentalitás” aztán átragadt sok előadó zenei felfogására is. Régebben a nagy művészek orrának a földtől való távolsága igen jelentékenynek mutatkozott. És ha földi módon szerettünk volna egy előadást értelmezni, ahhoz az Olümposz Hivatalhoz kellett kérvényt benyújtanunk.

Ide kapcsolódik:
Cecilia Bartoli, a sokoldalú forradalmár

Most már ez másként van, az előadóknak, ha sikeresek akarnak lenni, alkalmazkodniuk kell. Ha elvárják, hogy a hallgató elismerje művészetüket, ahhoz a fogyókúra és a közösségi oldalakon való jelenlét is szükséges, az Olümposz már kevés. Ennek az az eredménye, hogy a zenehallgatás egyszerűbb lett, ember alkotott zenét a másik embernek, és ember adja elő a másik embernek. A zeneszerzők rutinja is emberibbnek tűnik, mert nem kell minden percben zseninek mutatkozni annak, aki tényleg az.

https://www.youtube.com/watch?v=BJwFLcIewPg

Jó a zseniben megtalálni az embert, aki olyan, mint mi magunk. A zenei mítoszok háttérbe szorulása  sokat tett a klasszikus zene fennmaradásáért. Ugyan megszűnni soha nem fognak, amíg istenek és istennők dalolnak a pódiumon. A varázslat, optimális arányban, de mindig kell. És ez így teljesen rendben is van.

zenehallgatás cecilia bartoli népszerűség közönség sláger befogadás il giardino armonico
Megosztás. Facebook Twitter LinkedIn E-mail
Előző bejegyzésA találkozások hete – heti hírösszefoglaló
Következő bejegyzés Kifulladásig tartó táncházzal nyitja meg új évadát a Fonó Budai Zeneház

Ajánlott Bejegyzések

Intermezzo

Elhunyt Ábrahám Mariann

2023. január 31.2 perc olvasás
Erdély blog

Folytatódik a Sepsiszentgyörgyi Üveghang Akadémia

2023. január 31.2 perc olvasás
Gurubi Ágnes - fotó: Bazánth Ivola
Így írunk mi

Így írunk mi – Új blog indul a Papagenón

2023. január 31.4 perc olvasás

A hozzászólások le vannak zárva.

Promóció
Az almafa virága - forrás: Vertigo Promóció

Tiltott szerelem Budapesten – Érkezik Az almafa virága a mozikba

Promóció

Felelős hitelességgel – Homonnay Zsolt a Mária főhadnagy rendezéséről

Mentorok - forrás: Déryné Program Színház mindenkinek

„Meglepő volt, milyen sokan akarnak drámát írni Magyarországon!”

Szent István Filharmonikusokat Záborszky Kálmán vezényli - forrás: Szent István Filharmonikusok Promóció

Petőfi, Kacsóh Pongrác és Lajtha László előtt tiszteleg a Szent István Filharmonikusok koncertje

Keller András - fotó: Emmer László Promóció

Hallgassunk Schubertet! – Tematikus nappal kezdi az évet a Concerto Budapest

Promóció

Sok hűhó semmiért – A BDZ-műhely újabb összművészeti produkciója

Hírlevél

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • About Us
  • Kapcsolat
Menu
  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • About Us
  • Kapcsolat

Member of

Hírlevél feliratkozás

0001
0001
SB_LOGO_2022-1
SB_SEAL_cmyk_2022-1

A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:

© 2022, Papageno Consulting Kft. Minden jog fenntartva.

Type above and press Enter to search. Press Esc to cancel.