Az őszi kimerültség legjobb ellenszere a közösen megélt muzsika – Szabó T. Anna tárcája

Szabó T. Anna - forrás: Youtube

Voltak idők, amikor még unokák és nagyszülők zenei érdeklődésében sokkal több volt az átfedés. Az én Romániában eltöltött gyerekkoromban például esélyem sem volt másmilyen zenét hallgatni, mint amit elém tettek vagy megengedtek – hol volt még a szinte korlátlan zenei hozzáférés és a meglepő-váratlan felfedezések aranykora?

A televízióban egy szál csatornát lehetett elérni, a családban egyetlen rádió volt, a lemezjátszó pedig édesapám szobájában lakott, ünnepélyesen együtt hallgattunk meg minden hanglemezt, így ismerkedtem meg például az államilag nem létezőnek tekintett jazzel. Nagymamáméknál is volt lemezjátszó, áhítattal szedegettem elő és nézegettem a bakeliteket, az egyiktől (nem emlékszem a címére) különösen féltem, mert Signorelli orvietói pokol-freskója volt rajta, azóta se láttam félelmetesebbet. Ha ilyen a borító, milyen lehet a zene? – gondoltam borzongva, de ezt a bizonyos lemezt soha nem hallgathattam meg, mert a lemezjátszó kopott tűjét sem lehetett újra cserélni abban a hiánygazdaságban.

Ide kapcsolódik:
Rádióból felvett kazettás válogatások: az első személyreszabott zenetárak

Nagymamámék vittek először hangversenyre. Akkor már látszott, hogy hiába próbálkoztak a zongoraórákkal, botkezem van, viszont a botfület elkerülendő nemcsak zeneóvodába jártam és kórusban énekeltem, hanem már kisiskolásként ott ültem Erdély-szerte híres nyelvész nagyapámmal a kolozsvári filharmónia széksorában. Nagyapám az örökös szellemi munka után ott töltődött fel, és a nagymamám a lelkemre kötötte, hogy viselkedjem jól a társaságában. Mivel egyetlen zenész sincs a családban, csupán műélvezők, nem szakmai segítséget adott az élőzene élvezetéhez, hanem gyakorlati tanácsot:

ha már jól kinézelődtem magam, hunyjam be a szemem, és képzeljek el képeket és történeteket a muzsikára.

Nagy örömmel tapasztaltam, hogy mindjárt az elején működött a módszer. Nem programzenét játszottak aznap, úgyhogy szabadon garázdálkodhatott a képzeletem, nem untam a hosszú estét, büszkén mentem haza, és ez az öröm megalapozta a későbbi felnőtt koncertre járások boldogságát.

„Nekem ebből elég volt” jelentette ki éppen ekkortájt hároméves öcsém a páholyból, a lehető leghangosabban, a Diótörő lírai zárójelenetének áhítatában, és megszégyenült édesanyám hanyatt-homlok rohant ki vele az operából. Pedig csupán azért történt ez a malőr, mivel épp-csak belenéztek a darabba, ugyanis értem jöttek, de előbb érkeztek és beültek ők is, hátha felkelti a kicsi figyelmét Csajkovszkij muzsikája – jó volt a szándék, de nem kellett volna.

A kisgyerek, ha nincs kellően felkészítve a zenei élményre, tiltakozni fog,

hiszen nem érti, miért jó ez neki, az érték hosszas élvezetéhez pedig még túlságosan türelmetlen. Ha lett volna idő elmagyarázni neki, hogy mit lát, mit hall, és mire érdemes figyelnie, akkor biztosan nem tiltakozott volna ilyen vehemensen.

Ide kapcsolódik:
A BBC abban segít, hogy a gyerekek megkedveljék a zenét

Ma, amikor már mindenhonnan ömlik és árad a zene, és két kattintással bárki belevetheti magát, még nagyobb szükség van a személyes szülői-nagyszülői, keresztszülői-baráti jelenlétünkre, hogy a gyerekek el ne tévedjenek a rétegzenék sűrűjébe vezető ösvényeken, hogy a teljes erdő minden madárdalát élvezhessék majd, ha felnőnek, ne csak egyféle nótát akarjanak hallani újra és újra.

Ebben az egyre sötétedő novemberben, amikor még az ünnepi várakozás illatai-fényei sem segíthetnek elviselni a hosszú estéket, különösen nagy segítség, hogy a MÁV Zenekartól ilyen sok fényes muzsikát és hozzáértő magyarázatot kapnak a gyerekek is, nemcsak a szülők. Milyen öröm, hogy már a magzatok is részesülhetnek a zenében, hogy a szeretetkoncerteken a kismamák és a kispapák, a kicsi és a nagyobb testvérek is együtt figyelhetnek a hangokra, milyen remek, hogy a hétgyerekes Bocsák családdal együtt hallgathatnak hegedűt, csellót, zongorát, vadászkürtöt, hogy nagyszülőkkel élvezhetik értő figyelemmel a klasszikus Hattyúk tavát!

A MÁV Szimfonikusok blogja ide kattintva érhető el.

A közös élmény egy életre összeköt és lehetőséget ad arra, hogy később a kamasz és a felnőtt visszatérhessen a muzsika biztonságába, és soha ne kelljen többé unatkoznia: mindig van érdekes hangverseny a közelben.

Ide kapcsolódik:
Az iskola többet látta a szülőket és a gyerekeket miután megalakult az ifjúsági zenekar

A többi program is ígéretes persze, az oroszországi csípős hidegek ellen fellobbanó újrafelfedezett Sosztakovics és Rachmaninov-művek, a lendületes Dvořák-szimfónia (ezen a koncerten is lesz kolozsvári kötődésű muzsikus), a szenvedélyes Chopin és a nem kevésbé szenvedélyes fiatal zongoraművésznő, Jiyeong Mun, aki nehezített pályájából is erőt merítve tizenkét éves korától halmozza sorra a sikereket – ha van fogékony gyermek a közelünkben, hallgassuk meg, milyen zene érdekli őt (ez feltétele a bizalom felkeltésének), és cserébe azután biztosan neki is mesélhetünk a közelgő hangversenyekről, hátha kedvet kap az ilyen felnőttes koncertekhez. Az őszi kimerültség legjobb ellenszere az élőben hallgatott, közösen megélt muzsika.