A szecessziós stílusú színház a korábbi épület gyökeres átalakításával 1909-ben készült Medgyaszay Ferenc tervei alapján. A főhomlokzat nagy sgrafitto képét ifj. Storno Ferenc tervezte. Az erkélyt a régi színház dór oszlopai tartják.
A soproni állandó színház léte 1769-ig nyúlik vissza. Egy szárazmalmot alakítottak át ekkor színházzá, ahol már komoly, bár elsősorban német nyelvű színházi élet folyt. Közelében, a színház jelenlegi helyén a város 1840-ben emelt új színházépületet, amelynek terveit Franz Lössl, Bécsben tanult építész készítette empire stílusban. Négy dór oszlopon nyugvó előcsarnokával, homlokzatának egyszerű szépségével, díszkárpitokkal ékesített páholysorával kivívta a fővárosi lapok elismerését is. Megnyitó előadásán, amelyen Bellini Normáját játszották, ott volt Széchenyi István. Mint naplójában is olvasható, a „legnagyobb magyar” elégedett volt az előadással.
Pokorny Ferenc színigazgató, aki a soproni mellett a bécsi Józsefvárosi Színházat és a pozsonyi színházat is bérelte, nemzetközi rangú bemutatókkal lepte meg a soproniakat, ugyanis a bécsi és a pozsonyi produkciókat itt is színre hozta. Az első szezonban például három hónap alatt huszonkét operaelőadást tartott; színre került többek között Mozart Don Giovannija és A varázsfuvola, továbbá hallhatták a soproniak Donizetti, Meyerbeer, Lortzing és Flotow operáit.
További zenei emlékhelyek Sopronban és környékén:
A sopronhorpácsi kastély, ahol Liszt Ferenc három alkalommal vendégeskedett
A sopronhorpácsi Széchényi-kastély és tudós lakója, Mátray Gábor
Kik muzsikáltak a soproni Tűztoronyban?
A soproni ház, ahol Mátyás király és Liszt Ferenc is járt
Ő volt az első magyar Wagner-előadás, a Lohengrin Elzája
Liszt és az aranytorkú harkai dalárda
Petőfi mindent megtett, hogy élőben láthassa Liszt Ferencet koncertezni
Két közismert zeneszerző ifjúkora is a soproni színházhoz kötődik.
Kezdőként három évig itt volt karmester Franz von Suppé (1819–1895).
1848 októberében ide szerződött prímhegedűsnek a 18 éves Goldmark Károly. Mint a Sába királynője című opera később világhírű szerzője önéletrajzában elmesélte, a színház épületéhez kamaszkori élmény fűzte: itt volt életében először színházban, ahol a legfelső karzat állóhelyeinek egyikéről nézte-hallgatta A tékozló című Ferdinand Raimund-darabot Konradin Kreutzer zenéjével. Az élményről a következőket írta: „A sötét, addig még sohasem látott színház, a leeresztett függöny, végre fény, a hangoló zenekar – mennyire dobogott a szívem a bekövetkezendő csodának titokzatos, édes várásától! És ez bekövetkezett: a Werschwender-t adták. Lélegzetvisszafojtva, álomba felejtkezve, mámorosan álltam ott, meghatottan füleltem és figyeltem – felejthetetlenül egy egész életre.”
Amikor évek múlva a színház zenekarának prímhegedűse lett, kevés fizetést kapott ugyan, de szólistaként is felléphetett ugyanazon a színpadon. „A balettmester felszólított, hogy jutalomjátékom alkalmából adjak elő a színpadon egy versenyművet; el is játszottam Bériot D-dúr hegedűversenyét. Ezzel jelentékeny tekintélyt szereztem magamnak kollégáimnál. Csak szomszédom, a koncertmester (összesen csak ketten voltunk prímhegedűsök) volt mérges…” – emlékezett vissza idős korában a zeneszerző. Goldmark 1849 nyarán a társulattal hosszabb vendégjátékra Győrbe ment. Miután a győri csata napján kis híján életét vesztette, 1849 őszétől egy évadot ismét Sopronban töltött, majd 1850 nyarától Budára, a Várszínház zenekarába szerződött.
1860/61-ben gyermekszerepeket játszott a soproni színházban Blaha Lujza — akkor még mint Kölesi Lujza —, majd az 1880-as években, már „a nemzet csalogánya”-ként tért vissza: fellépett többek között híres szerepében, mint Török bíróné A piros bugyelláris című népszínműben; 1887-ben pedig hajlandó volt műkedvelő előadáson eljátszani A falu rosszában másik parádés szerepét, Fínom Rózsit.
Ebben az időben megfordult ezen a színpadon a magyar operett két olyan csillaga is, mint Pálmay Ilka és Hegyi Aranka.
Liszt Ferenc mint néző járt a színház épületében utolsó soproni hangversenye előestéjén, 1881. április 5-én; Weber Preziosa című operája volt műsoron.
A soproni kőszínház 1909-ig működött. Ekkor tűzveszélyessége miatt csaknem teljesen lebontották, csak főfalai és bejáratának dór oszlopai maradtak meg.
E megmaradt részeket felhasználva tervezte az új, ma is álló Petőfi Színházat Medgyaszay István. A soproniaknak az új színházépület nem tetszett, sem a külseje, sem a nézőtér. Hiányzott a régi színház ünnepélyes hangulata, a bordó színek, a dús aranyozás, a csillár. A nézőtér ridegebb lett: szecessziós díszítményei, komor, párnázat nélküli széksorai nem keltettek a közönségben igazi színházi hangulatot. Ugyanakkor műszaki, épületgépészeti megoldásai sokkal korszerűbbek lettek.
Idézzük fel az újjáépített színház néhány fontos zenei pillanatát:
1937. október 4-én itt mutatta be a soproni Katolikus Akció Műkedvelői Társulata Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című operettjét a zeneszerző jelenlétében, aki műve nyitányát maga vezényelte, majd a díszpáholyból nézte végig az előadást.
1938. május 13-án itt volt az első Éneklő Ifjúság hangverseny, előtte Bárdos Lajos tartott bevezetőt.
1939. május 12-én Kodály Zoltán látogatott Sopronba, aki részt vett és vezényelt is a színházban megtartott Éneklő Ifjúság hangversenyen. Csatkai Endre így rögzítette az eseményt az Új Sopronvármegye című lap számára: „A hangverseny a színház előtt fejeződött be, Kodály Zoltán adott felejthetetlen ajándékot Sopronnak: A magyarokhoz című kánonjára maga tanította be a mintegy 1200 főt számláló Éneklő Ifjúságot és ő vezényelte el Isten szabad ege alatt. A közönség nagy tapsaira meg is ismételte. Az ifjúság maga is érezte, hogy az est hőse Kodály, 11 darabját mutatták be és az egész est felett az ő irányító keze lebegett. Méltán tört ki az est befejeztével az önkéntelen szavaló kórus ezernyi ajkon: Éljen Kodály!”
Az épületet 1950-ben államosították, s 1969–1975 között nem túl szerencsésen újították fel. A rendszerváltás után lett önálló színtársulata, s az ekkor elvégzett felújítás visszaadta az épületnek a Medgyaszay által tervezett eredeti, azóta már polgárjogot nyert szecessziós vonásokat.
Források:
Czellár Katalin: Sopron. Bp. Panoráma, 2001
Magyar színházművészeti lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó, 1994
Csatkai Endre: Soproni apróságok Széchenyi Naplójában. = Soproni Szemle 1939. 5.
Goldmark Károly: Emlékek életemből. Bp. Zeneműkiadó, 1980
Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp. Panoráma, 1982
Csatkai Endre: Sopron és környéke műemlékei. Bp. Akadémiai Kiadó, 1956
Zádor Anna – Rados Jenő: A klasszicizmus építészete Magyarországon. Bp. Magyar Tudományos Akadémia, 1943
Hiller István: Kálmán Imre (1882–1953) soproni kapcsolatai. = Soproni Szemle 1982. 1.
Nagy Alpár: Kodály Zoltán és Sopron. = Soproni Szemle 1971. 1.
Kodály Zoltán: Sopron. = Zenei Szemle 1929. 1.
Berecz Dezső: A soproni színészet sorsa az első világháború előtti évtizedben. = Soproni Szemle 1978. 3.
www.prokultura.hu
