A StageHive 800.000 forint összdíjazású pályázatára a 2020/2021-es évadban megvalósuló előadó-művészeti projekteket bemutató videóval lehetett jelentkezni. A Papageno egyik különdíját az Agyagkamasz című kísérleti színházi előadás, műfaját tekintve interaktív színházi formálódás kapta. A projekt létrehozójával, Nagy Orsolyával beszélgettünk.
Agyagkamasz
Arról szeretnénk előadást készíteni, hogy a különböző belső-, illetve külső szülői, tanári, mentori behatások, legyenek azok akár pozitívak, vagy negatívak, verbálisak vagy nonverbálisak, közvetlenek vagy közvetettek, hogyan formálják az ember kialakulóban és fejlődésben lévő személyiségét.
Ennek formai eszközéül a kerámia-, azon belül is a porcelánkészítés folyamatát, különböző stádiumait választottuk. Engedjük, hogy a történetek formáljanak minket, ahogy mi is formáljuk a történeteket. Ez egy kölcsönhatás és egyben egyfajta rögzítés.
Ebben az előadásban ez a kölcsönhatás színész és színész, színész és néző, illetve néző és néző között is létrejön. A nézőknek megvan a lehetősége arra, hogy az előadás karaktereinek és történetvezetésének aktív megformálóivá, alakítóivá váljanak.
Koncepció: Főglein Fruzsina, Kalocsai Dorottya, Kovács Domokos, Nagy Orsolya
Tárgyalkotó: Kalocsai Dorottya
Dramaturg: Nagy Orsolya
Játsszák: Főglein Fruzsina, Kovács Domokos
– Miért volt érdekes, vonzó számotokra a StageHive pályázata?
– Nagyon előremutató tendenciának tartom, hogy most már Magyarországon is kezd meghonosodni a közösségi finanszírozás az előadóművészetek terén. Sok tehetséges, kevésbé ismert alkotóközösség kaphat így lehetőséget arra, hogy előadásokat hozzon létre, magas művészi színvonalon, a kellő infrastruktúra biztosításával.
Lehet, hogy számunkra nem volt financiális hozadéka ennek a pályázatnak, viszont sok emberhez eljutottunk a projekttervünkkel, és ez már egy nagyon jó dolog.
A StageHive segít felhívni a figyelmet, összekapcsolja az egymást kereső embereket, és lehetővé teszi, hogy az előadó-művészetben tevékenykedő alkotók megtanulják menedzselni önmagukat.
Amikor pályáztunk, még nem is sejtettük, hogy mennyi érdeklődő visszajelzést fogunk majd kapni az Agyagkamasz kapcsán, és nem csak színházi alkotóktól. Már emiatt is megérte.
– Mióta formálódott bennetek a projekt terve, és hogyan állt össze az alkotócsapat?
– A projekt életre hívója Kalocsai Dorottya volt, aki a MOME kerámiatervezés MA szakos hallgatója. Dóri 2021-ben diplomázik majd és a diplomaterve egyik fő célkitűzése, hogy ötvözze az ipar- és a színházművészetet, és olyan tárgyakat hozzon létre, amik egy leendő előadás központi elemeiül, bábjaiul szolgálhatnak. 2020 tavaszán állt össze ez a négy főből álló alkotócsapat, hogy ehhez az izgalmas formai ötlethez méltó tartalmat társítson.
Dóri első körben Főglein Fruzsinát kereste meg a projektötlettel, akivel gimnáziumi osztálytársak voltak. Kovács Domokos és én Fruzsi ajánlásával kerültünk a projektbe. Ugyan mindenkinek megvan a titulusa és a főfeladata a projektben (Dóri a tárgyalkotó, tehát a kerámiákért felelős kreatív munkatárs, Fruzsi és Domi az előadás színészei, én pedig a dramaturg vagyok), de mindenki kiveszi a részét mindenből, együtt ötletelünk a tartalomról és a formáról egyaránt.
Négy különböző látásmód találkozik, ütközik vagy éppen simul egymásba.
– A pályázati videót hogyan készítettétek?
– A kijárási korlátozások ellenére remekül működött közöttünk az online kommunikáció, virtuálisan ültünk össze, hogy megbeszéljük a videó részleteit. Azért is volt izgalmas kihívás a videókészítés, mert három percbe kellett besűrítenünk azt, amit erről a projektről mondani szerettünk volna, ráadásul mindezt egy másik médiumon keresztül. Nagy hatással voltak ránk a Masterclass trailerei. A legfontosabb szempontunk az volt, hogy a videó nézője átfogó képet kapjon a leendő előadás tartalmáról, formavilágáról és esztétikájáról, és hogy maga a videó is tükrözze azt a hangulati világot, atmoszférát, amit később a színpadon is szeretnénk megjeleníteni. Különböző városokban vészeltük át a kijárási korlátozások időszakát, ezért miután rögzítettük, hogy minek kell megjelennie és elhangoznia a videóban, mindenki felvette a maga szegmensét, ezekből állt össze a videóetűd, amivel végül elindultunk a pályázaton.
– Az interaktív színházi formálódás nagyon asszociatív meghatározás. Számotokra mi mindent sűrít?
– Egyrészt tartalmi megjelölést: fiatal felnőttnek lenni egyszerre nagyon izgalmas és megterhelő. Kinyílik a világ, de ezzel párhuzamosan megjelenik számos, addig ismeretlen felelősség. Megkérdőjeleződnek vagy éppen meggyökeresednek bennünk a mások (szülők, tanárok, mesterek) által felállított értékrendek. Döntéseket kell hozni, de eltűnt a védőháló, az ember csakis magára számíthat, tehát határhelyzethez érkezett a formálódásában. Ez a határhelyzet indukál egyfajta belső rendrakást a korábbi behatások és impulzusok között. Mi ennek a képlékeny időszaknak az állapot- és hangulatváltozásait szeretnénk körbejárni ebben az előadásban.
Az interakció pedig a formára utal: az előadás során a nézőkkel együtt szeretnénk gondolkodni a kamaszság, a fiatal felnőttség mibenlétéről, együtt megformálni az előadás agyagkamaszait és kialakítani a történetüket, illetve azokat a helyzeteket, amikben a karaktereket vizsgáljuk.
– A cím: Agyagkamasz. A videóban elkezd készülni egy tárgy agyagból, amit aztán egy könyv megsemmisít (vagy csak alakít, átalakít?), illetve esik szó arról is, hogy az égetés időpontjáról szabad a döntés. Jól gondolom, hogy az agyagozás, a tárgyalkotás lesz az előadás (egyik) interaktív része? És mi még?
– Azt már rögtön a munkafolyamat elején tisztáztuk, hogy nem szeretnénk, ha az előadás egy agyagozó workshop lenne. Nagy valószínűséggel kerül majd a nézők kezébe agyag, de nem ezen lesz a fókusz, senki nem visz majd haza magával egy csinos kis kerámiatárgyat. Az agyag kiégetésére egyébként nem is lesz módunk az előadás keretei között, de reményeink szerint a nézőkkel közösen megalkotott kerámiaobjektek kiállításra kerülnek majd az előadás befogadóterében, így azok önmagukban is értelmezhető műalkotásokká válnak.
Mi nem a porcelánkészítés teljes folyamatát szeretnénk megmutatni, hanem azt a kiragadott, érzékeny és képlékeny időszakot, amikor a formálódó személyiség rögzülni kezd.
Az előadás szerkesztésmódja etűdös lesz, folyamatos nyitásokkal a nézők felé, akik verbálisan és nonverbálisan egyaránt befolyásolhatják majd az előadást. A próbák során szeretnénk feltérképezni az agyaggal való közvetlen és közvetett kapcsolatba kerülés összes lehetséges módját, hogy aztán majd egy színházpedagógus segítségével megtaláljuk a nézőkkel való interakció és kommunikáció legmegfelelőbb módozatait.
– A nézőknek megvan a lehetősége arra, hogy az előadás karaktereinek és történetvezetésének aktív megformálóivá, alakítóivá váljanak. Ez mit jelent? Agyagozást, szerep- és kalandjátékot?
– Az előadás elején a nézőkkel együtt hozzuk majd létre agyagból az előadásban szereplő karaktereket. Ezek a figurák egy-egy érzést, hangulatot, állapotot jelenítenek majd meg, és a későbbiekben bábként funkcionálnak majd. Formai adottságaiból kifolyólag minden figura máshogy fog reagálni a helyzetekre, amikbe a nézőkkel közösen hozzuk őket. A nézőknek kell majd eldönteniük, hogy mi legyen az adott jelenet kimenetele, hogyan reagál az adott helyzetben az agyagkamasz. Kicsit
olyan lesz az előadás, mint a kalandválasztós (gyerek)könyvek, amiben az olvasó alakítja a történetet,
csak mi ezt egy színházi formanyelvre ültetjük át, és nagyobb mozgásteret hagyunk a döntéseket illetően. Az etűdös szerkesztésmód lehetőséget ad arra, hogy éppen arrafelé kalandozzunk el, amerre az adott közönség szeretne, de az erős kanavász segít majd fókuszban tartani az előadást.
– Hogyan, milyen érzésekkel, gondolatokkal szeretnétek elengedni a nézőket?
– A nézőknek lehetősége nyílik majd arra, hogy olyan helyzetekbe hozzák az általuk megformált karaktereket, amik őket izgatják. Szembesülhetnek korábbi élethelyzeteikkel, és egyfajta metaforikus szemüvegen keresztül vizsgálhatják meg az adott szituációra adott reakcióik következményét.
Mindenki annyira involválódik, amennyire szeretne, de a formálódás, illetve a formálódásra való reflektálás lehetősége mindenki számára nyitott lesz.
Legfőképp együtt szeretnénk gondolkodni a fiatal felnőttekkel a fiatal felnőttségről. Nem akarjuk megmondani, hogy szerintünk milyen a jó vagy a rossz nevelés. Inkább próbáljuk körbejárni, hogy milyen hatásai lehetnek egy-egy nevelési gesztusnak vagy módszernek az ember életére. Azt csakis az adott ember ítélheti meg, hogy neki egy-egy szituációban mi a jó, mi a szükséges. És ez sokszor nem ott, az adott pillanatban tudatosul benne, hanem később. Megváltoztatni, kiradírozni nem tudjuk ezeket a minket ért hatásokat, de ha magunkban rendbe rakjuk őket, akkor képesek leszünk a helyén kezelni őket, és szükség esetén túllépni rajtuk vagy beépíteni őket a személyiségünkbe. Mi ebben szeretnénk segítséget nyújtani ezzel az előadással.
