Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok CAFe Budapest Pokorny Lia: „A színpad nem rólam szól, hanem azokról, akiknek játszom”

Pokorny Lia: „A színpad nem rólam szól, hanem azokról, akiknek játszom”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A CAFe Budapest különleges programja a HÉJANÁSZ – Ady. Léda. Párizs. című előadás, amelynek kapcsán a Lédát alakító Pokorny Liával beszélgettünk. Lia a rá jellemző őszinte kedvességével és elbűvölő stílusával mesél hivatásról és hitvallásról, női sorsról, tébolyult szerelemről, sanzon-estről és a Holnapra is marad című, hamarosan megjelenő könyvéről.

– Miért tekinthető szolgálatnak a színészet a te értelmezésedben? Több helyen is említést teszel arról, hogy a hivatásod egyfajta misszió. 

Az, hogy az ember kap egy képességet – bármilyen területen – az tulajdonképpen a sors ajándéka. Ezt pedig nem azért kaptam születésemkor, hogy öncélúan használjam, hanem azért, hogy visszaadjam, visszaforgassam valamilyen módon egy nagy közösbe. Hiszek a sorsszerűségben, hiszem, hogy nekem az a dolgom, hogy a tehetségem által segítsek az embereknek. Azért próbálok minél több jótékonysági ügy mellé is beállni, mert felelősséget érzek azért, hogy ha a nevem jól cseng, akkor ne egy eladható árucikk legyen, hanem tartalom, vagy értékképviselet. Véleményem szerint döntés kérdése, hogy mit kezdek a képességemmel, a hírnévvel. Kötelességem példát mutatni, inspirálni másokat. Nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségben élem az életem és a hivatásom.

– Egyfajta terápiának is tekinthető a szolgálat?

– Teljes mértékben. Számomra is terápia a színház, de a közönségnek is része lehet valamilyen gyógyulási folyamatban: az azonosulás vagy épp a katarzis által. Az igazán ütős művészet valójában az, amikor a művész is átmegy azon a folyamaton, amit közvetít. Ha nem állok bele tiszta szívvel és lélekkel abba, amit csinálok, akkor a hatása is csekélyebb lesz a befogadóban.

Ide kapcsolódik:
A Pokoltól Tükörországig – 5 lakásszínházi előadás a CAFe Budapest programsorozatában

A történeteink nem ugyanazok, de a fájdalmaink nagyon hasonlóak. A szituációk, amelyek a színházban mintegy tükörként az emberek elé kerülnek, nagyon erősen gyógyító jellegűek lehetnek, éppen ezért a színpadon való alkotás nem rólam szól, hanem azokról, akiknek játszom.

– A napokban került sor – a CAFe Budapest keretén belül – Szederkényi Olga HÉJANÁSZ – Ady. Léda. Párizs. című darabjának bemutatójára. Hogyan talált meg a felkérés Diósyné Brüll Adél megformálására?

– Csak nemrég értesültem arról, hogy Olga anno kijelentette, hogy, ha én nem játszom el Lédát, akkor nem is csinálta volna meg az előadást – ez nagyon megtisztelő. Felelősségteljes odaadást kívánt ez a nem mindennapi karakter. Olga szövegkönyve már első olvasásra megdöbbentett, hiszen két különlegesen érdekes sors, életút bontakozott ki előttem, számos olyan momentummal, amit csak azok ismernek, akik Olgához hasonlóan mélyen beleásták magukat a történetbe.

HÉJANÁSZ – Ady. Léda. Párizs. a KugletArt Szalonban – fotó: Posztós János / Müpa

Ez a remek darab Ady és Léda felettébb ellentmondásos és intenzív kapcsolatát dolgozza fel. Mindig nagyon szerettem azt, amikor egy íróról, költőről, akit ismerni vélünk, olyan mű készül, amely mélyebb rétegeiben is betekintést nyújt az ő valódi személyiségébe, és feltárja azokat az utakat, hogy a művei hogyan, milyen lelki motivációkból táplálkozhattak. Nagyon emberközelivé válhat ebben a formában a tankönyvekből ismert, kicsit életidegen legenda. Mindig izgalmas, amikor egy idealizált vagy megszépítő messzeségbe tett ember hús-vér énje megelevenedik.

Adynak egészen elképesztő a szerelmi lírája és a rendkívül izgalmas Léda-történet kapcsán most kicsit megismerhetjük ennek a tébolyult, se veled, se nélküled kapcsolatnak a mozgatórugóit és háttereit. Költő és múzsa, rózsaszín köd, habcsók? A nagy fenéket! Ez egy olyan szerelem, amelyre az ember egész életében vágyik, és amelyből egész életén át menekül. Csak egyszer átéljem, csak soha többé ne lássalak…

– Ilyen közelségből, most milyennek gondolod Léda személyiségét?

– Rendkívül izgalmas kihívás volt számomra ezt a sokoldalú, eklektikus asszonyt megközelíteni, eljátszani. Szerintem Léda az a nő, akiről mindenféle közhely nélkül kimondható, hogy a végzet asszonya, miközben érzékeny és esendő is. Végtelenül szenvedélyes, elképesztő intelligens, stílusos, elegáns, világot látott, tapasztalt. Hihetetlen kifinomult, közben kegyetlen és fondorlatos. Azt gondolom, hogy szélsőséges személyiség lehetett, nagy fentekkel és mély lentekkel. Az életet minden szempontból mindig a teljességében szerette megélni.

HÉJANÁSZ – Ady. Léda. Párizs. a KugletArt Szalonban – fotó: Posztós János / Müpa

Adyt kőkeményen helyre tette. Ő az a „habiszti csávó”, aki úgy gondolja, ha akar valamit, akkor a nő menjen oda hozzá, nehogy már ő szaladgáljon bárki után is! Erre megjelenik Adél a nagyváradi kávéházban és úgy marad a fickó! Attól a pillanattól kezdve pedig Ady, mint egy tébolyult megy utána és udvarol, írogat neki, annak ellenére, hogy jól tudja, hogy férjes asszony. Annyira erős, tartós és lebilincselő a vonzalom, hogy lehetetlen volt távol maradni egymástól. Azt gondolom, hogy ez a szerelem mindkettőjük haláláig tartott.

– Milyen inspirációt kaphat a ma embere Ady és Léda sorsszerű, elementáris összeköttetésétől? Miben segíthet az ő történetük a 21. század emberének?

A próbák során annyiszor láttuk egyes szituációkban az Adyt alakító Bárnai Petivel, hogy itt, vagy ott már rég be kellett volna látniuk, hogy egymásnak vannak teremtve, nem önmaguk körül kellene forogniuk, mert felváltva bántják egymást és önmagukat is. Többször belehaltak ebbe a szerelembe, közben halhatatlan versek születtek. Talán ellenkező esetben nem születtek volna. Ezt kívülről persze könnyű látni, de amikor az ember benne van egy ilyen szerelemben, nem biztos, hogy képes a józanságra, a racionális döntésre. Az agy hiába mondaná, hogy menj már, vagy, hogy maradj, ha a szív és az érzelem hirtelen felindulásból eltaszít, vagy köt, marasztal.

Mi lehet a mai ember számára a legfontosabb üzenet? Talán az, hogy a rohadt életbe ne legyünk már gyávák, és ne meneküljünk el az érzéseink elől! De árnyaltabban talán az, hogy vagy belemész ebbe az örvényszerű szerelembe és felőrlődsz, vagy kihagyod, de azt megbánod. Mindenki maga döntse el, hogy melyik utat választja.

– Mennyire segített az, hogy a Kugler Art Szalon autentikus közegében zajlott a próbafolyamat?

A Kugler Artban nincs olyan négyzetméter, ami előtt ne akarnál órákat szemlélődni és csak szívni magadba az energiáját. Olyan zseniális atmoszférája van, hogy azonnal beszippant bárkit, aki csak belép. Légköre van, ahonnan árad a művészet és a kreativitás! Nem tudtam nem felfedezni minden egyes alkalommal valami új részletét ennek a kuckónak. Ez persze azt eredményezi, hogy teljesen másképp játszom, mint egy szokványosabb térben. A felkészülés inkább hasonlított időutazáshoz, mint a hagyományos értelemben vett próbafolyamathoz.

– Ha jól tudom, szintén egy csipet nosztalgikus hangvételű, mégis nagyon aktuális előadással (is) készülsz a közeljövőben. Hogyan jött egy sanzon-est ötlete?

Weszely Ernővel tavaly ősszel állítottunk össze egy sanzonos műsort, amire Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója azt mondta, hogy nagyon szívesen fogadná az előadást ő is, de új koncepcióval. Tizenöt-húsz nő, teljesen különböző szemszögből a szerelemről – ez lett a megújult tematika. Mindegyikük más életkorban, más életszakaszban. Az egyik elvált, a másik ötven éve házasságban él, a harmadik éppen szakításban van, a negyedik vágyakozik, az ötödik fűvel-fával randizik, satöbbi. Nem minden dal eredendően sanzon, de a harmonika kísérettel ezt az intim, nosztalgikus, vidám, olykor bús miliőt fogja idézni.

HÉJANÁSZ – Ady. Léda. Párizs. a KugletArt Szalonban – fotó: Posztós János / Müpa

– Tizenöt-húsz élettörténet, tizenöt-húsz sors.

– Abszolút. Minden dal olyan számomra, mint egy monológ. A rövid terjedelem ellenére benne van egy teljes életút. Meg kell tőlük bolondulni, annyira frappánsak! Nagyon várom már, hogy bemutathassuk.

– Mikorra tervezitek a premiert?

– Idén október harmadikára tűztük ki a bemutatót, de a vírus második hulláma miatt elhalasztottuk. Nem szeretném, hogy az enyészeté legyen ez a színes előadás, fél nézőtérrel – de tudom, most ez így biztonságos. Próbálunk minden héten, frissen tartjuk a dalokat, és a jövő év elejére tervezzük a bemutatót.

Holnapra is marad címmel jelenik meg hamarosan könyved a 21. század Kiadónál. Mesélsz kicsit a koncepcióról és arról, hogy milyen tematikájú a kötet?

Már egy jó éve felmerült a könyv ötlete, amikor komolyabban elkezdtem azon gondolkozni, hogy hogy is van ez a fenntarthatóság dolog, akár a bevásárlási, akár a gazdálkodási szokásokat tekintve. Kidobjuk a felesleget ahelyett, hogy felhasználnánk, rendelünk étteremből, ahelyett, hogy összedobnánk valamit a hűtőben lévő maradékokból, satöbbi. Ez így nem helyes és roppant pazarló. Hogyan is lehetne áthangolni ezt a dolgot?

Jött a karantén, ahol aztán még jobban kiéleződtek ezek a kérdések. Elmerültem azokban a blogokban, amik ezt a fenntartható, reformista konyhát közvetítik, szó szerint már-már művészi szinten, és végül az ő segítségükkel, praktikáikat és receptjeiket megosztva jött létre ez a könyv. Karalyos Gábor, mint a Vegán Hegylakó, Főzelékes Feri és természetesen mindenki, akit kiválasztottam figyel a fenntarthatóságra a konyhájában – óriási formák! Zseniális, ahogyan lehetőségeikhez, élethelyzetükhöz mérten mindig szezonális termékeket használnak és annak lehetősége szerint minden részét. Van, aki hatalmas kerttel, saját termelésű zöldség, gyümölcs és gyümölcs áradatban, más kistermelőktől beszerzett ellenőrzött élelmiszerekkel. Ne kidobjuk, használjuk fel! Ne pazaroljunk, hanem tudatosan vásároljunk! Járjunk piacra rendszeresen, vásároljunk termelőktől és ne a közértben!

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X