Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Tóth László: „A Filharmóniai Társaság nem csak egy zenekar, hanem filozófia”

Tóth László: „A Filharmóniai Társaság nem csak egy zenekar, hanem filozófia”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Budapesti Filharmóniai Társaság november 18-án, a Müpában ünnepelte volna meg az első, 1853-ban adott koncertjének 167. évfordulóját, de ez a járványhelyzetre való tekintettel elmaradt. Az egyesület azonban folyamatosan aktív, kamarazenei hangversenyeket ad és online sorozatokban népszerűsíti a klasszikus zenét. Tóth László elnökkel beszélgettünk múltról, jelenről és persze jövőről, valamint arról, hogy milyen kihívások elé néz egy nagy múlttal rendelkező szimfonikus zenekar a 21. században.

– A járványhelyzet miatt készen kell állni a legváratlanabb helyzetekre. Nem olyan régen megtiltották a nyilvános rendezvényeket, ez érvényes a klasszikus zenei hangversenyekre is. Egy szimfonikus zenekar vezetője tud ezekkel változásokkal lépést tartani? Mi ilyenkor a legelső reakció?

- hirdetés -

– Mi vagyunk talán az egyetlen olyan zenekar az országban, amelyik egyesületi formában működik, így sokkal kötetlenebb a mozgásterünk, ami ilyen helyzetben nagy előnyünkre válik. Ugyanis míg máshol díjazást kell adni az állandó tagságnak, nálunk ez nem szükséges, így gyorsabban tudunk reagálni. Mi éppen ezért már szeptemberben eldöntöttük, hogy az összes nagyzenekari koncertünket lemondjuk, s csak a kamarazenére fókuszálunk, ami kevesebb veszélyt jelent az előadóknak és a nézőknek is. A legfontosabb esemény egyébként mostanában, november 18-án lett volna, a zenekar első, 1853-as hangversenyének 167 éves évfordulóját szerettük volna megünnepelni. Egyébként az első koncert eredeti plakátja itt láható mögöttem.

– De akkor még nem ez volt a neve az együttesnek…

Akkor ezt csak egyszerűen filharmóniai hangversenynek hívták, ugyanis nem volt több zenekar, amelyeket meg kellett volna különböztetni egymástól. Mi vagyunk az első, rendszeres szimfonikus tevékenységet folytató zenekar. Voltak persze hasonló kezdeményezések, zenekarok, és a Nemzeti Színházban is játszottak szimfonikus műveket, de ott nem ez volt a fő profil. A legújabb kutatások szerint Liszt Ferenc keze is benne volt az alapításban, ő volt az, aki javasolta Doppler Ferencnek és Doppler Károlynak, hogy Erkel Ferenc irányításával létre lehetne hozni egy együttest a Bécsi Filharmonikusok mintájára.

Erkel rögtön elsőre öt alkalmas koncertsorozatot hirdetett meg, ami igazából az első bérletes rendszernek is tekinthető, ami még a bécsi zenei életet is megelőzte. Az első koncertekre a Magyar Nemzeti Múzeumban került sor, mert a múzeum kertjének akkori felújítására gyűjtöttek, így jótékonysági köntösbe burkolhatták a rendezvénysorozatot. Erre azért is volt szükség, mert a forradalom után tilos volt bármilyen egyesületi szervezkedés. Amikor az Operaház 1884-ben megnyitotta kapuit, szintén ez az együttes foglalta el a zenekari árkot, de a Filharmóniai  Társaság már korábban is ragaszkodott ahhoz, hogy önálló egyesületként jegyezzék be őket, még 1867-ben.

– Nyilatkozta, hogy mostanában a legfontosabb kihívásnak azt tartja, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság megtalálja saját helyét a magyar és fővárosi kulturális életben. Hogy látja most ezt a kérdést? Sikerült?

– Ez egy összetett kérdés. A 90-es évek elején, a rendszerváltás környékén hirtelen megváltozott Budapest klasszikus zenei élete, bővült a kínálat, számos új, nagyszerű szimfonikus zenekar jött létre, mi pedig gyakorlatilag beszorultunk az Operaház falai közé. Ennek oka, hogy az együttesünk  „brand a brandben” működik, 90 fős tagságunk az Operaház zenekari művészei is egyben.

Demokratikusan működünk, zenészeink saját maguk szavaznak arról, kik kerülhetnek soraikba. A tagság által választott elnökség dönt minden művészeti kérdésben, például a szólisták felkéréséről is.

– Ez így van a karmesterek kiválasztásánál is?

– Igen, és azt hiszem, hogy ez a hozzáállás az, amely ebben a másfél évszázadban a fő mozgatórugója volt a BFT történetének, emiatt voltunk képesek folyamatosan fejlődni, és ez jelenti különlegességünket is. Egy-egy korszakban az elnök-karnagy személye természetesen meghatározta a művészi irányokat, de a közös munka végével nem került veszélybe a Társaság léte, mert a tagság elhivatottsága minden esetben újabb fejezetet nyitott az elmúlt 167 évben.

A Filharmóniai Társaság számomra nem csak egy zenekar, egy egyesület, hanem egyfajta filozófia is.

Gondoljunk csak bele, majdnem egészen az 1848-as forradalomig nyúlik vissza a történetünk, és egy adott kor tagsága a történelmi viharok ellenére mindig fontosnak tartotta, hogy ez a kezdeményezés tovább éljen. Ezt az örökséget a mostani tagság viszi tovább. Mindez egészséges öntudatot is ad a művészeknek, akik mindig kiállnak magukért, az egyesületért és megalapozott igényük lehet arra, hogy saját maguk döntsenek a sorsuk felől. Ami a karmestereket illeti, igyekszünk minél több fiatal tehetséges karmesterrel dolgozni és előbb-utóbb szeretnénk újra zenei vezetőt találni a Társaságnak. Én mindenképp magyar dirigensben gondolkozom, hosszú távon ebben látom a fejlődésünk kulcsát.

– Visszatérve az arculatra, lehet egyszerre képviselni a tradíciót és keresni új utakat?

– Véleményem szerint csak a kettő ötvözése vezethet sikerre. Az elmúlt években a hagyományos zenekari tevékenységünk mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az ifjúság nevelése és a kamarazene. Kamarazenei sorozatainkban az egyik legfontosabb új eszköznek a műsorvezetőink segítségével megvalósuló közvetlen hangnemet tartom, ami talán szokatlannak tűnik elsőre, de a közönség visszajelzései alapján megtaláltuk a hidat a tradicionális műfaj és korunk elvárása között.

Minden koncertünkön professzionális műsorvezetővel szólunk a hallgatósághoz, érdekes információkat mondunk el a művekről, beavatjuk őket a zene rejtelmeibe, ezáltal is lebontva azt a falat, ami előadó és közönség közé ékelődött. Természetesen a mostani helyzetben igyekszünk mi is aktívak lenni az online térben, erre talán KameraZene-sorozatunk a legjobb példa. Ennek házigazdája Mona Dániel zenetörténész, aki egészen rendhagyóan közelíti meg a klasszikus zenét, és biztosan olyanokat is a monitorok vagy éppen okostelefonok elé szegez, akik eddig nem kötöttek szorosabb ismeretséget a műfajjal.

Ide kapcsolódik:
„Nincs rossz válasz…” – Interjú Mona Dániel zenetörténésszel

ZeneHorizont-projektünkben a vizualitást ötvözzük a kortárs zenével, így próbáljuk megkedveltetni korunk zenéjét. Iskolai előadásaink a Lázár Ervin Program keretében több ezer fiatalhoz jutottak el márciusig, és reméljük a vírushelyzet után folytatni tudjuk ezt a vonalat is. A kulcsszó a hitelesség, vagyis az, hogy elhivatott, elsőrangú zenészeket, előadókat küldjünk az iskolákba, egy nagyon jól végig gondolt tematika alapján, mert csak így tudjuk átadni azt a lelkesedést a fiataloknak, ami később arra ösztönzi őket, hogy elmenjenek egy klasszikus zenei koncertre.

Ide kapcsolódik:
ZeneHorizont címmel új online sorozat ötvözi a film és a kortárs zene világát

A másik pillér pedig a nagy szimfonikus zenekari koncert, ami műsorában, jellegében tükrözi azt a hagyományt, amit az egyesület jelent, de itt is próbálunk fejlődni, frissíteni. Fontos ápolni a nemzeti kultúrát, erre jó példa a Himnusz-sorozatunk a közelmúltból. Emellett azonban új darabokat is keresnünk kell, olyanokat, amelyek korábban egyáltalán nem voltak jellemzőek az együttesre. Ezt az irányvonalat Gershwin művei erősítették volna az elmaradt ünnep koncerten, melyet a Müpában tartottuk volna Madaras Gergely vezényletével.

Nehéz, de izgalmas feladat megtalálni a saját hangunkat és helyünket a kulturális életben, de azt hiszem, a legjobb úton járunk. Bizonyos csak az, nincs olyan, hogy „vége”. Óriási örökséget kaptunk, amit kötelességünk tovább vinni, és meg kell keresni a lehetőségeket a folyamatos fejlődésre.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X