Mindenre van fesztivál! – júliusi fesztiválajánló

Művészetek Völgye

Régizene vagy Bartók? Kortárs képzőművészet vagy magas színvonalú szórakoztató színházi előadások? Nyugat-Dunántúl vagy Északkelet-Magyarország? Mindenre van megoldás! Böngésszék végig júliusi fesztiválajánlónkat, csütörtökönként pedig ne feledják a hét koncertjeiből válogató Papagendát!

Régi és új álmok – Art Capital 2019

Kiállítási enteriőr a 2019-es szentendrei Art Capital fesztiválon – fotó: Deim Balázs / Art Capital Facebook

Szeptember 1-ig Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb képzőművészeti fesztiválján, Szentendre belvárosának 14 helyszínén 18 tematikusan kapcsolódó kiállítás, ezekhez kapcsolódóan pedig 91 önálló program várja a látogatókat. Néhány név a kiállítók közül: Florin Ştefan, Forgács Péter, Nagy Barbara, Eva Schlegel, Koronczi Endre, Lukáš Musil, Dmitrij Kavarga.

Benczúr Kerti Esték

Babra

Idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel várja a látogatókat. Az első este a Rézhúros Bandáé, színpadra lép a Magos, valamint az Erdőfű. Játszik a Halmos Béla vándor-díjas prímás, Horsa István által alapított Horsa Banda, és a Balkán zenei hagyományait újjáélesztő Babra, akiknek debütáló albuma rögtön a legrangosabb világzenei lista élvonalába került.

Tokaj Fesztiválkatlan

Malek Andrea

Augusztus 31-ig tartó ötödik szezonjában az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza minden korosztály számára tartogat meglepetést. Idén is a műfaji sokszínűség jegyében állították össze a szervezők a programot, így a fellépők között megtaláljuk a népszerű Dumaszínházas Kiss Ádámot, Kőhalmi Zoltánt és Janklovics Pétert, az előadók között Pál Feri atyát, dr. Csernus Imrét és Vámos Miklóst. Kár lenne kihagyni Malek Andrea Soulistic vagy a Sabbathsong Klezmer Band Több mint Klezmer koncertjét, a színházi előadások közül pedig biztosan felhőtlen szórakozást ígér Neil Labute darabja, a Valami csaj(ok), az Anconai szerelmesek, vagy a Fővárosi Nagycirkusz A szabadság finom érintése című előadása.

Óbudai Nyár

A fesztivál a Danubia Zenekar koncertjével kezdődik, Jamie Winchester és Hrutka Róbert a Mendelssohn Kamarazenekarral együtt állítja színpadra Wood & Strings című előadását, míg a Like a Rolling Stone című produkcióban az elmúlt 50 év poptörténelméből kapunk ízelítőt Ónodi Eszterrel, Trokán Annával és Nórával, Törőcsik Franciskával és Sztarenki Dórával. Orosz Zoltán harmonikaművész idén is örömzenét játszik a Fő téren, az Aretha Franklin-emlékkoncerten pedig a soul műfajának legismertebb dalai csendülnek fel. A Társaskör a Színház a kertben című előadás-sorozatnak ad otthont, az Aquincumi Múzeum romkerti színpadán pedig Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című darabját láthatják az érdeklődők.

Ide kapcsolódik:
Nyár van, nyár! – az Óbudai Társaskör vakációra hangszerelt programjai

Szegedi Szabadtéri Játékok

Zenés, prózai és táncelőadások, valamint szimfonikus koncert egyaránt szerepel az augusztus 19-ig tartó Dóm téri és az újszegedi programban, az illusztris szerzői névsorban megtalálható többek között a Queen együttes, Giuseppe Verdi, Bertolt Brecht és Molière. Vendégként érkezik a Magyar Nemzeti Balett, a Madách és a Budapesti Operettszínház, továbbá a PS Produkció. Az idei évad bemutatói az Aida és a Broadway egyik sikerdarabjának hazai premierjeként a Titanic, az újranyíló Újszegedi Szabadtéri Színpadon Bocsárdi László rendezi a Koldusoperát, a Don Juanban pedig színre lép Csákányi Eszter, Bodrogi Gyula és Zsótér Sándor is.

Ide kapcsolódik:
Aida szerepében debütál Ádám Zsuzsanna

Kultkikötő

Az augusztus 25-ig tartó 2019-es évad hivatalosan a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve című produkcióval startol. Az idei programkínálatban megtalálhatóak a fellépők között Boggie, a L’art pour L’art Társulat, Mogács Dániel, Vida Péter és Aranyosi Péter, Hajdu Steve, de lesz Bródy János Ráadás koncert, és a tavalyi nagy sikerre való tekintettel a GRUND – vígszínházi fiúzenekar is visszatér. A zenei programok mellett, számos színházi produkcióval készülnek a szervezők: többek között a József Attila Színház, a Veszprémi Petőfi Színház és az Orlai Produkció előadásai is „kikötnek” egy-egy estére a szabadtéri játszóhelyeken.

Armel Operafesztivál

A színházi irányzatok szinte mindegyike helyet kap július 2. és 6. között, a Budapesten és Bécsben rendezett öt produkció alkalmával. A nyitány az Izlandi Operaház Brothers című előadása Kasper Holten rendezésében, másnap pedig egy Ivo van Hove jegyezte belga produkciót, az Egy eltűnt férfi naplója című kortárs művet láthatja a Müpa közönsége. Bécsbe utazik a Szabó Máté rendezte Figaro házassága, és szintén az osztrák fővárosban debütál Dargay Marcell El valahová című, a Forte Társulat művészeivel közösen létrehozott operája. A fesztivál záróelőadásaként Mozart Don Giovannija kerül színre, amelyet Alföldi Róbert Ecuadorban állított össze, és amelyben az Armel Operaversenyen kiválasztott három énekest is hallhatjuk.

Ide kapcsolódik:
Izlandi produkciót hoz Budapestre az idei Armel Operafesztivál

Győrkőcfesztivál

Az ország legnagyobb és legpénztárcabarátabb szabadtéri gyerekfesztiválján július első hétvégéjén egy mosolygós fényképért cserébe kapott karszalaggal a kiskorú résztvevők minden programon és játékban térítésmentesen vehetnek részt, legyen az egy előadás, táncház, kézműveskedés, kisvonatozás, tutajozás vagy akár egy kalandpark. És a családi ráadás: utazási, étkezési és szálláskedvezmények.

KÍVÁNCSI ARRA, MI TÖRTÉNIK A FESZTIVÁLOKON? OLVASSA BLOGJAINKAT!

Az Art Capitalnak helyet adó Szentendre múzeumait, a képzőművészeti fesztivál kiállításait és egyéb rendezvényeit, a tárlattal jelentkezp alkotókat, a város kulturális életét meghatározó programjait Szentendre blogunkban követjük.

Budapest két nyári színháza, a városmajori és a margit-szigeti mintegy 120 programot kínál több mint 150 ezer vendégnek: igényes előadásokat, bemutatókat, prózát, operát, balettet, komoly- és könnyűzenei koncerteket, gyerekszínházat, ingyenes családi programokat és kiállításokat, neves hazai és külföldi alkotók és előadóművészek közreműködéseivel. A programokról és az előadókról Budapesti Nyári Fesztivál blogunkban talál izgalmas cikkeket.

A classic.Esterházy nem csupán nyári piknikkoncerteket és operaprodukciót jelent, hanem egész évben nyitva zajló programsorozatot, amelyben kiváló muzsikusok adnak hangversenyt egy igazán különleges környezetben. Jöjjön velünk Kismartonba, böngéssze az Esterházy blog bejegyzéseit!

Ismét barokk fesztiválra hívja a Filharmónia Magyarország Vác város lakóit, és minden Vácra látogatót június 29. és július 6. között. Régi Zenei Napok blogunkban az eseménysorozat helyszíneit és fellépőit ismerhetik meg.

Július 19. és 28. között tíz minden igényt, érdeklődést, korosztályt kielégítő nap – ez a Művészetek Völgye. Koncertekkel, színházzal, irodalommal, tánccal, kiállításokkal, hangversenyekkel, újcirkusszal, beszélgetésekkel, gyerekprogramokkal telnek meg Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend település portái, pajtái, kertjei és közterei. A Művészetek Völgye blog erről a mással össze sem hasonlítható programsorozatról szól, ahol  hagyományosan a Papagenónak is lesz egy saját helyszíne!

Mézesvölgyi Nyár

Szirtes Edina Mókus

Az idén harmadik alkalommal megrendezett fesztiválon július 4. és augusztus 24. között tizenhat programot kínálnak a szervezők – ezek között vígjátékok, musicalek, koncertek és tánc-show is egyaránt szerepelnek. A Budapesthez közeli Veresegyházon, július 4-én a L’art pour l’art Társulat Mintha elvágták vol című előadásával kezdődik a programsorozat. A zenés műfaj kedvelőinek a Budapest Bár, a Cotton Club Singers, Szirtes Edina Mókus és Dés László koncertjét ajánljuk, a vígjátékok szerelmesei pedig választhatnak a Thália Színház, a Játékszín, a Veres 1 Színház, az Orlai Produkció, az Átrium, vagy a Manna Produkció egy-egy színvonalas előadása közül.

classic.Esterhazy Varázsfuvolával

Az kismartoni fesztivál a nyári hónapokban négy alkalommal várja Piknikkoncertre a közönséget az Esterházy-kastély festői környezetében. A sokoldalú Fazil Say két este bizonyítja a Camerata Salzburg társaságában, hogy Haydn és Mozart milyen mesterei voltak a magas szintű zenei humornak és a szórakoztatásnak. Haydn 27. G-dúr szimfóniája mellett Mozart 488 KV jegyzékszámú zongoraversenye, végül pedig a zeneirodalom egyik legszórakoztatóbbnak tartott kompozíciója, a Postakürt szerenád hangzik el. A hangulatos zeneművek sorát néhány héttel később a kiváló klarinétos, Daniel Ottensamer és a Haydn Filharmonikusok együttműködés teszi teljessé. A varázsfuvolát tűzik műsorra Szentmargitbányán, a Fertő-tó melletti kőfejtő szabadtéri színpadán Cornelius Obonya és Carolin Pienkos rendezésében. A 17 előadás során a már nemzetközileg sikeres művészek – Ana Maria Labin, Attilio Glaser és Danae Kontora – mellett a feltörekvő generáció tagjai, köztük Kristóf Réka is lehetőséget kap. A produkcióban a többfordulós meghallgatás után a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara működhet közre.

Ide kapcsolódik:
Mozart Varázsfuvolájának nemzetközi produkciójában debütál Kristóf Réka

Bánkitó Fesztivál

A szervezők saját bevallásuk szerint idén tűvel mennek a lufiknak – július 10. és 14. között civilekkel, színészekkel, művészekkel beszélgetnek a társadalmi megosztottságról, a fake news és az igazság természetéről, na meg a kultúráról. Aki teheti, ruccanjon le a tó partjára, nézzen filmet a szabadban, beszélgessen a körülötte lévőkkel úgy, ahogy egyébként nem szokott, bulizzon hajnalig magyar és külföldi zenészekkel, másnap pedig kezdje az egészet elölről!

VeszprémFest

Medveczky Ádám

A tavalyi nagy sikerű operagála után, a fesztivál Verdi Rigolettóját hozza el, amit koncertváltozatban láthat majd a közönség a műfaj legkiválóbb nemzetközi képviselőivel. A mantovai történet Medveczky Ádám vezetésével elevenedik meg, olyan művészekkel, mint René Barbera, Paolo Gavanelli és Zuzana Marková. A fesztivál ingyenes kísérőrendezvénye a jazz és a bor szerelmeseinek kedvez. Eljön többek között Gereben Zita és Ruby Harlem, de fellép a Náray Erika Quintet és a Farkas Gábriel Band, valamint hallhatjuk Szőke Nikolettát és Roby Lakatost is.

Klassz a pARTon 2019

Ötéves lett az Érdi Tamás zongoraművész által megálmodott Klassz a pARTon fesztivál. Júliustól másfél hónapon keresztül Almádiban, Tihanyban, Füreden, Keszthelyen és több kisebb településen ismét zene tölti be a Balaton északi partját. A koncertsorozat a hagyományoknak megfelelően a Pesti Vigadóból indul az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével, akik Érdi Tamással lépnek fel. Paloznakon Lakatos Györggyel és tanítványaival találkozhatunk, a Balatonalmádi közönség pedig Balog József koncertjét hallgathatja. Fellép a Central European String Quartet, akiknek feltűnően egységes játékában négy kiváló zenész virtuozitása és szólista tapasztalata adódik össze. Tihanyba látogatnak a Fesztiválzenekar barokk együttesében is játszó muzsikusok, akik a világhírű holland furulyaművész, Anneke Boeke vezetésével koncerteznek. Hallhatjuk a Szent Efrém Férfikart, de Szabó Ildikó és Szabó Péter csellóművészeket is. A keszthelyi Festetics-kastélyban Illés Eszter, Stark János Mátyás és Szedmák Eszter ad koncertet, eljön a Mendelssohn Kamarazenekar és Onczay Zoltán, valamint a Lanner Kvartett is. A Tóth-Vajna ikrek nemcsak megjelenésükben hasonlítanak egymásra, hanem érdeklődésük is közös. Mindketten orvosi egyetemet végeztek, mellette pedig magas színvonalon zenélnek, velük Tihanyban találkozhatunk. Olyan kiváló művészek is ellátogatnak a fesztivál meghívására a Balaton-partra, mint Kolonits Klára, vagy Rohmann Ditta és Fassang László. A koncertsorozat keretében lehetőséget kapnak a MOL Alapítvány tehetségtámogató program nyertesei, valamint a Masterclass Budapest Szólista Akadémia nemzetközi mesterkurzusának zárókoncertjére is sor kerül. Fellép Kocsis Krisztián és Kertesi Ingrid, valamint több alkalommal találkozhatunk az Óbudai Danubia Zenekar művészeivel, a Solti György Zeneiskola Vonószenekarával és Itzzés Gergellyel.

Ide kapcsolódik:
5 éves lett a Klassz a pARTon! programsorozat

Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

A szombathelyi szakmai fórum július 12. és 21. között Bartók különleges zenei világát, és annak összefüggéseit állítja a középpontba. A karmesterkurzust Hamar Zsolt vezeti, a Sebestyén Mártával kiegészült Szent Efrém Férfikar népzenével szőtt Bartók-koncertet ad, Vizin Viktória és Horváth István pedig Szamosi Szabolcs orgonakoncertjéhez csatlakoznak. Lesz flashmob, térzene és Bartók-film, a kurzus alatt pedig a Savaria Szimfonikus Zenekar is közreműködik.

Ide kapcsolódik:
Ismét megrendezik a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivált

OrgonaPont

Az OrgonaPont-sorozat nyitányaként július 20-án először kerül sor az Orgonák Éjszakájára, amely egyben egy Guinness-rekord-kísérlet is. A különleges alkalomra komponált dallamokat a lehető legtöbb orgonán egyszerre szólaltatják majd meg országszerte. A Filharmónia Magyarország sorozata ezt követően egészen augusztus 3-ig várja a hangszer szerelmeseit, 25 városban.

Ide kapcsolódik:
Szamosi Szabolcs: „Visszanyúltam az örökséghez”

Fesztivál Akadémia Budapest

Megújult arculattal várja közönségét a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészeti vezetésével megvalósuló kamarazenei programsorozat, amelyen a koncertek mellett zenés séta, előadások, fotókiállítás és kerekasztal-beszélgetések is helyet kapnak. Július 20. és 28. között is élettel és zenével telik meg a Zeneakadémia patinás épülete, hiszen ismét koncertekkel, mesterkurzusokkal és előadásokkal találkozhatunk a Fesztivál Akadémia keretében. A programsorozat néhány napja alatt a világ legkeresettebb és legjelentősebb művészei adnak kamarazenei hangversenyeket, amelyeken a zeneirodalom slágerei, Vivaldi vagy Schubert művei éppúgy elhangzanak, mint valódi ritkaságok, köztük két fiatal magyar szerző ősbemutatói, vagy Pierre Boulez hét csellóra írt darabja. A legrangosabb nemzetközi professzorok tartanak mesterkurzusokat, és újra megrendezik a Magyarországon egyedülálló, tizenkilenc év alatti gyerekeknek meghirdetett III. Fehér Ilona Nemzetközi hegedűversenyt. A zsűri elnöki tisztét ezúttal is Shlomo Mintz látja el. A koncertező művészek sorában olyan neveket fedezhetünk fel, mint Joshua Bell, Vilde Frang, Alina Ibragimova, Maxim Rysanov, Dejan Lazič, Ránki Dezső vagy José Gallardo. A kísérőprogramok között megtekinthetjük Dobos Tamás fotókiállítását, esti koncerten vehetünk részt a Széchenyi-fürdőben, vagy zenés sétát tehetünk Budapest legszebb könyvtáraiban. Lesznek privát koncertek a történelmi Hubay-szalonban, felolvasóest, élőzenés zenetörténeti előadások többek között Fazekas Gergellyel, kerekasztal-beszélgetések, és éjszakába nyúló, autentikus kávéházi cigányzenével kísért vacsorák is.

Ide kapcsolódik:
Fesztivál Akadémia Budapest 2019 - különszám