Szerző: Szatmári Róbert

Lukács Gergely tubaművész 24 éves, de már annyi minden történt vele, hogy azt egy érettebb korú zenész is megirigyelhetné. Jelenleg is tanul, koncertezik, mesterkurzust tart és jótékonysági hangversenyt szervez. A Zeneakadémia előtt találkoztunk, majd egy közeli sörözőbe vettük az irányt, ahol nem egy „ifjú tehetséggel”, hanem egy kiforrott művésszel beszélgethettem. – Este fél 8 van, próbáltatok ilyen késői órán? – Nem, most már csak egyedül gyakoroltam. – Mire készülsz éppen? – Február 24-én lesz egy érdekes koncertünk az Óbudai Társaskörben, ahol átiratokat játszunk izgalmas hangszerelésben. Két együttes lesz a színpadon egymást váltva, köztük a mi négyesünk is, a Heavy Brass…

Barenboim mindig azonos önmagával. Aki az ő koncertjeire vált jegyet, nem csalódik, akár zongorázik, akár vezényel, magas színvonalon teszi. A szép, kristálytiszta hangzás az elsőrendű szempontja, keze alatt a zenekar képes a legmagasabb esztétikai követelményeknek is megfelelni. De annak, aki újszerű megközelítésre, szellemi izgalmakra vágyik, nem biztos, hogy Barenboim lesz a megfejtés. Én mindkét verziót értékelem, attól függ, hogy aznap épp mi szerepel a műsoron. Ha egy ismertebb darabról van szó, jó a meglepetésszerű élmény és képes kizökkenteni a rutinból.  Ha azonban nem a kötelező körből kerül elő valami, akkor eleve nem az interpretációra figyelek, elég megismerni magát a művet.…

2020. február 9-én idén is megtartották A tehetség napja rendezvényt a Zeneakadémián. A művészeti alkotás születése mindig izgalmas téma, főleg olyan „külső betolakodónak”, mint én vagyok. Jó belepillantani ilyen helyzetekbe, mintha magam is részese lennék az alkotói folyamatnak. Az pedig különleges lehetőség, hogy találkozhatunk a fiatalabb, szárnypróbálgató generációkkal is, akik még keresik, meddig és milyen úton juthatnak el. Ezen a vasárnapi napon az érdeklődő eljuthatott órákra, kurzusokra, nézhetett magánórát, de találkozhatott a doktorandusz növendékekkel is, akik a jövőben fogják szétfeszíteni a zenetudomány kereteit. Persze, engem legjobban a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje érdekelt, leginkább azért, mert kiváló lehetőséget nyújtott a diákoknak,…

A Salzburgi Ünnepi Játékok, Európa egyik legfontosabb zenei és színházi fesztiválja 2020-ban lesz száz éves, a rendezvénysorozat, ahol kiegyenlítetten képviselteti magát a két művészeti ág, és mindkét területen mindig világszínvonalú produkciókat láthatunk.

A neves angol színész, Stephen Fry írja több helyen is, hogy nem szükséges hívőnek lenni az egyházi megrendelésre vagy vallásos ihletettség alapján született zenei alkotások, passiók, oratóriumok befogadásához. Egyet tudok érteni ezzel, a hit hiányában is képes lehet mindenki átérezni az ezekben a művekben jelen levő transzcendenciát. A zenei átéléshez, tárgyától függetlenül, a beleérzés a legfontosabb.   Hasonlóan gondolkozhatott Robert Wilson is, amikor színre vitte a Händel tollából született, de Mozart által átdolgozott Messiást Salzburgban. A rendezőre jellemző sajátos látványvilágot ismerőket nem is érte meglepetésként az, amit láttak a színpadon. A lecsupaszított tér, a fekete-fehér, általában a sötét-világos ellentétére épülő ábrázolásmód…

Talán az Il Giardino Armonico zenekarral indult a korhű hangszereken játszó zenekarok második offenzivája. Lehet, hogy erős szó ez, de, ha a zenekar bárhol felismerhetően egyéni előadásmódjából indulunk ki, akkor indokolt a határozott szóhasználat. Olyan dinamikával szólaltatták meg az olasz barokk műveket, elsősorban Vivaldit, ami revelációszerűen hatott a 90-es években. Akkor jól ismertük már Harnoncourt vagy Gardiner munkásságát, a Concentus Musicus és az English Baroque Soloists együtteseket, de Giovanni Antonini zenekarának produkciója még hozzájuk viszonyítva is új élményt adott. Abban az időben mindenki korszakos jelentőségű Négy évszak-lemezükről beszélt, és a közbeszéd megállapította, így még soha senki nem játszotta Vivaldit, végre…

A Christoph Waltz által alakított Doktor Schultz azt mondja a rabszolgaültetvényen egy épp zongorázó alaknak, hogy „Kérem, ne játsszon Beethovent!”, mert ez az emberiség alapeszményét sérti ott, abban a közegben. Igaz és erős mondat volt ez a „Django elszabadul”-ban. De épp ezért, ha el kellene mennem egy lakatlan szigetre, a vinnivalók listáján kiemelt helyen állna Beethoven valamelyik szimfóniája. Nem vagyok abban biztos, hogy célszerű lenne ez a döntés, de magányomban erősítene, és ha csodával határos módon mégis emberbe, de akár értelmes állatba botlanék, első dolgom lenne, hogy lejátsszam a felvételt neki (már ha volna min). Mert ezzel megmutathatnám annak a…

Rossz szóviccel élve, manapság nem dívik igazi dívának lenni az operaszínpadokon. Ez ellen személy szerint nincs is semmi kifogásom, sokkal közelebb állnak hozzám a megközelíthető, mondjuk úgy, „jófej” énekesnők, mint a Parnasszus legtetején, csillogó nagyestélyiben és hatalmas kalapban uralkodó nagyasszonyok. Már a szó is, „díva”, azaz „istennő” egyre ironikusabb értelmet kap, nem hiszem, hogy az igazi nagyságok elbüszkélkednének ma már ezzel a minősítéssel. A dívaság alkonya együtt járt az opera modernizációs törekvéseivel és vérfrissítésével a 20. század második felében. A megzenésített történekben egyre inkább kíváncsiak lettünk a részletekre, a szereplők természetére, jellemére, emberi esendőségeikre. Megformálóiknak pedig már nem elérhetetlen, vadromantikus,…

Amikor életemben először hallottam Nikolaus Harnoncourtot vezényelni egy felvételen, azonnal arra gondoltam, itt valami egészen különleges, szokatlan történik. Nyilván minden interpretáció különbözik a másiktól, minden karmesternek megvan a saját elképzelése egy műről, de a kánontól ennyire eltérő felfogást még képzelni sem tudtam volna. A véleményem mára sem változott. Pedig ha valami ennyire más, az önmagában még nem érték, de nem is feltétlenül esztétikus. Harnoncourt előadásmódját például nem találom se szép hangzásúnak, se kifinomultnak, az ennek épp az ellentéte. Ha vezénylést lehetne baltával faragni, nem is kellene a pálca. Mintha valami egészen más lenne fontos a számára, mint a zenei esztétikum,…

Január 20-tól újabb tematikus műsorral bővült a Papageno Rádió esti kínálata. A Portré keretében rendre a legnagyobb mesterek életművéből hallhattok válogatást hétfőnként 22 órától. A Portré második adásában ezúttal Nikolaus Harnoncourt életművébe nyerhetünk betekintést. A Papageno Rádió Portré című műsorának ismétlése szerdán 15, pénteken pedig 14 órától hallható. A nemrég elhunyt karmester úttörő szerepet játszott a historikus előadói gyakorlat kialakításában és népszerűsítésében, az általa vezényelt művek interpretációi pedig gyakran megosztották a zenerajongók népes táborát. Munkássága persze korántsem merült ki a barokk művek tolmácsolásában, ezért január 27-i, hétfő esti válogatásunkban mi is igyekszünk a tejes skálát bemutatni. Hallhatunk majd részletet Monteverdi…