Címke: kodály-módszer

Új dokumentumfilm készült a Kodály-módszer alkalmazásáról

A Kodály-év záróeseményeként nemzetközi zenepedagógiai szimpóziumot rendeztek Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Az esemény keretében mutatták be a Kodály mindenkié című dokumentumfilmet, valamint az Ötven év üzenete – Kodály Zoltán zenepedagógiai öröksége Magyarországon és a nagyvilágban című kötetet. A Zeneakadémia fogta össze a 2017-es Kodály-emlékév eseményeit, amelynek keretében számtalan programot rendeztek világszerte Kodály zenéjének […]

A kodályi elvek mentén jött létre digitális zenepedagógiai tudásközpont

Zenepedagógusoknak szóló digitális tudásközponttal, a Kodály-módszer nemzetközi térhódítását bemutató dokumentumfilmmel és hiánypótló új kötettel tiszteleg Kodály Zoltán nagysága előtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Minél korábban kezdjük az ismerkedést a zenével, hatása annál intenzívebb. Ma már tudjuk, hogy számos képességünk fejlődésében játszik fontos szerepet a zenetanulás. A cél az, hogy az énekórák jó élményt adjanak elsősorban […]

A zeneoktatás jövőjéről rendeztek nemzetközi fórumot a Kroó György Zeneiskolában

Június 8–14. között került megrendezésre Budapesten a bolgár, lengyel és magyar zeneművészeti intézmények együttműködésén alapuló Erasmus+ rendezvénysorozat a Kőbányai Ifjúság Zenei Neveléséért Alapítvány és a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola szervezésében, melynek vezetője dr. Széll Rita. A program címe kifejezi az intézmények művészetoktatási célját: Az oktatás és szakmai karrier jövőjének bemutatása európai országok nemzeti zenéjének […]

A Kodály-módszert népszerűsítő szemináriumot tartottak Belgiumban

A brüsszeli Balassi Intézet továbbképzést szervezett a genfi Studio Kodály tanárainak részvételével Belgium déli, francia nyelvű, Vallon-Brabant nevű tartományának Kodály-módszer iránt érdeklődő zeneiskoláiban. A kulturális intézet tájékoztatása szerint a Kodály-emlékév alkalmából tartott továbbképzéssel azt a célt tűzték ki, hogy a világhírű zeneszerző és zenepedagógus örökségével ismertessék meg a belgiumi szakmai közönséget. A wavre-i és az […]

60 éves a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium 1957 óta a művészi alkotómunka, a gazdag kulturális tevékenység, a tudásépítés és képességfejlesztés, valamint a tehetséggondozás, tehetségfejlesztés sajátos műhelye. IVSICS ESZTER IGAZGATÓ SZEMÉLYES AJÁNLÁSA Egyedi az a lehetőség, amelyet képzési struktúrája révén az intézmény nyújtani tud a művészet területén tehetséges diákok számára, hiszen négy területen folyik középfokú művészetoktatás, zeneművészet, […]

Kodályra emlékeznek Ljubljanában

A Balassi Intézet számos rendezvényt szervez a szlovén fővárosban és országszerte Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára, amelyek fókuszában az UNESCO által 2016-ban a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánított Kodály-módszer népszerűsítése áll. Megalakul a portugál Kodály Társaság A Kodály-év további részének legfőbb eseményei A Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola koncertje a ljubljanai […]

2017. november

Megjelent a Papageno magazin novemberi száma! A címlapon László Zsolt, Pál András, Rusznák András és Schneider Zoltán a Radnóti Színház Ádám almái című előadásában. A belső oldalakon több mint ötven remek programot ajánlunk, interjút olvashatnak László Zsolttal és Pál Andrással, megismerhetik a fiatal zeneszerzőt, Tarr Bernadettet és bemutatjuk az idén hatvanéves Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnáziumot.

Megalakul a portugál Kodály Társaság

A világhírű Kodály-módszerbe kaphatnak betekintést a Zöld-foki Köztársaság leendő és már gyakorló zenetanárai, valamint zenészei egy kéthetes kurzus keretében, hosszú idő után pedig újra lesz Kodály-kurzus a portugál fővárosban. Tekintettel arra, hogy a Zöld-foki Köztársaság lakossága meglehetősen szerény anyagi viszonyok között él, a módszer – drága hangszerek nélkül – nagyot lendíthet a formális zeneoktatáson – […]

„Kodály szemléletet adott, a módszert a pedagógus választja meg”

Az 1950-ben, az ország első ének-zenei iskolájaként létesült Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és AMI igazgatóját, Alföldyné Dobozi Esztert kérdeztük művészeti nevelésről, a Kodály-módszer ápolásáról, valamint a pedagógusok minőség iránti elkötelezettségének fontosságáról. – Az ország első ének-zenei iskolájaként létesült az intézmény. Mi volt ennek az akkori jelentősége, és milyen felelősséget ró ma […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo