Több mint kilencezer kilométer a távolság légvonalban Tokió és Budapest között. Ráadásul a Magyar Állami…
Blogok
Az olaszországi Riva del Gardában 12. alkalommal rendezték meg az In Canto sul Garda Nemzetközi…
A tavaly ősszel elhunyt Kocsis Zoltánról, a világhírű zongoraművészről, karmesterről és zeneszerzőről nevezi el a pécsi Kodály Központban található próbatermét a Pannon Filharmonikusok.
A legmodernebb elektronikus effektekkel megspékelt, az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei banda egyéni stílusát is viselő,…
Két ifjú művész – de még mindketten tanulnak. Ők adják elő Beethoven C-dúr és G-dúr…
Előző írásainkból megismerhettük, hogy az ötvenes évektől a zeneszerzők és karmesterek hogyan tekintettek a gépi…
Az 1960-as évek jazzmuzsikája a dac és a szembenállás kifejezése volt. Az 50-es években a jazz népszerűsége a szving kimúlását követően ha nem is rohamosan, de csökkenni kezdett, egyre inkább művészeti ág lett.
Közel az állomáshoz, az egykori Vasúti korzón áll az az emeletes ház, amelyben Kálmán Imre született és gyerekeskedett. Az utca 1955 óta az ő nevét viseli, szülőháza pedig emlékmúzeum.
A Balassi Intézet számos rendezvényt szervez a szlovén fővárosban és országszerte Kodály Zoltán születésének 135.…
Mindennél nagyobb lelkesedéssel tölt el, ha közelebbről megismerhetek egy idegen kultúrát, ha tárgyait, hangulatait, dallamait…