Az elmúlt hetekben parázs társadalmi vita körvonalazódott a színház és a szexuális erőszak témakörében. Az…
Blogok
Volt egyszer egy progresszív zenét játszó zenekar Magyarországon, amelynek 1970–72 közötti korszakát legendássá avatta az…
Évtizedek óta nem volt műsoron Giacomo Meyerbeer zenedrámája, A hugenották. Október végétől azonban a kritikai kiadás alapján, Szikora János rendezésében lesz látható az Erkel Színházban a reformáció ötszázadik évfordulójának tiszteletére.
A virtuóz című, Cziffra György életét feldolgozó dokumentumfilm vetítésével kezdődik a Cziffra Fesztivál 2017/2018-as programsorozata november 5-én a MOM Kulturális Központban Budapesten.
Már majdnem nem volt kedvem semmihez, de egy impulzus okán beültem egy kád meleg vízbe, és elkezdtem hallgatni a Gyűjteményt.
Idén ősszel második alkalommal került megrendezésre a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny, mesterkurzus és fesztivál. Az esemény ragját mutatja, hogy tavaly kilenc, idén már 16 országból érkeztek résztvevők Vácra.
Sibelius-Csajkovszkij-koncertsorozattal kezdte 2017-2018-as évadát a Flandria Szimfonikus Zenekar. Az évadnyitó brüsszeli hangverseny szólistája Kelemen Barnabás volt.
Egyik első Papageno-írásom azt a témát járta körbe, mennyire nem egyértelmű, hogy milyen berendezésen hallgassunk…
Fináléjához érkezett a CAFe Budapest, de a hétvége még tartogat meglepetéseket. Mutatjuk képekben a fesztivál…
A reformáció 500. évfordulójára a Hungaroton korábbi kiadványaiból válogatott egy lemeznyi anyagot. A kiadvány szerkesztője…