Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap „A kert és a madarak mellett a zene a legfőbb vigasz” –...

„A kert és a madarak mellett a zene a legfőbb vigasz” – Szabó T. Anna tárcája

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A karanténban mindig történik valami. Az „egyhangúság” szón gondolkozom most, hogy ha egy hangot hall mindig az ember, akkor az jó-e vagy rossz – hiszen milyen jó hallgatni egy hangvillát, vagy az „om”-ot kántáló szerzeteseket, milyen egész testet-lelket bizsergető és átható élmény egy tibeti hangtálat vagy akár egy mélyen zengő sámándobot megszólaltatni. Ha teljes lényünkkel rá tudunk hangolódni, bele tudunk feledkezni abba az egy hangba, az egy-hangúságba, akkor megszűnik a világ körülöttünk, hanggá és rezgéssé válunk mi magunk is (ahogy rezgés és áradás minden).

Nemrég láttam egy német filmet, magyarul Mű szerző nélkül a címe, abban egy tragikus sorsú fiatal nő a hitleri Németország őrületében a buszok dudájában és a zenei A-hangban találja meg az egyetlen értelmét a létnek. Az egyhangúság tehát akár még jó is lehet.

Az élet azonban nem egyhangú.

Elég kinyitni az ablakot szinte bárhol, a legkopárabb városi udvaron is, és árad befele a madárdal – és nemcsak a rigók remekelnek, hanem rákezdte már a fülemüle is, nálunk legalábbis betölti a kertet különlegesen bonyolult trillázatú éjjeli csattogása. Akit érdekelnek a hangok és-vagy a madarak, meghallgathatja a neten a lassított dalokat, sokszor meglepően emlékeztetnek a klasszikus zene dallamaira. Olvasom, hogy minden madárnak megvan a maga külön éneke: a fajra jellemző dallamon kívül imitálnak és variálnak,

hiszen a legjobb énekes lesz a legsikeresebb a szerelemben.

Az én kedvenc rigómnak (évek óta itt él a kertben, ő, vagy a tanulékony leszármazottjai), messziről felismerhető saját nótája van, pár üteme egy csengőhangra emlékeztet – talán nem véletlenül. Hol van itt az egyhangúság?

Ide kapcsolódik:
Hallotta már 56 különböző kismadár előadásában Papageno és Papagena duettjét?

A verebek csiripelése felvidít, a galambok burukkolása megnyugtat, a kacagó gerlék hangos krúgása, turbékolása pedig az otthonosság hangja számomra. Nemrég egy kis tragédia történt itt a kertben, a macskánk elkapta az egyik gyönyörű szürke madarat, a szerelmes gerlepár egyikét, hiába tette le később, a megmarcangolt madár belehalt a sebébe. Nemcsak egy élőlény, de hangok is eltűntek így a világból, a szárnyak szokásos lágy püpögése leszálláskor, a hívóhangok visszhangzó élessége, a körmök koccanása az etetőként szolgáló műanyag cserépaljon. A kert szimfóniájában, amely a távoli autózúgás alaphangjától kezdve az állandó levélsusogáson át békabrekegésig, nyávogásig és cirádás énekesmadár-szólókig elhallgatott egy énekes a kórusból, de a szólam megmaradt, a többi gerle továbbra is éli az életét, csak a párja keresi kitartó kiáltozással, várakozó szomorúsággal.

Sok zeneszerző figyelt a természet hangjaira, és ma is van, aki az erdőben készít lemezt – Dés András például tavaly kizárólag az erdőben található tárgyakat használta ütőhangszernek a szabad ég alá költözött együttesében.

Ide kapcsolódik:
A Bakony erdeiben rögzítette új lemezét Dés András

Olyan is van, amikor a madarak konkrétan részt vesznek a komponásban – itt különösen Mozartra gondolok, a kanárijára és a vörösbegyére, de főként a híres seregélyére, aki nemcsak megtanulta elfütyülni egy dallamát Mozart legnagyobb gyönyörűségére (mellesleg a neten ma is látható Mozartot énekelgető seregély), hanem három évet is élt a zeneszerző házában. „Mozart a kiadásait rögzítő könyvecskéje (Ausgaben-Buch) szerint 1784. május 24-én 34 krajcárért vásárolta a madarat, amely el tudta fütyülni Mozart akkor új, 1784. április 12-én befejezett, G-dúr zongorakoncertjéből (K. 453) a 3. tétel első öt ütemét” olvasom egy cikkben. Amikor a madár meghalt, könnyed és könnyes verset is kapott a temetésére (mert vers mögött persze ott van Mozart szeretteinek a halála, és a háttérben a kolosszális Don Giovanni), meg egy rendes processziót, és mindenki énekelt a menetben – hogyan is búcsúztathatott volna másként egy énekesmadarat? Korai életrajzírója egyenesen egyfajta requiemnek nevezi a verset és a ceremóniát. (Külön érdekesség, hogy Mozart madárbúcsúztatóját az a Tandori Dezső fordította le gyönyörűen, aki sok madárral élt együtt, és mindegyikről meg is emlékezett a műveiben. Egy madárral is egy világ pusztul el, és aki ezt megérzi, az együtt rezeg a mindenséggel. („Mellesleg, ha valaki ebnek emel mauzóleumot: kár nevetni. Tanulj nevetségig szeretni” írta a szintén állat-szerető Weöres.)

És ha már siratás: ebben a vészterhes korban, amikor annyi ember hal értelmetlen és tömeges halált, még jobban sajnálhatjuk, hogy nem segíthet a siratásban és a vigasztalásban élőben Mozart zenéje. A MÁV Zenekar éppen Mozart Requiemjét játszotta volna májusban, mégpedig a régóta tisztelt és szeretett Kobajasi Kenicsiro vezényletével.

Ide kapcsolódik:
A 80 éves Kobajasi Kenicsiró életműve a Papageno Rádió műsorán

Reménykedem, hogy valamikor mégiscsak lesz mód őket így együtt meghallgatni, mert a Requiem rejtélyes, halálközeli, sőt, egyenesen túlvilági szépsége áthat és felemel mindenkit, aki meghallgatja. Kamaszkoromban heteken át hallgattam a Ferencsik-Gregor-Takács-féle felvételt, szinte alig vettem le a walkman fülhallgatóját, ezzel vigasztaltam magam a felnövés és az áttelepedés gyötrelmei között, hitet adott, reményt és erőt, kapaszkodót és örömöt. Most, amíg ezt írom, ezt hallgatom megint, hosszú idő óta először, és ugyanúgy segít eloszlatni a szorongást, a félelmet a bizonytalanságtól és az elmúlástól – minden fájdalmon túl örök életet ígér. A kert és a madarak mellett a zene a legfőbb vigasz.

Ide kapcsolódik:
Zenélő autókkal járják a várost a MÁV Szimfonikusok művészei

Nyitva van az ablak – a madarak éneke átszövi Mozartot. A mi környékünkön, ezen az eldugott utcán, aligha fog megjelenni a MÁV zenekar kocsija a Nyiss ablakot a zenének programjukkal (pedig rengeteg helyre eljutnak, falvakba is, érdemes figyelni, követni, hátha), mégis zene árad be az ablakon, zene vesz körül, beborít a lét örömével, amelybe mindig, mindig belevegyül az elmúlás szólama – meg kell tanulnom az egészet egységként elfogadni.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X