Szerző: Szatmári Róbert

Burgenlandban, közvetlenül az osztrák-magyar határ mellett számos koncertet, előadást vagy épp fesztivált találunk, amely egyre inkább a sokszínűségre épít, tárt karokkal várva a fiatalokat is. Ilyen az eisenstadti székhelyű Herbstgold Fesztivál és a Szentmargitbányai kőfejtő, ahol nyáron nézhetünk szabadtéri operaelőadásokat, nem is akármilyen minőségben. Ez utóbbi helyen ültünk le beszélgetni Daniel Serafin művészeti igazgatóval, aki többek között mesélt nekünk A varázsfuvoláról, a Herbstgold Fesztiválról, az utóbbi időkben bekövetkezett változásokról és a fiatalabb generációk bevonzásáról is. – Ha jól tudom, nem olyan régen vette át a fesztivál művészeti vezetését. – Körülbelül másfél éve érkeztem ide, és akkor már el is kezdtük A…

Az idei Fesztivál Akadémia véget ért, július 28-án este felcsendült az utolsó hangverseny is. Ezúttal világsztár fellépője is volt az estnek, Schlomo Mintz az Akadémia növendékeivel muzsikált, újra hallottunk barokk, klasszikus és kortárs zenét. A sokszínűségből fakadó könnyedebb hangulat pedig ezúttal sem maradt el. Márpedig a lényeg éppen valahol itt van. Ha jelentős  művészek magas szintű mesterkurzust hoznak létre, ahol izgalmas workshopokon belül találkoznak mesterek és tanítványok, az önmagában is üdvözítő. De igazán akkor teljesedhet ki, ha a közönséget is be tudják vonni a művészi alkotófolyamatba. Ez pedig akkor lehetséges, ha a kurzusok termékeny és kötetlen hangulatát, az önfeledt „zenecsinálást” meg tudják…

A Fesztivál Akadémia július 27-i esti nagy koncertjét az a sokszínűség jellemezte, ami minden klasszikus zenei koncertnek már a műsorfüzet elolvasásakor előzetes dinamikát, várható feszültséget ad. Azt nagyon kedvelem, ha már valami előre kizökkent abból a szokásos komfortérzetemből, hogy megyek hangversenyre, és ott aztán viselkedni kell ám. Mire beléptem a Zeneakadémia Nagytermébe, és többedmagammal a helyemet kerestem, már elkezdődött az első mű. Nem, nem késtem el, de monoton orgonaszó áradt már felénk, egyre növekvő hangerővel. Úgy éreztem, mintha a hetvenes évek elején járnék egy hard rock koncerten, valahogy így „melegíthette be” közönségét John Lord a Deep Purple-ből, vagy épp Ken Hensley a Uriah Heepből, még…

Eljött a Bartók Plusz Operafesztivál utolsó napja, a tizedik. Szép kerek szám, ideális egy kis összegzésre. Szerencsémre itt lehettem végig, sok mindent láttam és tapasztaltam, és nagyon jó volt ez az egész opera- és zeneünnep. Az eseménysorozatot a „Három tenor”- operagála zárta, jó ízléssel választották ki a műveket, az pedig, hogy a zenekari közjátékokat külön erre az alkalomra írta Girolamo Deraco, különösen jó ötletnek bizonyult. A gála mindhárom részvevője (Galeano Salas, Horváth István, Mihail Mihajlov) remek teljesítményt nyújtott, a Miskolci Szimfonikus Zenekart Antal Mátyás kiválóan vezényelte. Igazán változatos és Magyarországon egyedi programsorozaton vagyunk túl. Különleges, hogy ennyire progresszív, hiszen, ahogy…

A közmegegyezés szerint Mascagni jó zeneszerző volt, és elmondható, hogy egyvalamiben még Puccinit is megelőzte, legalábbis kronológiailag. A japán tárgyú Iris című operája ugyanis öt évvel a Pillangókisasszony előtt keletkezett. Ha nincs ezzel tisztában a hallgató, még azt is hihetné, hogy ez valami kevéssé sikerült Pillangókisasszony-utánérzés. Persze a történet más, a hangsúlyok is máshol vannak, de zenei nyelvükben érezni hasonlóságot. Puccini alkotása remekmű, rendkívüli librettóval, feszes szerkesztésű, igazi dráma. A zene és a szöveg összhangzik, az áriák árnyalják a jellemeket, a cselekményt, Puccini még egyetlen árián belül is képes jellemfejlődést ábrázolni. Annak ellenére, hogy mindkét librettót Luigi Illica írta, az Irisről közel sem mondható el mindez.…

Péntek este két, egymástól nagyon különböző műfajú előadást láthatott a fesztivál közönsége, mindkettőt szabadtéren. Igudesman és Joo A Little Nightmare Music-estjét a Nyári Színházban és Mascagni Parasztbecsület című operáját a Kálvária-dombon. Végletes érzelmek elé nézett, aki jelen volt a két előadáson. A klasszikus  zenei humor létezik az internet világában, mémek, szó-, és képviccek, videók formájában, és egyre több az olyan csapat, amelyik ezt képviseli. Akár humorban, akár abban, hogy klasszikus zenei főprofilból kiindulva keverik a rock- és a klasszikus hangzást. Ezek mögött rendszerint komoly menedzsment van és igen extravagáns a külsejük. Nyilván azzal  céllal jöttek létre, hogy meghódítsák a fiatalabb…

A Bartók Plusz Operafesztivál tavalyi operaíró-versenyét Albin Fries nyerte meg Nora című művével. Fries bevallottan tonális darabot alkotott, mert nem elégedett napjaink zeneszerzési törekvéseivel. Szerinte a kortárs színpadi művek esetében a közönséget inkább az intellektuális élmény érdekelné. A zene mellékes, az embereket a szüzsé vagy épp a megbotránkoztatás jobban izgatja. „Ki is hallgat manapság kortárs operát CD-n? Kevesen merik kimondani a zenével kapcsolatos negatív véleményüket. Nekem erről mindig A császár új ruhája című mese jut eszembe”- vallja Fries, nyilván „a császár meztelen” tanulsága miatt. Sok szempontból egyet is értek ezzel. Általában létezik valamiféle vezérlőelv, ami áthatja egy adott korszak komponálási…

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar szerdai koncertje két műből állt. Az első részben Szkrjabin utolsó zenekari műve, a „Prometheus: A tűz költeménye” hangzott el. Nem is csak hangzott, hanem látvány is kísérte az alkotást, ami összhangban áll a zeneszerző szándékával, aki ugyanis fényjátékkal képzelte a szimfonikus darab előadását. Ahogy Hamar Zsolt, az est karmestere mondja: „Ez az egyik legelső és leghíresebb  példája annak, hogy egy zeneszerző nemcsak hangokat és zenei effektusokat álmodik meg, hanem fényjátékokra vonatkozó utasításokat is beleír a kottába.” Szkrjabin teozófus volt, az erősen vitatott és vitatható gondolati rendszer műveire erős hatást gyakorolt. Az okkult tudás, az emberi bölcsesség…

Amikor Bősze Ádám műsorának címét (Bő szekund) elolvastam, meg voltam győződve arról, hogy valószínűleg a zenei szakma mindenféle vetületével kapcsolatos ironizálás lesz a műsor tárgya. A cím utal az előadó nevére, de a nevezetes Vörösmarty-féle búvár is felbukkan benne a mélyből. A nézőtér megtelt, telt ház van, a pótszékeken is ülnek, érezhető volt, hogy szeretettel várták vissza Bőszét Miskolcra. A közönség ismerősként tekint vagy épp kacsint rá, pontosan tudják, hogy mire számítsanak a következő bő(sz) egy órában. Bősze magabiztosan kezd, de ez nem a hideg profi hozzáállása. Egyik izgalmas gondolat jön a másik után, még el sem ült az egyik…

A szervezők jó ritmusérzékről tettek tanúbizonyságot, ugyanis az első három nap főprogramja után június 17-én, hétfőn este másféle kitekintést kaptunk a zenei világra. Ezúttal azonban a legnemesebb értelemben vett crossover érkezett az Operafesztiválra, Sárik Péter triója (Sárik Péter-zongora, Fonay Tibor-bőgő, Gálfi Attila-dob). Az operák, legfőképp a súlyos Eötvös-mű után jól is esett egy kicsit sodortatni magunkat a zenével. Nincs történet, koncepciók és értelmezés, hanem hangulat és figyelem. Olyan ez, mint egy remek koktél az eddigi whiskyk és konyakok után. Ez nem minőségi eltérés, hanem egyszerűen másfajta élmény. Sárikék jó érzékkel Bartók-feldolgozásokat hoztak a fesztiválra. Nem ez az első alkalom, hogy…