Szerző: (x)

Március 1-jén frissen kinevezett színházigazgatók lesznek Csizmadia Tibor következő vendégei. A Pécsi Nemzeti Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház vezetésére az elmúlt év végén írtak ki pályázatot. Lipics Zsolt, illetve Szabó Tibor is belülről, a társulat színművész tagjaként adta be pályázatát. Hogyan készült a pályázat? Mi ambicionálta őket? Könnyebb vagy nehezebb belülről pályázni egy színház vezetésére? Hogyan állították össze a csapatukat? Mit őriznek meg az eddigi eredményekből, és milyen újdonságokkal készülnek? Változik-e a társulat és a műsorpolitika? Elolvasták-e versenytársaik nyilvánosságra hozott pályázatát, és abból merítenek-e további ötleteket? Milyen a pécsi és a szombathelyi közönség? Mit gondol a két város vezetése…

Tovább

A Pannon Filharmonikusok február 27-én mutatják be a 10 éves Kodály Központot ünneplő Kodály’10 – Az inspiráció otthona című jubileumi koncertfilmet. Interjúnkban a pécsi születésű 24 éves énekművészt, Sturcz Noémit kérdeztük, aki még gyermekként lépett fel a nyitóhangversenyen, azóta pedig a Zeneakadémia hallgatója és a népzenében találta meg mindazt, amivel igazán azonosulhat. – Azt mondtad egyszer, népdalt egyszerűen kell énekelni. Számodra ez mit jelent? – Nem arra utaltam, hogy a népzene egyszerű, inkább a megközelítés módjáról szóltam ezzel. Szerintem az a legjobb, ha a népdaléneklés természetes, nem tapad rá a „művészieskedés”. Maga a népdaléneklés sokszor több okból kifolyólag nem egyszerű.…

Tovább

Kulcsár Edit 2013 óta dolgozik dramaturgként a Nemzeti Színházban, 2017-től pedig a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó főszervezője. A Déryné Programon belül kettős szerepet tölt be: a szakmai bizottság és a mentorprogram munkájában is részt vesz. A színházi szakemberrel szerteágazó feladatairól, eddigi tapasztalatairól és a járvány hatásairól beszélgettünk. – Hogyan került kapcsolatba a Déryné Programmal? – Több mint tíz éve dolgozom együtt Vidnyánszky Attilával, akinek régóta célja volt, hogy a vidéki Magyarországra is eljussanak értékes színházi előadások. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal és a debreceni Csokonai Színházzal is rendszeresen járt tájolni, ezért pontosan ismerte a vidéki kistelepülések kulturális helyzetét.…

Tovább

A Budafoki Dohnányi Zenekar és a Müpa közös ZenePlusz sorozatának következő hangversenye varázslatos világokba viszi hallgatóit. Három szerző három külön-külön világot és képi asszociációkat teremtő alkotása, a Budafoki Dohnányi Zenekar, valamint első vendégkarmestere, Guido Mancusi várja nézőit február 27-én este a BDZ online hangversenyén. A Budafoki Dohnányi Zenekarral varázslatos utazásra indulhatunk február 27-én: a zene nyelvén felcsendülő mesés elbeszélések kiutat mutatnak a szürke hétköznapokból. Muszorgszkij, Stravinsky és Dvořák szerzeményeit az olasz-osztrák Guido Mancusi vendégkarmester vezényletével hallgathatjuk meg, az ingyenes közvetítést pedig otthonunk kényelméből élvezhetjük. Február 27-én Muszorgszkij, Stravinsky és Dvořák művei csendülnek fel. Muszorgszkij az Éj a kopár hegyen című darabja Szent Iván éjjelére…

Tovább

A Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata, a Jó kérdés szeptember óta folyamatosan napirenden tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásának ügyét. Legutóbb Csató Katával és Upor Lászlóval, az egyetem oktatóival, valamint Antal Bálint ötödéves színházrendező szakos hallgatóval a hogyan tovább-ról beszélgetett Seres Gerda újságíró. Minden alkalomra rányomta a bélyegét a bizonytalanság, hiszen nem lehetett látni a folyamat kimenetelét. Február 9-én, a legutóbbi alkalmon, úgy tűnt, minden fél oldaláról egyfajta nyugvópontra kerül a történet, ami azt jelenti, hogy új épületbe költözik az intézmény, az Ódry Színpad felirat lekerült a Vas utca 2/c-ről, az érvényteleníteni kívánt félév mégis érvényes – bár az érvényesítés…

Tovább

Ingyenes online filmfesztivállal kedveskedik a Japán Alapítvány Budapesti Iroda mindazoknak, akik szívesen bepillantanának a japán filmművészet kiemelkedő darabjaiba. A JFF Plus Online Japán Filmfesztiválon február 26. és március 7. között 30 darab filmet nézhetnek meg korlátlanul az érdeklődők. A fesztivál egésze a változatosságra lett felépítve, hogy mindenki saját a stílusának megfelelően rengetegféle műfajból, a vígjátéktól a drámán át a dokumentumfilmekig válogathasson. A repertoárban nemcsak különböző fesztiválnyertes filmek, hanem izgalmas könyvadaptációk is szerepelnek. Ezekből mutatunk most be három darabot. Mielőtt a kávé kihűl (2018, 116 perc) Kawaguchi Toshikazu magyar nyelven is kiadott megható regényének filmadaptációja négy, rendkívül szívszorító és egyben szívmelengető…

Tovább

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatában ezúttal a múltfeldolgozás lesz a téma. A vendégek: Németh Ákos, Spiró György és Székely Csaba. Két évvel ezelőtt már volt egy beszélgetés arról, hogyan és milyen céllal tematizálja az elmúlt száz év történelmi traumáit a magyar színház. A kérdés továbbra is izgalmas, ezért néhány friss dráma kapcsán ismét foglalkozunk vele. Miért csak apránként csökken a közel- és félmúlt feldolgozásának adóssága? Mekkora időbeli távlat szükséges ahhoz, hogy biztonsággal lehessen hozzányúlni egy témához, és fel se merülhessen bármilyen aktuálpolitikai olvasat? Milyen dilemmái lehetnek egy drámaírónak, ha az elmúlt évszázad eseményei, hősei vagy antihősei ihletik meg,…

Tovább

Igazi világpremier Ábrahám Márta hegedűművész és Dukay Barnabás zeneszerző új kottakiadványa. A Bach-kutatásairól ismert szerzőpáros 2017-ben megjelent Részletek az örökkévalóságból című könyve után 2020/21-ben egy, a maga nemében egyedülálló, különleges kotta-sorozatot publikál. A BioBach-Music gondozásában megjelenő ünnepi kiadvány J. S. Bach három szólóhegedűre írt fúgájának alapos, „minden hanggal elszámolni tudó analízisére” épülő kottáit tartalmazza. Az elemzés a különleges, színes hangokkal megjelenített, szólamonként rétegelt kottaképben nyilvánul meg, amelyet témajegyzék, ábrák, és magyarázatok egészítenek ki. A kottagrafikát Eveline Meier Budapesten élő svájci hegedűművész készítette, aki 2020-ban szerezte meg diplomáját „Summa Cum Laude” a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Ábrahám Márta növendékeként. Az összkiadás…

Tovább

A Déryné Program zászlóshajójaként színpadra vitt Déryné ifjasszony című előadás után egy újabb Herczeg Ferenc-mű bemutatójára készül a társulat. A Kék róka című előadást április 16-án mutatják be. Pál és Cecile házasok. Gyámleányuknak, Lencsinek öt diplomája van, szépen rajzol, ő fogja Pál készülő könyvét illusztrálni. Cecile a városban járkál, egy kék róka garnitúrát próbál találni. Megérkezik Sándor barátjuk, akit délben nem fogadott a Török utcában lakó Trill báró, mert valószínűleg nő volt nála. Sándor Cecile-re gyanakszik, féltékenység gyötri. Herczeg Ferenc a háromszög-történeten azzal csavar egyet és teszi izgalmassá, hogy a vádló nem a férj, hogy a szerelmes nem a szerető,…

Tovább

Mindenhol hatalmas szeretettel várták február 14-én Váradi Eszter Sárát és Keller Jánost, akik Valentin-nap alkalmából arra vállalkoztak, hogy elviszik a szerelmet a székesfehérváriak otthonába. A színháztól indult a Vörösmarty Kisbusz, ahol bemelegítésképpen a két művész elénekelt egy-két dalt, majd a Jávor Ottó tértől egészen az Országalmáig – egy jókora kört megtéve – szálltak a szerelem dallamai. A cudar idő ellenére sorra nyíltak az ablakok, az erkélyajtók, néhányan táncra is perdültek, sőt olyan is volt, aki egyik helyszínről a másikra kísérte a művészeket, akik még a kisbuszban sem hagyták abba az éneklést. Felcsendült a Csak egy tánc volt, a Például te…

Tovább