Szerző: (x)

Nem csupán a kortárs drámák és a mindenkori színházi előadások tartanak tükröt a világnak, amelyben élünk – a változó társadalmi viszonyok nyomot hagynak a színházi struktúrán is. Arról, hogy hol a nő helye a színházban, a Jó kérdés sorozat első évadában már esett szó. Az NKA támogatásával megvalósuló Csináljunk színházat! sorozatban Csizmadia Tibor Ellinger Edinát, a Budapest Bábszínház igazgatóját és Kováts Adélt, a Radnóti Színház igazgatóját hívta meg. Direkt kérdés erre nem vonatkozott, de a válaszokból, a szavak mögül kiderült, van-e neme a színházvezetésnek. A magyar színháztörténetben, különösen a második világháború után, Gáspár Margiton kívül alig találunk markáns, arculatformáló színigazgató…

Tovább

A Ludwig Múzeum Egyensúlyban című időszakos kiállításának fókuszában a közösség ereje, az emberek közötti kapcsolat és a kommunikáció áll. Ahogy belépünk a kiállítás első és egyben legnagyobb termébe, rögtön megállít minket a levegőben lebegő ingek köralakban összefonódó csoportja, Krassimir Terziev, bolgár művész alkotása. Ismerős, mégis idegen a látvány. Miről szól ez a mű? A Táncra fel! Ruhák a kollektív élethez című installáció 1996-ban készült, amikor Bulgáriában politikai és gazdasági káosz uralkodott. Ez a helyzet arra késztette az eredetileg festőnek készülő Terzievet, hogy új művészeti kifejezési formákat keressen, ez a munka az egyik első installációs alkotása. Nyolc fehér inget láthatunk az…

Tovább

Novemberben és decemberben két-két alkalommal újra látható lesz a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában egy igazi különlegesség a Szeretni bolondulásig – egy FÉNYES est. A színház egykori igazgatója Fényes Szabolcs Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző korokon átívelő muzsikájából és halhatatlan slágereiből ad elő válogatást Peller Anna, Csonka András, Magócs Ottó és Janza Kata. Hallhatják a huszadik század egyik legnagyobb hatású komponistájának olyan ikonikus dalait, mint a Mindenkinek van egy álma, Mindig az a perc vagy a Például te, te, te. A gálaest részeként a zeneszerző kortársainak egy-egy népszerű humoreszkje színesíti a műsort. A különleges hangulatú est először 2017-ben volt látható az…

Tovább

November 10-én 17 órakor nyílik Simonyi Tamás, a KPMG pénzügyi tanácsadójának Arcaim című fotókiállítása a Magnet Közösségi Házban. Simonyi Tamás rövid időn belül már harmadik kiállításával mutatja be, hogy mint ismert tanácsadó, nem csak a bankok és biztosítók összeházasításában jeleskedik, hanem a fényképezőgépet is jól forgatja. Sokat látott arcokat és izgalmas jeleneteket hozott szerte a világból, ahova munkája és fényképező szenvedélye vetette. A képek helyenként ámulatba ejtenek, máskor meg elgondolkodtatóak – mindenfelé gondok gyötrik az embereket, de azért játszani is kell.  A tárlat november 24-ig látogatható.

Tovább

Márton-napi népszokások, kézműveskedés, tematikus borkóstoló, őszi csemegék és kézműves termékek vására várja a látogatókat a Skanzenben november 7-én és 8-án, a Szent Márton Újborfesztivál és Libatoron. Érdekes és kevéssé ismert történeteket tudhatnak meg Szent Márton életével és hazai tiszteletével, a libakultusz eredetével és vadhajtásaival kapcsolatban. A mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes Márton-napi népszokásokat és mulatságokat elevenít meg a múzeum Kisalföld tájegységében. Kézműves borászatok kínálata mellett az idei szüret újborait is megkóstolhatják a vendégek. Vándormuzsikusok járják a portákat, és itt lesznek a Langaléta Garabonciások Márton-napi előadásukkal. A kézműves foglalkozásokon origamiliba, gyapjúállat, boroskupa, gesztenyebáb mellett készíthetünk őszi ajtódíszt is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi…

Tovább

Dobszay Péter a Marica grófnő október 24-i előadásán mutatkozott be először karmesterként a Budapesti Operettszínházban. A fiatal művésszel Kálmán Imre sikerdarabjáról és a műfajhoz való viszonyáról beszélgettünk. – Hogyan alakult ki benned a komolyzene iránti elköteleződés? – Aktívan 16 évesen kezdtem vezényelni, előbb kórust, majd zenekart, de valójában a karmesterség gyerekkori álmom volt, ami két irányból táplálkozott. Magát a zene szeretetét családon belül örököltem: lényegében minden rokonom játszik valamilyen hangszeren, apai nagyapám pedig a híres zenetudós, Dobszay László volt, akitől rengeteg inspirációt kaptam. Másrészt a gyerekkori koncertélmények, magnókazetták, CD-k közül minden esetben a szimfonikus zenekari művek és az operaelőadások gyakorolták…

Tovább

Boros Misit a „zongora hercegének” is nevezik, hisz fiatal kora ellenére meghódította már a világ számos koncertszínpadát. A Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében első országos önálló turnéjára indult idén tavasszal a 17 éves tehetség. Ősszel pedig folytatódik a turné. Az ifjú zongoraművész a vírushelyzet miatt kialakult bezártság alatt sem tétlenkedett. Fejlesztette a repertoárját, négy különböző műsorral tér vissza a színpadra és alig várja, hogy újra találkozzon a közönséggel. – Tavasszal indult a turné, melynek első állomásai többek között Ajka, Martfű, Kaposvár és Szeged volt. Hogy sikerültek a koncertek? – Ajkán és Martfűn még nem jártam korábban, nagy élmény volt…

Tovább

A Magyar Színházi Társaság „színházvezetési szabadegyetemén”, a Csináljunk színházat! negyedik alkalmával a 2000-es évek első évtizede és annak máig érő következményei kerültek fókuszba. Csizmadia Tibor vendégei Bálint András színművész-rendező és Morcsányi Géza műfordító-dramaturg voltak. A sorozatban Székely Gáborral és Spiró Györggyel kezdtük el feltárni a 70-es, 80-as évek jelenségeit, majd Marschall Miklóssal, Szikora Jánossal, Zsótér Sándorral a mai struktúrát nagy mértékben megalapozó időszakról, a rendszerváltásról beszélgettük. Ez alkalommal Bálint Andrással és Morcsányi Gézával azt vizsgáltuk, a 2000-es évek első évtizedében hogyan változott a közeg. Bálint András, a korban szokásostól eltérően nem rendezői, hanem színészi háttérrel, 1985 és 2016 között volt…

Tovább

Hogyan folytatódik a Magyar rapszódiák, a Páva-variációk, a Táncszvit, az Ecseri lakodalmas, Veress Threnosa vagy a Ligeti-fúvósötösök által megjelölt történet? Erre is fény derülhet Selmeczi György műveit hallgatva a Hagyományok Háza koncertsorozatának november 5-i estjén 19 órától. Vélhetően egyetlen nemzet sincs Európában, melynek zenéjét, zenei közéletét-közérzetét ennyire látványosan – írhatnánk – regényesen meghatározná a saját népzenei hagyományához való viszonyulás, mint a magyar. A zenei alkotás egész fordulatos történetét és identifikációját át- meg átszövi a népzenei hagyomány folytonos jelenléte, „kísértése”, zenei önképünk konfliktusai, a szakmai és etikai dilemmák végtelen sora. Látjuk a 19. század vívódásait, a 20. első felének nagyszerűségét, Kodály…

Tovább

November 3-án folytatódik a fiatal zenészek koncertsorozata a Párbeszéd Házában. A sorozaton belül három évvel ezelőtt indult útjának az Isten és a zene tematika, melynek aktuális előadásán többek között Bach, Mendelssohn és Liszt művei hangzanak el. A hangversenyeken Miranda Liu hegedűművész és zenészbarátai tolmácsolják a barokktól a kortárs zenéig ívelő komolyzenei hagyomány népszerű és ritkábban hallható darabjait, melyek előtt Gombos László zenetörténész tart ráhangoló bevezetőket. A sorozat alkalmain fiatal zongoristák, vonósok, fúvósok váltják egymást szóló- vagy kisebb kamaraprodukciókban a pódiumon, köztük az ország vezető együtteseiben játszó professzionális muzsikusok, felkészült zeneakadémisták, sőt olykor egy-egy kiemelkedően tehetséges gyermek is. Az est szakmai tanácsadója:…

Tovább