Címke: hang

Legősibb hangszerünk – Mitől különleges az emberi hang?

Az, hogy hogyan találkozunk a zenével, legalább három szereplő függvénye: aki a zenét létrehozza, aki megszólaltatja és aki hallgatja azt. Ez a három persze lehet egyszerre ugyanaz a személy is. Most a megszólaltatással, pontosabban a megszólaltatás eszközeivel kapcsolatban invitálom együtt gondolkodásra a kedves Olvasót. A legutóbbi, talán kissé „szakmaibb” hangvételű írás után ezúttal némileg kötetlenebb […]

Rekonstruálták a salföldi Pálos kolostor hangzásvilágát

Több mint 500 év után mostantól az év bármelyik napján újra gregorián énekek töltik be a salföldi Pálos kolostorromot. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezésre még az UNESCO is felfigyelt. Egy marék egyetemista és két kutatótanáruk munkája kellett ahhoz, hogy 2021 elejére a világhálón elevenedjenek meg az egyetlen hazai alapítású szerzetesrend hangai. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) […]

Életre keltették egy háromezer éves egyiptomi múmia hangját

Háromdimenziós nyomtatással, képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel alkották újra a múmia hangképző szervének nagy részét – tudósított a nem mindennapi kutatás eredményéről az index.hu. John Schofield, a Yorki Egyetem régésze szerint ez a technika felhasználható arra, hogy segítse az embereket a történelmi örökség interpretálásában. A Scientific Reports című tudományos folyóiratban január 23-án bemutatott tanulmány […]

Újra itt a Kórusok Téli Éjszakája

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Kórusok Téli Éjszakáját február 15-én, szombaton 17 és 22 óra között. Az eseménynek ezúttal is a MagNet Közösségi Ház ad otthont. A fesztivál hagyományosan az Éneklő Udvarral kezdődik 17 órakor. A MagNet Közösségi Ház erkélyein felcsendülő kórusok 1-1 dallal adnak ízelítőt koncertjeikből, hogy a közönség választhasson a sokszínű kínálatból. […]

Dimitri de Perrot: „Színházi hangokból, zörejekből áll össze az előadás”

Dimitri de Perrot egyedülálló koncertszínházi előadással érkezik a Trafóba október 11-én a CAFe Budapest keretében. Partnere a virtuóz jazzdobos, Julian Sartorius lesz. Az előadás kizárólag a hangokra épül. A lemezlovasból lett nemzetközileg elismert svájci hangszobrász, zenész, rendező a hang narratív erejét vizsgálja. Dimitri de Perrot neve nem ismeretlen a magyar közönség előtt: Gregor Metzger táncművésszel […]

Rekonstruálták Rembrandt beszédhangját

Korszerű technológia segítségével, amerikai tudósok rekonstruálták a németalföldi mester, Rembrandt van Rijn hangját. A kutatók március elsején, Amszterdamban mutattak be hat videót, amelyeken Rembrandt beszél festészeti technikájáról. A Rembrandt Tutorials című videókról Rita Sinh, a pittsburghi Carnegie Melon Egyetem tudósa elmondta: a művész hangját önarcképei elemzésével rekonstruálták. A korszerű technológia lehetővé teszi, hogy egy személy […]

Készül a nagy Stradivarius-hangadatbázis Cremonában

Cremona nevét szinte mindenki ismeri, hiszen arról híres, hogy itt élt és alkotott a világ egyik leghíresebb hegedűkészítője, Antonio Stradivari, akinek hangszereiből sok ki is van állítva a városka Stradivari-múzeumában, többet pedig most is használnak szerte a világban. A múzeum kurátoraiban néhány éve épp ezért felmerült, hogy a hegedűk hangját meg kellene menteni digitális formában az utókor […]

Hallotta már a dalos ökörszem jazz-szerű énekét? – Videó

A madarak különös és zeneiséggel teli csicsergéséről gyakran olvashatunk. Ma már számos olyan kutatót és fizikust is ismerünk, akik a madarak hangadására specializálódott kutatásokat végeznek. Az alábbi videóban szereplő kismadár pedig kétségtelenül tökéletes alanya bármilyen vizsgálódásnak, nem véletlenül nevezik dalos ökörszemnek. Hallgassa csak! A dalos ökörszem az aljnövényzet között élő, kis termetű, felcsapott farkú énekesmadár, mely […]

Crescendo, ahogy azt csak Pavarotti tudja – Videó

Igaz, hogy még csak most kezdődött el az új év, de egy kis nosztalgiázás még nem bűn. Olyan zenerajongó pedig nincs is, aki ne szeretné újra és újra meghallgatni a fiatal Luciano Pavarottit, ahogy a La donna è mobile-t énekli. Minden kétséget kizáróan az elmúlt 100 év egyik legmeghatározóbb énekese volt. Különleges kvalitásait nem csak hangjának terjedelmében, […]

Az emberi hangon szóló hegedű

Francesco Geminiani, a 18. század egyik jeles muzsikusa – hegedűművész, zeneszerző és zenei szakíró is volt – egy alkalommal úgy fogalmazott, a hegedűnek úgy kell szólnia, hogy a legtökéletesebb emberi hanggal is versenyre kelhessen. Egy új kutatás szerint a legjobb hegedűk valóban az emberi hangot imitálják. Cremona, a hegedűk városa A kutatás egyik résztvevője, Bruce Hwan-Ching Tai […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo