Címke: venezuela

Gustavo Dudamel marad a Los Angeles-iek élén

A venezuelai karmester 2009-óta áll a kaliforniai együttes élén, 2022-től pedig újabb négy éven át lesz a Los Angeles-i Filharmonikusok vezető karmestere. Dudamel a szerződésének meghosszabbítása kapcsán elmondta, hogy végtelen örömmel tekint vissza az elmúlt évtizedre, és komoly várakozásokkal, energiával tekint a zenekarral való jövőbeni együttműködésre is. Hozzátette, köszönettel tartozik az együttes vezetőségének, akik ismét […]

Peruban alapít nemzetközi zenei központot Juan Diego Flórez

A kiváló tenor, aki október 22-én látogat Budapestre egy öt éven belül megvalósuló projektet jelentett be, ami egy limai székhelyű nemzetközi hírű zenei oktatási központ létrehozását célozza. Juan Diego Flórez, aki ígéretet tett az anyagi források előteremtésére úgy fogalmazott, hogy olyan intézmény létrehozását álmodta meg, amely felveszi a versenyt a New York-i Juilliarddal, a milánói, […]

Elhunyt az El Sistema alapítója

A Gustavo Dudamelt is felkaroló José Antonio Abreu Anselmi 79 éves volt.  1975-ben alapította meg a hivatalosan El Sistema Nacional de Coros y Orquestas Juveniles e Infantiles de Venezuela névre hallgató, gyerek- és ifjúsági kórusokat és szimfonikus zenekarokat magába foglaló, alapvetően a szegénység elleni küzdelem eszközeként kitalált zenei nevelési rendszert.    A zeneoktatás keretében anyagi körülményektől függetlenül […]

Feloszlatták az El Sistema egyik zenekarát

A Teresa Carreño Ifjúsági Zenekar a világhírű venezuelai zenei oktatási-nevelési program második számú együttesének számít, tagsága az elmúlt évben a politikai események hatására felére csökkent. Központi döntéssel a program és az ország számára is zászlóshajónak számító Simon Bolívar Ifjúsági Zenekar nyári európai turnéját lemondták, a Teresa Carreño Szimfonikus Zenekart pedig feloszlatták, tagjai egy része a caracasi együttesben […]

Da capo, avagy ez történt a héten

2017 utolsó előtti hetéhez érkeztünk. A politikát nem tudtuk kikerülni, és sajnos nem csupa jó hírt tudunk a fa alá tenni. A Venezuelában zajló politikai események zenei vonatkozásait igyekeztünk követni. Hírt adtunk Gustavo Dudamel kiállásáról, akinek karrierje erősen kötődik az El Sistemához. A zenepedagógiai és társadalmi jelentőséggel is bíró program zenekarának jövője azonban kétséges. Hegedűvel […]

Megszűnhet Venezuela első számú szimfonikus zenekara

A Simón Bolívar Szimfonikus Zenekar, ismertebb nevén El Sistema tagjainak harmada készül otthagyni zenekari posztját az országban kialakult belpolitikai helyzet miatt. Korábban már beszámoltunk róla, hogy az együttes művészeti vezetője, Gustavo Dudamel egyre elkeseredettebb és egyre keményebb hangú véleményt fogalmaz meg a Venezuelát érintő válságról, aminek köszönhetően nemkívánatos személynek nyilvánította őt a kormányon levő Maduro-rezsim. […]

Gustavo Dudamel persona non grata hazájában

Egész pontosan a Maduro-rezsim számára. Az ok: a karmester egyre elkeseredettebb és egyre keményebb hangú véleményt fogalmaz meg a Venezuelát érintő válságról. A következmény: lemondták az Venezuelai Nemzeti Ifjúsági Zenekar, azaz az El Sistema zászlóshajója egyesült államokbeli koncertjeit, amelyeket Gustavo Dudamel vezényelt volna.

Mindig a politika?

A békés állásfoglalástól a tragédiáig – eseménydús és szomorú hónapok állnak mögöttünk. Összegyűjtöttük azokat az eseményeket, amelyek politikaiak, de zenészek nyilvánultak meg ezek kapcsán, vagy részt vettek bennük.

Hegedűvel ment tüntetni, repkedtek körülötte a Molotov-koktélok

Wuilly Arteaga hegedűjével demonstrált a venezuelai Caracasban hetek óta tartó kormányellenes tüntetéssorozat egyikén. A hatóságok elvették tőle a hangszert, amit később darabokban kapott vissza. Korábban egy fiatal művész, Gustavo Dudamel zenekarának egy tagja már életét vesztette a tüntetésekben, amiről itt irtunk. (Via BBC)

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo