A korabeli leírások alapján már a 17. században használtak olyan basszus- és lyraviolákat, amelyeken nemcsak…
Könyv
1950-ben nem hogy egyetlen jazzszám, de egyetlen rhythm and blues lemez sem került listavezető helyre a Billboard összesítéseiben. Persze az afroamerikai közösségben, amely akkor a lakosság mindössze tíz százalékát tette ki, valamelyest más volt a helyzet. És volt egy zenész, aki valószínűleg a kezdetektől fogva a legtudatosabban kereste a közönség – kiváltképp az afroamerikai fülek – számára a bebopnál emészthetőbb formát.
A bolognai felsőoktatási rendszer bevezetése óta a művészeti egyetemek doktori iskoláiban több olyan DLA-értekezés jött létre, amelyek a muzsikus szakma érdeklődésére tarthatnak számot. Most induló sorozatunkban ezekből igyekszünk egy-egy rövid kivonat keretében válogatást adni. Elsőként Dr. Győriványi Ráth György Mahler Szimfonikus költemény két részben című művének átalakulása 1. szimfóniává. (Egy remekmű kialakulása egy zeneszerző-karmester műhelyében) című DLA-értekezését mutatjuk be, amely Mahler I. szimfóniájának budapesti és későbbi változatairól szól a gyakorló előadóművész szemszögéből.
A szöghegedűk kissé fátyolos, flageolettszerű hangját különböző hosszúságú, vonóval megszólaltatott rezgő acélszögek adták. A félkör…
A Modern Jazz Quartet 1952-ben, Dizzy Gillespie bigbandjének feloszlása után alakult meg, tagjai Milt Jackson (vibrafon), John Lewis (zongora), Percy Heath (bőgő) és Kenny Clarke (dobok) voltak. A zenészek eleinte kísérleti műhelyként kezelték az együttest, szinte alig léptek fel, főleg zenei elképzeléseiket próbálták ki.
Különleges bemutatóra készül a Radnóti Színház. Szeptember 26-tól látható a Viva Bartók!, Bálint András színművész és Fülei Balázs zongoraművész közös estje, amely Bartók két hangját szólaltatja meg.
Minden művészeti ágban voltak, vannak és lesznek olyan egyéniségek, akik valamilyen oknál fogva kultikus figurákká válnak.
Juhász Gábor a Könyvünnepre a budavári közönség által már ismert négytételes jazzszvittel érkezik, amelyet Beethoven Tavaszi szonátája alapján szerzett.
1949 a jazz fordulatévének is tekinthető. Ehhez a dátumhoz köthető a cool felemelkedése és az európai klasszikus muzsika hatásának erősödése az amerikai jazzben.
A Budavári Könyvünnepen több rendezvény emlékezik az 500 éves reformációra, és tiszteleg a 100 éves Finnország előtt.