Charles Mingus és Max Roach 1960-ban – a drágának számító Newportban, az akkor legrangosabb jazzfesztiválnak otthont adó Rhode Island állambeli városban – ellenfesztivált szervezett, amely szintén egyfajta tiltakozást jelentett. A zenészek előadásaiban egyre gyakrabban jelent meg az elégedetlenség, a harag és a düh.
A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:
Szinte jelképnek tekinthető Max Roach We Insist! Freedom Now Suite (Követeljük az azonnali szabadságot szvit) című lemeze. Fájdalmas sikoly ez, amelyet Max Roach felesége, Abbey Lincoln énekesnő adott elő. 1963-ban jelent meg a szaxofonos Jackie McLean Let Freedom Ring című albuma, mely egyfajta főhajtás a fekete nacionalista Marcus Garvey emléke előtt. A muszlim mozgalom vezetője ekkor Malcolm X volt.
A zenei tiltakozás mint az újfajta szubkultúra megnyilvánulása egyértelműen a fekete gettókban erősödött fel.
Ennek hatására egyszerűsödött a hard bop jazz. Ez egyaránt jelentette a harmóniák és a ritmus egyszerűsödését, amivel kialakult egy olyan populáris városi stílus, ami leginkább a régi városi bluesokra emlékezetett. A jazzben az előzőekhez képest nagyobb szerepet kaptak az énekesek, ismét megjelent a kiabálós shout stílus, melyet elektromos gitárral kísértek a zenészek. A rhythm and bluest játszó zenekarok egyre népszerűbbek lettek, különösen azért, mert populárisabb zenét játszottak, mint a különböző jazzstílusok (a bebop, a cool, a klasszicista vagy a west coast) követői.
Ismét keresettek lettek az afroamerikai gospelénekesek, a fekete közösség körében egyre nagyobb hatásuk lett az istentiszteleteknek, a kongregációkon tömegesen énekelték a hagyományos spirituálékat. Mahalia Jackson-albumok kerültek a boltokba, és fogytak el igen nagy számban. Hasonlóan sikeresek voltak a C. L. Franklin tiszteletes (a későbbi soulsztár, Aretha Franklin édesapja) prédikációit tartalmazó lemezek. A baptista templomok istentiszteletein felhangzó muzsika szinte külön stílust hozott létre, ezeket sanctified (megszentelt) stílusnak hívták. A Sanctification-kongregációkon a prédikátor a Biblia (főleg az Ótestamentum) tanításaira alapozva tartott példabeszédeket, és mondandójába bevonta a híveket is, ezáltal szenvedélyes, olykor eksztatikussá váló párbeszéd alakult ki közte és a hallgatóság között.
A prédikáció gyakran vallásos zenévé alakult, melyben az istentisztelet minden tagja részt vett.
Ennek a stílusnak volt kiváló zenei képviselője a fiatal zongorista, Ray Charles, aki – miután abbahagyta Nat King Cole utánzását – sajátos komponálási és éneklési stílust alakított ki, amely magába foglalta a soul és a rhythm and blues elemeit (a soul kifejezés nemcsak egy zenei stílust, hanem ezt a speciális fekete kultúrát is jelentette).
